Teológia - Hittudományi Folyóirat 18. (1984)
1984 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Tarnay Brúnó: Szexualitás és érosz keresztény értelme
A szexualitás legalsó, kozmikus-biológiai szerepe, hogy a kétivarú szaporodás optimálisan valósítja meg egyrészt a faj stabilizálását, rögzítését, másrészt a faj átalakulását és ezzel rugalmasabb alkalmazkodását. Az állati fokon már az egyed pszichikai, ösztönös mechanizmusa vezérli a fajfenntartást: a nemi élvezet a fajért végzett tevékenység csalétke és jutalma. Az emberi síkon döntő a változás, mert az ösztön kielégítésének módja meghatározatlan, az értelmes lény nemcsak alkalmazkodni tud, hanem maga kezeli, esetleg manipulálja a természetet és önmagát. Képes arra, hogy különválassza az egyén kielégülését és a faj érdekeit szolgáló funkciókat. Miért kellene gyermeket nemzeni, szülni, amikor másként is lereagálható az ösztönös energia? Miért kell a magzatot az anyaméhben kihordani? Sőt: miért kell mindent a véletlenre bízni, amikor mesterségesen előállítható lesz, genetikailag beprogramozható az új egyed? Miért szerezzek megfelelő nemi partnert fáradságos udvarlással, szerenáddal és lovagiaskodással, amikor pénzzel és narkotikumokkal is lehetséges? A tisztán funkcionális síkon egész természetesnek látszanak ezek a kérdések. — Megdöbbenve kell ráeszmélnünk, hogy téves nemi antropológiánk, az egyoldalúan funkcionális szemlélet kérlelhetetlen logikával vezet a két szélsőséghez: egyik oldalon meggondolatlanul hangoztatták, hogy a nemiség egyetlen célja a szaporodás — a másik oldalon pedig, hogy a nemiség „működtetése" az egyed ösztöneinek lereagálása. A kereszténység sohasem fogadta el ezt a szemléletet, amikor Isten gondolatait kereste, akkor az emberhez méltó, a jelentés egységében egyesíteni tudott különböző funkciókat. Hiszen nyilvánvaló, hogy az új kis ember hosszú ideig nevelésre szorul, „koraszülött élőlény" (Adolf Portmann), akit a család védő rejtettségében kell megérlelni. Hogyan lesz azonban kiegyensúlyozott, harmonikus a család, a szülők kiegyensúlyozott testi-lelki kapcsolata, tartós szerelme, az érosz jelenléte nélkül? Elég gyakran láttuk, hogy ahol a személyessé érett nemiség virágzását gátolják, ott lázadnak a gyermekek és menekülnek az otthon idegességtől szikrázó, neurotizált légköréből. Frivol megállapítás, hogy ,,a házasság a szerelem gyilkosa". Dé igaz az, hogy egy életidegen és nem is igazán keresztény moraliz- mus, félreismerve a nemiség értelmét és ismételgetve annak egyetlen funkcióját, elszigetelve a többitől, lehetetlent és embertelent követelt a házastársaktól. „Csak nem képzeled, hogy azért kötöttem házasságot, hogy szerzeteséletet éljek?" — kérdezte egy hivő és aktív katolikus pap-barátjától. Ismerjük el, hogy nem ismertük eléggé az embert. Hiszen a tudomány is csak 1827 óta tudja, hogy létezik petesejt, hogy nem egyedül a hím spermájából lesz az új egyed; hiszen a tisztán evilági gondolkodás is leleplezi a társadalmi normák ellentmondásosságát. Megrajzolták jréldául a férfi és nő különböző lelki alkatát: a férfi aktív, kifelé törekvő, világot alakító, küzdő és racionális, erős és alkotó. A nő passzív és befogadó, érző és őrző, gyöngéd és gyönge. Ellenpéldák seregét lehetne felvonultatni! Kíméletlenül leplezték le az ideáltípusok mítoszát: a férfi brutális és agresszív, poligám állat — a nő szeszélyes és ravasz, kiismerhetetlen és ingatag, komplikált és intellektuálisan fejletlen. Még tanulságosabb számunkra az a bírálat, amelynek során férfi és nő harcát rajzolják meg, tökéletes ellentmondásban egymással. — Simone de Beauvoir, Sartre élettársa élesen tiltakozik a nő leigázása ellen — Esther Vilar megmutatja, hogyan zsákmányolja ki a nő a férfit. — Már a nevelés és a közgazdaság szervezése úgy manipulálja a gyermeket, hogy fiziológiai és pszichikai adottságaitól függetlenül megcsonkítsa a leányt a fiú előnyére. Mert ,,a férfi óhajtja ugyan az otthont, de megtartja a jogot, hogy elhagyhassa azt ... az ismétlődés untatja. . . bensejében gyakran csavargó marad". ,,A nő megkísérli megteremteni a maradandót, a folytonosságot" ... De a férfi és a gyermekek ki akarnak törni az asz- szony teremtette szituációból. A nő lázad erőfeszítéseinek kudarca ellen: anyából sárkány és szörnyeteg lesz (Simone de Beauvoir, Le deuxiéme sexe. 1949.). Az antitézis: a nők kifinomult módszerekkel kényszerítik szolgálatukba a férfiakat. Az utóbbiak „késhegyre menő harcot folytatnak foglalkozásuk során ... a nő könnyedén szemléli ezt, esetleges keresőfoglalkozásának idejét is kitölti a flört, a randevúk, a féltékeny- kedő csevegés . . . foglalkozás ürügyén egy kevés, kevésbé felelős munkát is elintéz". Fegyverei a tarka és változatos ruhatár, költséges pipere, kozmetika, fodrászat, szinte havonta változó divat. Választhat „a férfias vagy egy ostoba, parazita luxustárgy életformája között — és csaknem mindegyikük ez utóbbit választja". (Esther Vilar, Der dressierte Mann. Wien, 1971). Mit mondjunk ezekhez? Egyik sem teljesen igaz, és mindkettő találó. Égetően időszerű a Galatákhoz írt levél idézett sora. Teljesebb emberkép felé Ha igazat adhatunk C. G. Jungnak, minden lélek mélyén, öntudatlanul, de egyetemes készségként, ott él a férfiasság és nőiesség ősképe, animus és anima. Hajlam arra, hogy 18
