Teológia - Hittudományi Folyóirat 18. (1984)

1984 / 3. szám - KÖRKÉP - Boda László: A személyi kibontakozás mint életcél

c) Harmadik érv. Az igaz, hogy a Bibliában nem találjuk meg sem a „személyi kibontakozás”, sem az „önmegvalósítás” szavakat. A Szentírás inkább a „tökéletesség” szót használja (vö. Tér 17,1; 119. Zs; Mt 19,21 sm.). Harwey Cox azonban fölfigyel arra, hogy a mózesi törvény előírásai szerint az áldozati báránynak „egyévesnek" és „hibátlannak" kell lennie (Szám 28,9), vagyis kifejlett példánynak, amelyben a „bárányi létforma” már megvalósult. Különös, hogy nem veszi észre a számunkra még sokkal fontosabbat, hogy az Újszövetség áldozati báránya, Jézus Krisztus maga is 33 éves nagykorúságában vállalja értünk a megváltás áldozatát. Azóta a 33 év, mint az emberi érettség „krisztusi kora”, bevett fogalommá vált (pl. az irodalomban).

d) Negyedik érv. A keresztény lelkiség szempontjából világos logikával cáfolható meg az önző életforma és a saját üdvösségével sem törődő, „vegytiszta” önzetlenség hamis alternatívája. Egyfelől ugyanis a keresztény önmegtagadás nem kizárja, hanem segíti igazi önmagunk megvalósulását, ahogyan a véső és a kalapács úgy mér ütéseket a kőtömbre s úgy faragja azt, hogy közben kibontakozni segíti a szobor formáját. Csak egyfajta igazolható aszkézis van: ami kibontakoztat, nem pedig, ami tönkretesz. Jézus nem azt mondja, hogy aki őt követni akarja, az úgy tagadja meg magát, hogy elveszítse önmagát. Ezt mondja: „Aki meg akarja menteni életét, elveszíti, aki azonban értem elveszíti, az megtalálja" (vö. Mt 16,24—25). Jung egyenesen odáig megy, hogy a „saját kereszt" vállalását elengedhetetlennek tartja az igazi önmagunkhoz (Selbst) vezető úton." Teilhard de Chardin pedig cáfolhatatlan logikával mutatja ki, hogy az önmegvalósítás az önfeláldozásnak is lényeges feltétele: nem áldozhatom fel önmagam, ha nem vagyok önmagam. „Senki sem adhatja azt, amije nincs." Ezért igazán értékes életáldozatot csak értékes személyek hozhatnak. Világos és megfellebbezhetetlen, amit mond: „hogy önmagatok legyetek, ahhoz szükséges, hogy a lehető legteljesebben azzá legyetek. Tehát fejlesszétek ki magatokat . . . Ezután pedig mondjatok le önmagátokról . . ., hogy másé legyetek".1'

e) Ötödik érv. A keresztény lelkiség és az önmegvalósítás, illetve a személyi kibontakozás új megvilágításba kerül, ha élő személy életútjának tapasztalataiban tükrözve közelítjük meg. Thomas Merton különös intenzitással élte át ezt a belső problémát, ö kifejezetten az önmegvalósítás értelmezésének buktatóin keresztül jutott el saját életcéljának révébe. Életcélja az volt, hogy kiélje ösztöneit, irodalmi hajlamait és sikeres íróvá legyen — belső életében azonban csődbe jutott. Megtérése után egy trappista kolostorba jelentkezett felvételre. Ott viszont eleinte úgy gondolta, hogy életcélja önmaga megsemmisítése lesz, hogy a fizikai munkában és az imádságban írói képessége is halálra ítéltetett. Mégsem így történt. Elöljárója arra kérte, hogy írjon. Verseket is. Amikor pedig a publikációra sor került, kiadója nem küldte vissza, amit írt, hanem újabbakat kért. önéletrajza körülbelül húsz even át akkora példányszámban kelt el, hogy bestsellernek számított (nálunk is). Aztán jött a világsiker. S Thomas Merton, nagyon sok keresztény értelmiségi lelkiatyja (könyvein keresztül), így vall: „Isten azt akarja, hogy megtaláljuk önmagunkat, igazi életünket . . . hogy olyanná alakuljunk, amilyennek ő elgondolt." Ugyanakkor a bölcsesség karizmájának birtokosaira jellemző egyszerűséggel és világossággal oldja föl az önzéssé fajuló önmagába feledkezés és az önmagát elveszítő magamegsemmisítés hamis alternatíváját. Kimondja, hogy az ember „önmagát nem találja meg egyedül önmagában, hanem másokban és mások által". Mindkét szó pontos és lényeges: ,,másokban" és „mások által". Beszél a Krisztusban való önmagunkra találásról, és arról, hogy mit jelent a keresztény szeretet mint életcél. „Az igazi természetfölötti megoldás szerint azért kell szeretnünk önmagunkat, hogy szerethessünk másokat; úgy találunk rá önmagunkra, hogy átadjuk magunkat másoknak."1:1. . . önéletrajzában pedig ezt írja: „aki elrejtőzik a világ elöl, nem lesz kevésbé saját maga, nem válik csökkent értékű személyiséggé. Éppen ellenkezőleg: tökéletesebb, igazibb és valódibb önmagává érik”.14

f) Hatodik érv az, amely a lelkipásztori élet tapasztalataiban realizálja az elméletileg megalapozott igazságot. A nevelés és a házasság jellemző módon tartalmazza a személyi kibontakozás, illetve önmegvalósítás konfliktusait, belső vivódásait. S mindkettő igazolja, hogy nincs jogosultsága az önzés és a másikért való megsemmisülés hamis alternatívájának. A személy értékekben való kibontakoztatása néha komoly áldozatokkal jár, de kölcsönös áldozatokkal. S vannak dolgok, amelyeket soha nem volna szabad feláldozni. Egy anya például nem üresítheti ki anyai hivatását a színpadért, amely szakmai hivatása. Mert az már nem hiteles „önmegvalósítás", csak „önérvényesítés". Sommerset Maugham „Színház" c. regénye utal erre. Az egyik jelenet arról szól, hogy az ifjúkor küszöbén álló fiú beszámol anyjának, a híres színésznőnek a maga lelki válságáról. S fájdalmasan kell megtapasztalnia, hogy anyja, akiért annyian rajonganak, semmit sem tud neki mondani a saját valójából, a tulajdon anyai szivéből. Még csak nem is közhelyeket mond, hanem szép, jól formált, hatásos szövegeket; azokat, amelyek a különböző darabokból eszébe jutnak. S a fiú joggal érzi,

32