Teológia - Hittudományi Folyóirat 18. (1984)
1984 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Szennay András: Testvéri szeretet - testvéri szolgálat
olyant tesz világossá előttünk, amit — nagyobb számú forrás hiányában — nemigen tudunk kellőképp „dokumentálni": a testvéri szeretet üdítő-friss levegőjét, a szívélyesség lelkűidét, a valóban új törvény új szellemű megélését, a testvéri kapcsolatok egyetemességét, a Lélektöl útjára indított új kezdet légkörét. Az ösegyház legszebb szava, amivel ezt az „újat", az Istentől ajándékozott új közösség megélését kifejezésre juttatja: a szeretetet, az agapé. A szó napjainkban — sajnos devalválódott. Túlontúl csak egyfajta filantróp magatartást juttat eszünkbe. Jézus viszont lényegesen többet kíván: „szeressétek ellenségeiteket is, haragosaitokkal tegyetek jót . . ." (Lk 6,27). Napjainknak már-már apokaliptikus tapasztalatai viszont — sajnálatos módon — azt tárják elénk, hogy tömegesen pusztulnak éhen az „embertársak", az embertestvérek. Olyanok, akik nem ellenségek: akiknek halálát nem kívánjuk ugyan, mégis közönnyel halljuk — olykor némi megdöbbenéssel — a szomorú statisztikai adatokat. Bármennyire is fontosak maradnak számunkra a „hitsorsosok", mégis; a testvéri szeretet ismeretlen tájak felé is kell, hogy vezessen; a távol élőkről, távol állókról sem feledkezhetünk el. Az ösegyház Jézus nyomdokain járt, amikor gyakorlatában előbb a hittestvérek, azután a „pogányok" a „népek" felé fordult. Nem naiv, idealista álmokat kergetett, mint a költő: „alle Menschen werden Brüder — Seid umschlungen Millionen" (Schiller). Józanul előbb közvetlen környezetük felé fordultak testvéri szeretettel, szolgálattal, de ugyanakkor újra és újra túlléptek saját határaikon is. Erre buzdított Jézus, ez volt és marad az egyház, a krisztushivök közösségének feladata. A keresztények csakis ezzel képesek hitelesíteni kifelé is, a kívülállók számára is a szeretet evangéliumát. Így tágul a szeretetben testvérekké váltak köre (vö. Gerhard Lohfink: Wie hat Jesus Gemeinde gewollt? Wien, Herder 1982. 124—134.). Testvéri szolgálat Ismeretes, hogy az Ojszövetségben a hierarchia dogmatikusan, azaz hitből értelmezhető tény. Minden lelki hatalom forrása a Szent Isten. Mégis: az újszövetségi iratok a diakónia szót használják, amidőn a testvéri közösségben különféle megbízásokról, feladatokról, szolgálatokról esik szó. Az újszövetségi „hivatal" ezért egyben mindig szolgálat is, mely nem azonosítható a vallástörténeti párhuzamokból ismert „papsággal". Lényegében egészen más. Az egyház nyelvén ezért nem is sacerdotium, hanem a szolgálatoknak sajátosan meghatározott ,,rend"-je, az ordo jelzi a szentségi fokozatot is. És ha — Pálra hivatkozva — atyaként is tisztelik meg a püspököt, papot, azért az mindig fráter, azaz testvér is marad (vö. J. Rat- zinger: Die christliche Brüderlichkeit, München, 1960. 86—87.). Elvi megállapításként rögzítjük, hogy az emberszeretet törvényéből fakadó testvéri szolgálat nem következménye csupán, hanem konstitutiv, lényeges, nélkülözhetetlen alkotóeleme a keresztény hivő gyakorlatnak (vö. Adolf Exeier: Dem Glauben neue Bahnen brechen, Freiburg i.Br. 1982. 76.). Az újszövetségi tanítás és gyakorlat az egyház mai életére, alapfunkcióira is alkalmazandó: kérügma, liturgia, diakónia — azaz igehirdetés, istentisztelet és testvéri szolgálat — már az egyház életének indulásánál összeforrott egységben állnak (vö. pl. ApCsel 2,42—47), szétszakíthatatlanul kapcsolódnak egymáshoz. Aki az egyik feladatot, alapfunkciót a másik kettő ellenében kijátszaná, valójában egyiket sem értette meg (vö. Karl Lehmann: Caritas oder Gemeinde, in: R. Völkl: Caritative Diakónia der Kirche, Aschaffenburg, 1976. 40.). MI A KERESZTÉNY DIAKÖNIA? A számos körülírás, meghatározás közül legegyszerűbben talán__J. Wiener-H. Erharter „Bevezetője" fogalmaz: „Szolgáló szeretet és testvéri szolgálat Jézus Krisztus példája nyomán, az ő szellemében" (Diakónia der Gemeinde, Wien, 1978. 7.). Ez a diakónia, azaz a testvéri szeretet szelleméből fakadó szolgálat egyben a leghatékonyabb, legvonzóbb, keresztény életre buzdító és vezető igehirdetés és liturgia is. Mindazt, amit papok és világiak szájukkal hirdetnek, szabályokba foglalt istentisztelettel ünnepelnek: a keresztény diakónia, a testvéri szeretetszolgálat teszi hatékony jellé világunkban. A diakónia ezért: cselekvésre indító és tettekre váltott evangélium. A szolgáló szeretet azonban nem csakis az egyes ember ügye, feladata, hanem az egész keresztény közösségé, az egyházé is. Püspököké, papoké, és világi hívőké egyaránt. Az egyház az üdvösség „összentsége" (Otto Semmelroth), küldetése pedig — épp e szentségi mivoltával összefüggően — „diakóniai", azaz a testvéri szolgálat szervesen hozzátartozik lényegéhez. Szolgálata nem merül ki abban, hogy csak alamizsnát oszt, hanem a testvérek megosztják egymás örömét és gondját is, magányát és — ahol kell — nyomorát is (szép példa erre napjainkban Teréz Anya, vagy a Taizé-i közösség gyakorlata). A hivő közösség nem irtózhat a „társadalom peremén" élőktől sem, felkarolja őket is, amint Jézus a vámosokat és bűnösöket sem utasította el magától. 20
