Teológia - Hittudományi Folyóirat 18. (1984)
1984 / 3. szám - KÖRKÉP - Molnár Béla - Széll Margit: Célokról, értékekről, együttműködésről
Illyés Gyula gyakran idézett mondása: Nem nevezhető népnek, amelynek nincs történelmi tudata. A korábbi deheroizálással, eszményvesztéssel szemben most mit tehetünk? — Illyés Gyula igazságot fogalmazott meg. Ma is sokszor bíráljuk a köztudat, különösen a történelmi tudat hiányosságait. Azt hiszem, legtöbbször jogosan. Sok mulasztásunk van e téren és korábbi hibás lépéseink (pl. a történelemoktatásban) rossz következményeit is meg kell szüntetnünk. Ebben a történelemtudomány egyre nagyobb segítséget ad a társadalomnak, s én beleértem az egyháztörténészek munkásságának eredményeit is. Azt mégis el kell mondanom, hogy szerintem a magyar nép történelmi tudata alapjaiban jól őrizte meg ezeréves történelmünk eseményekben, személyekben és tanulságokban testet öltött értékeit, s erre mai tudatformáló munkánkban építeni lehet. És még valamit: mulasztásaink, hibáink ellenére ez a mi szocialista rendszerünk tett és tesz a legtöbbet azért, hogy népünk történelmi tudata igazabb és teljesebb legyen, s ez a törekvése is maradandó eredményekhez vezetett. Ezt nem a negatívumok lebecsülésének szándékával mondom, hanem azért, hogy a tennivalók reális kijelölésének szükségességét hangsúlyozzam. — Az a deheroizálás vagy eszményfosztás, amely korábban divatos is volt, súlyos hibának bizonyult. A törekvés, hogy múltunk eseményeit, kiemelkedő alakjait sokoldalúan mutassuk meg, illúziók és egyoldalúságok nélkül, saját koruk összefüggéseinek teljesebb figyelembevételével, ez tudományosan teljesen indokolt és folytatandó. És az is, hogy történelmünk mindenekelőtt népünk történelme. De ez nem járhat együtt történelemhamisitás- sal. Történelmünk pedig e szigorú követelmény érvényesítésével együtt is sok értéket — eszményeket és példaképeket — tartalmaz. Ezeket önmagunk, s ifjúságunk nevelésében fel kell használni, mégpedig jobban, bátrabban, mint eddig. A problémák megoldásában — mint már hangsúlyozta — lontos a család szerepe. A Ha- zaíias Népfront kezdeményezte az Országos Családvédelmi Tanács létrehozását. Miként fogja ez a testület segíteni a családok — nemcsak anyagi, de erkölcsi, szellemi hatóerejét? — A család fontossága, szerepe a társadalmi életben egyre nagyobb. Sok szó esik ma a családok válságáról. És valóban sok riasztó jelenséget láthatunk — sok a válás, az alkoholizmus sok családot szétzilál, sok a veszélyeztetett gyermek. Nem szeretnék a leegyszerűsítés hibájába esni, de az a véleményem, hogy ezek a jelenségek összefüggenek a család mélyreható átalakulásával és a már említett értékzavarral egyaránt. Vegyük először a család alapvető változását. Ennek lényege — iránya — az, hogy a család elveszíti kényszerközösség jellegét és egyenjogú emberi kapcsolatokra épülő önkéntes közösséggé válik, amelynek összetartp erejét a kölcsönös szeretet, az egymás iránt érzett és három nemzedék tagjaira irányuló felelősség, röviden szólva, a boldog életre törekvés adja. Nehéz folyamat ez a változás, s ebben segíteni kell az embereknek, a családoknak. Mi eddig inkább a veszélyeztetett családoknak próbáltunk segíteni. Most emellett a stabil családoknak is szeretnénk több segítséget adni. Ezért kezdeményeztük egy országos családvédelmi tanács létrehozását. Ennek feladatkörét, munkamódszereit most dolgozzák ki, s egészen bizonyos, hogy a gyakorlat, a tapasztalat fogja majd tökéletesíteni. A célról, szándékainkról most ennyit tudok mondani. Még annyit, hogy ebben a tanácsban az egyházak is képviselve vannak, így a tennivalókat, a módszereket közösen fogjuk kialakítani, országos és területi szinten egyaránt. Biztos vagyok benne, hogy az egyházak is fokozott figyelmet fordítanak erre a közös munkára. Az Országos Családvédelmi Tanácsban az egyházak hivatalosan részt vesznek. De mi lesz a teendőjük a lelkipásztoroknak, a hívőknek? Mit tehetünk mi keresztények a helyes értékrend helyreállításáért? Mit várnak tölünk a családerkölcs, s főleg a munkaerkölcs erősítésében, az egyéni lelkiismeret kialakításában? — Nehéz kérdést tett fel, mert ezekre mindenekelőtt az egyházaknak kell válaszolniok, a tennivalókat nekik kell meghatározniok. Az én véleményem szerint az első lépés az, hogy mindannyian éljünk úgy, ahogyan saját erkölcsi normáink azt megkövetelik. Ha a párt tagjai a kommunista erkölcs, a vallásos emberek a valláserkölcs követelményei szerint élnének, óriási lépést tennénk előre társadalmunk erkölcsi kultúrájának emelésében. És éljünk hirdetett elveink szerint — a családban, a munkahelyen, baráti társaságban, vagyis a magán- és a közéletben egyaránt. Erre a példamutatásra lehet építeni azt, amit hirdetünk: az értékeket, azok védelmét és gyarapítását. — őszintén köszönöm, hogy mindezt elmondhattam a Teológia olvasóinak. Széli Margit 44
