Teológia - Hittudományi Folyóirat 18. (1984)

1984 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Világiak a lelkipásztorkodásban

viseiőtestüietbe és így tanácséval, ötleteivel belülről segítheti a fejlődést. — Kérje el (meg­beszélés szerint) az utóbbi években kereszteltek névsorát, címét, látogassa meg őket a ke­resztelés évfordulóján s beszélgessen el a családdal. Ha messzire költözött a család, akkor írjon kedves, köszöntő levelet, plébánosa aláírását is kérve. - Figyelje, hogy kik kezdik az első osztályt és azokat látogassa meg, lelkesítse, hogy a hittanóra is beleférjen a dús napirendbe. Ahol nincs kísérője a gyereknek, vállaljon egy-két családból hittanra járókat. — A fiatal házasokat nagyon jó felkeresni a házassági évforduló körül, távolság esetén itt is megteszi a levél. Egy kis rajz, kép, esetleg virág, hangulatossá teszi a látogatást, s nem a pénzes ajándék. — Érdemes számontartani a kerek házassági fordulókat s az év folyamán valamikor összehívni őket egy szentmisére, utána rövid találkozásra. Ne csak a 25. és 50. év legyen évforduló. — Azokhoz is van küldetése, akik csak polgári házasságban élnek, de gyer­meküket hittanra küldik vagy hozzák. Ha lehet, a rendezés felé irányítani őket, ha nem, akkor ébren tartani bennük a hitet, szeretetet, keresztény kötelességet. — A betegek és idő­sek nagyon várják az egyházközség részéről a látogatást. Legnagyobb terhük a magány. A teológiát végzett elkísérheti egyik-másik nehezen járót és közben egyszerű, apró magyará­zatokat mond egyházi eseményekről stb. A beszélgetés zárulhatna az idős ember otthonában vagy több idős személynek is lehetne egy délután otthoni imatalálkozója, ahol az imádság után még egy kicsit el is beszélgethetnek. — Gyermekmegőrzés hosszabb távon, hogy a szü­lők is elmehessenek saját társaságukba, jó alkalom lehet a gyerekekkel való közvetlen kap­csolat kialakítására, bibliai történetek elmondására, spontán imára. Rengeteg munka akad egy egyházközségben, csak látó szem kell hozzá, nem beszélve a hivatalos hitoktatás lehetőségéről. — Meg kellene fogni a „kapa nyelét" mindenkinek, keményen és határozottan és megtenni minden tőle telhetőt az egyházközség teljesebb életéért. A teljesebb életet szolgálhatják még a különböző munkacsoportok. Ezeket is az alapozó munkatársak segítik létrejönni, mert ők látják meg először, hol van igény pl. a karitász munkacsoport segítségére, hol kell éppen kitakarítani vagy bevásárolni. — Az irodai munkacsoport rendben tartja az adminisztrációt, mely ha nem is duzzasztott, — de van. A templomgondozó csoport tagjai a templomban leggyakrabban megjelenők közül kerülnek ki_ A hitoktatási csoport tagjai segítik a hitoktatás munkáját, faliújságot szerkesztenek, raj­zolnak, írnak. A templommal kapcsolatos kisebb-nagyobb javítások a műszaki csoport mun­kája, mely elsősorban a képviselőtestület férfi tagjainak a gondja. Munka tehát bőségben! Tőlünk függ, hogy milyenné alakítjuk egyházközségünket. A le­húzó, aggodalmaskodó erőktől pedig szabadulni kell, azaz felcserélni bizakodó tevékeny­séggel. így lesznek erős, energiával telt egyházközségeink. — „Kit küldjék el? Ki megy el nekünk?" — Itt vagyok, engem küldj! Kara Zsuzsanna VILÁGIAK A LELKIPÁSZTORKODÁSBAN Mostanában sok szó esik arról, hogy a világiakat be kell vonni a lelkipásztorkodásba. Aki figyelmesen olvassa az ilyen tárgyú írásokat, annak két dolog bizonyára feltűnik. Egyik, hogy mindig a paphiánnyal összefüggésben kerül elő a téma. A másik, hogy csak általános­ságban emlegetik a kérdést, de nem szólnak arról, hogy konkréten milyen feladatok várnak a lelkipásztorkodásba bevonandó világiakra. A két dolog összefügg. Közös gyökerük az, hogy tudatunkban a lelkipásztorkodás fogalma összefonódott a klérus fogalmával Ha lelkipász­tort mondunk, papra gondolunk. Hiába valljuk a zsinat óta, hogy „az egyháznak ... egyetlen küldetése van, s ez közös küldetése klerikusnak és világi hivőknek" (E 17), csak úgy tudjuk elképzelni a lelkipásztorkodó világit, mint aki végső szükségben a hiányzó papot he­lyettesíti. Nem vitás, hogy a növekvő paphiány egyházunk egyik legégetőbb gondja, és ezen a vilá­giak bevonása átmenetileg valóban enyhíthet. Helytelen volna azonban a világiak lelki­pásztorkodását egyszerűen a paphiányból adódó szükségmegoldásnak tekinteni. Egyrészt azért, mert a világiakban azt a kellemetlen érzést keltené, hogy tevékenységük az egyházban még mindig csak szükségmegoldás, szolgálatukra csak jobb híján, a „ha nincs ló, jó a sza­már is” elve alapján tartanak igényt. De azért is, mert ebben a beállításban a lelkipásztor­kodó világi joggal váltja ki a papok ellenállását, hiszen „minket nem kell helyettesíteni, mi még bírjuk, itt még nincs szükség pót-megoldásokra." - Sőt egy harmadik káros mellék­hatása is van ennek a szemléletnek. Azt a hamis látszatot kelti, mintha a papokat pótolni lehetne világiakkal, és ezzel negatív hatást gyakorol a papi hivatások alakulására Ha ugyan­is világiként éppúgy szolgálhatom Krisztust az egyházban - gondolhatja jó néhány hivatást érző fiatal —, mi értelme akkor a papi élettel együttjáró lemondásnak és áldozatnak? 52

Next

/
Oldalképek
Tartalom