Teológia - Hittudományi Folyóirat 18. (1984)

1984 / 3. szám - KÖRKÉP - Fila Béla: Életem problémája vagy titka

Az élet problémáját módszeresen és tudományosan feszegetik a szaktudósok, azok, akik érdekeltek az élet területén, különösen a biológusok és az antropológusok. Munkájuk nyomán egyre több részletkérdés tisztázódik. — Szent-Györgyi Albert így nyilatkozik az élet jellegéről és lényegéről: „Az élet, aminek titkait mint kémikus harminc éve kutatom, az egyetlen és legfőbb kincsünk, a közepe és lényege mindennek. Kiinduló és végpontja kell hogy legyen minden egységes szemléletnek, amellyel az emberi létet minden jelenségeivel együtt megérteni próbáljuk ... De ha az életről beszélünk, meg kell mondanunk, hogy mit is értünk rajta, mert mást-mást ért az életen a természettudós, a filozófus és a költő. Ez az emberi gondolkodás három fő típusa, és ugyanazt a dolgot mindegyikük másképp látja és másképp közelíti meg. A természettudomány és a természettudós lényegében csak mér és igyekszik különböző méréseinek eredményeit közös nevezőre hozni. Ami grammal, méterrel vagy másodperccel nem mérhető, azt nem veszi figyelembe. A filozófus megfigyeléseit gondolkozó apparátusával próbálja megérteni, míg a költő egyetlen realitásnak belső élményét tekinti. Egyformán jogosult mind a három nézőpont vagy módszer . . . Így ha az életről szólunk, nekünk sem kell szigorúan csupán az egyik nézőpontra szorítkoznunk, a fontos csak az, hogy a dolgokat össze ne kavarjuk . . . csak az életjelenségek mérhetők, de ez nem az élet maga ... az életnek mint főnévnek nincs értelme, ilyen dolog nem létezik . . . csak az életjelenségek" (Az élet jellege. Magvető, 7—8—9.).

S. E. Luria mint tudós abban látja az élet lényegét, hogy az „befejezetlen kísérlet". Állításával egyrészt jelezni akarja a biológiai tudomány állását, másrészt az evolúció értelmezését, amely nem más, mint állandó kísérletezés a rátermettebb típusok létrehozására. Az életnek szerinte két lényeges szempontja van, az ti., hogy időben zajlik és, hogy programja van. Az emberi élet egyedülálló jellegét egyedisége mutatja, ö, a tudós is elismeri, hogy az élet problémája személyesen is megfogalmazódik az emberben: „milyen rendkívüli dolog, hogy egyáltalán élek". Igaz, biológiailag az élet nem más, mint egy „faj földi pályafutása”, és mint ilyennek, tudományosan nincs célja és értelme, ez csak az ember egzisztenciális szabadságában fogalmazódik meg. Az élettudomány „központi dilemmája az, hogy biológiailag az evolúciónak nem mutatható ki sem indítóoka, sem célja". De amikor a tudós az emberi személyiséget vizsgálja, a nyelvet, a gondolkodást, a tudatot, akkor fölsejlik előtte is az „emberi életnek a maga nemében páratlan kalandja". Különös ellentmondásokba bonyolódik a szaktudós, ha átfogóbb kérdésekről nyilatkozik. A „vak evolúció — szerinte — mélységes bölcsességgel járt el, mert a tudattal együtt belevésödött elménkbe egy belső program, s vele az optimizmus legbensőségesebb forrásai, a művészet, az öröm, a remény, az ész hatalmába vetett bizalom, a felelősségtudat". (Az élet: befejezetlen kísérlet. Natura, Bp.) — Számos részletkérdést és összefüggést tisztáznak a tudósok, de az élet-kérdés egészével, alapjával nem tudnak mit kezdeni. Csak körüljárják a kérdést és végül valami szellemességgel elütik annak élét.

St. Weinbert a világegyetem „első három percét" kutatja, és közben meglepő megállapítást tesz: „Minél inkább megértjük az Univerzum történetét, annál érthetetlenebbnek és céltalanabbnak találhatjuk ... Az Univerzum megértését célzó kutatás egyike azon kevés dolgoknak, melyek az emberi létet egy kevéssel a komédia fölé emelik, s valamit kölcsönöznek neki a tragédia méltóságából” (Az első három perc. Gondolat). Az objektív tudományos megismerés is fölfedezi a részletkérdések taglalásában a mögötte rejtőzködő nagyobb kérdést, a kérdés egészét, amibe beleillik a részlet, de az „egész" előtt megtorpanva töpreng az élet csodáján, az élet titkán; hogy élet van, és — hogy miért van?

M. Eigen—R. Winkler: A játék c. szellemes könyvben arról értekeznek, hogy „természeti törvények irányítják a véletlent". J. Monod ugyanis újabban, a modern biológia bölcseleti kérdéseit feszegetve, azzal a véleménnyel állt elő, hogy „véletlen és szükségszerűség" lenne a végső szó az élet kérdésében. Az említett szerzők erre azt válaszolják, hogy „Akár az anyagi lét törvényszerűségét, akár az emberi én teljességét helyezzük előtérbe, a méltányos rend megvalósulásához nemcsak a mindig tökéletlen objektív megismerés szükséges, hanem a reményre, irgalomra és szeretetre épülő humanizmus is" (i.m. 209. o.).

A tudósok általános megfontolásai és az élet gyakorlati megvalósításának feladata a következő eredményre vezet: amikor megérteni vagy megvalósítani szeretnénk az életet, akkor mindig problémákba ütközünk. Ilyenkor kérdéseket kell feltenni, kísérleteket kell végezni, összefüggésekre kell figyelni, egyszóval keresni kell a megoldást. A problémák igen különbözőek lehetnek: fizikai, matematikai, kémiai, biológiai, kozmikus problémák, vagy a mindennapi megélhetés problémái. S ha megtaláltam a megoldást, akkor a fölvetődött probléma megszűnt, nincs tovább. — De vannak olyan kérdések, nehézségek, amelyeket nem lehet egyszer s mindenkorra megoldani, amelyek makacsul újra és újra jelentkeznek, amelyek állandó problémaként kisérnek. Pl. ha azt kérdezem, hogy mi a szeretet, hogyan szeressem a hozzám tartozókat, mi a halál, ki vagyok én, ki az Isten, ki az, akivel együtt kell élnem? — Ezekben a kérdésekben soha nem jutok teljes megoldáshoz, ezeket nem zárhatom ki életemből, de nem is készülök el velük sohasem. Ilyenkor aztán a prob35