Teológia - Hittudományi Folyóirat 18. (1984)
1984 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Verebényi István: Liturgikus változások az Egyházi Törvénykönyvben
Az Oltáriszentség őrzésével kapcsolatban maximális biztonságot kíván. A nyilvános imá- dásra való kitétel rendes végzője a pap vagy a szerpap, aki a szentségimádás végén megáldja a népet. Kihelyezheti és vissza is teheti az Oltáriszentséget (de áldást nem adhat) a szentáldozás rendkívüli kiszolgáltatója, az akolitus vagy más személy, aki erre a helyi főpásztortól engedélyt kapott. A keresztség szentségével kapcsolatban a „Variationes" először a keresztszülőkre vonatkozó előírásokat említi. A keresztszülőnek sajátos liturgikus feladatokat kell ellátnia, ezért a keresztelendő vagy a szülők, vagy a plébános által kiválasztottnak valóban legyen szándéka ezt a tisztséget elvállalni és teljesíteni. Érett legyen a tisztség betöltésére, legalább 16 éves (ha csak a főpásztor máshogy nem rendelkezik, a plébános csak jogos okból tehet kivételt), aki már részesült a keresztény életbe való beavatás szentségeiben (keresztség, bérmálás és Oltáriszentség) és éljen is hit szerinti életet. A keresztszülő á katolikus egyházhoz tartozzék és jogilag ne legyen eltiltva a tisztségtől. Ha azonban nem tartozik a katolikus egyházhoz, de Krisztusban hisz, a katolikus keresztszülővel együtt úgy szerepelhet, mint a keresztség tanúja — ha ezt a szülők kérik. A keresztség rendes kiszolgáltatói (püspök, pap és diákónus) a szükség esetét kivéve még saját híveiknek se szolgáltassák ki a szentséget más joghatósági területen, a szükséges engedély nélkül. — Halálveszélyben lévő gyermeket még a szülök akarata ellenére is, sőt a nem katolikus szülök gyermekeit is meg lehet keresztelni. Más esetben szükséges a szülök vagy azok egyikének, vagy helyettesének a beleegyezése. Ha nincs remény arra, hogy a gyermeket katolikus módon nevelik, a keresztsé- get el kell halasztani, és az indokot is közölni kell a szülőkkel (ennek megfelelő módon való közlése nagy lelkipásztori bölcsességet kíván). Ha nagy távolság vagy más körülmény miatt súlyos kellemetlenség nélkül a keresztelendő nem tud elmenni vagy nem tudják elvinni, a keresztséget ki lehet szolgáltatni egy közelebb fekvő templomban vagy kápolnában, vagy más illő helyen, megtartva mindazt, ami a keresztelés idejére vonatkozik. Magánházakban — a szükség esetét kivéve — csak a föpásztor engedheti meg súlyos ok miatt. A katekumenátus helyreállítását már a zsinat is kívánta. Liturgikus könyvének csak egyetlen része jelent meg magyarul: a felnőttek keresztelésének szertartása.5 A liturgikus könyv megjelenésével bizonyára püspöki karunk is megadja a szükséges útmutatást. A bérmálás szentségének rendes kiszolgáltatója a püspök, valamint a tényleges prelátus és apát, apostoli vikárius és prefektus, apostoli adminisztrátor és az egyházmegyei adminisztrátor területének határain belül és hivatali idejének tartama alatt. Bérmálhat az a pap is, aki akár hivatalánál fogva vagy az egyházmegye püspökétől kapott megbízatás alapján megkeresztel a gyermekkorból már kinőtt katekument, vagy az érvényesen megkereszteltet (református vallásból áttértet) felveszi a katolikus egyház teljes közösségébe. — A halálveszélyben lévő hívőt nemcsak a plébános, hanem bármelyik pap megbérmálhatja. — A bérmálkozók nagy száma miatt a bérmáló felkérhet egy vagy több papot, hogy a szentség kiszolgáltatásában segítségére legyenek. Az egyénileg történő, teljes bünbevallás és a feloldozás alkotják az Istennel és az egyházzal való kiengesztelődés egyetlen rendes módját. A közösség bünbánattartást — egyéni gyónás nélkül — általános szentségi feloldozással a Magyar Püspöki Kar 1977. márc. 16-án kelt döntése szerint hazánkban nem engedélyezte. Megengedett azonban halálveszélyben, valamint súlyos szükség esetén, amikor a megtérők számának megfelelő gyóntató nem áll rendelkezésre. De nem elegendő ok, hogy egy ünnepen vagy zarándoklaton nincs kellő számú gyóntató. A súlyos szükség eseteit az egyházmegye püspöke határozza meg a Püspöki Kar tagjaival egyetértésben. — Mivel hazai híveink külföldi utazásaik során részesülhettek vagy részesülhetnek együttes szentségi feloldozásban, tudniok kell, hogy annak érvényességéhez nemcsak az egyéni lelki felkészültség szükséges, hanem annak kifejezése is, hogy alkalmas időben megvallják súlyos bűneiket. Egy éven belül azonban egyéni gyónást kell végezniük, amely alól csupán a gyakorlati lehetetlenség ment fel. Rájuk is vonatkozik ugyanis a parancs, hogy minden keresztény évenként legalább egyszer gyónja meg bűneit (963. és 989. kánonok). A betegek kenetét gyermekeknek nemcsak ki lehet, hanem ki is kell szolgáltatni, ha már annyira értelmesek, hogy a szentség megerősítheti őket. Ezt akkor is meg kell tenni, ha kétséges, hogy eszük használatára eljutottak-e. Eszméletlen betegnek nemcsak feladható, hanem fel is kell azt adni, ha feltételezhető, hogy kérte volna. Halottnak ne adja fel a pap, hanem imádkozzék érte, hogy Isten bocsássa meg bűneit és fogadja be országába. Ha kétséges a halál beállta, ,,sub conditione" szolgáltassa ki, azonban hagyja el e szavakat: ,,ha élsz". A szent útrava/ót felszentelt személy hiányában bármelyik hivő elviheti a betegnek. Ez megtalálható a „Betegáldoztatás pap nélkül” (3, A szent útravaló) előírásai között.6 A betegek kenete és a szent útravaló szentmise keretében való kiszolgáltatásához nem kell a főpásztor engedélye, ha azt a beteg lakásán vagy a kórházban, vagy más alkalmas helyen végzik. Ugyancsak valamennyi résztvevő — gondozó, családtag — magához veheti 63
