Teológia - Hittudományi Folyóirat 18. (1984)
1984 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Csanád Béla: Plébániák 2000-ben
sei (assensus religiosus) kell fogadniuk az egyházi tanítóhivatal nem definiált nyilatkozatait is, akkor ez általános elvként kétségtelenül helyes és megszívlelendő. De tekintettel arra a tényre, hogy a tanítóhivatalnak ezekben a nem visszavonhatatlan nyilatkozataiban nincs kizárva a tévedés lehetősége, és az utóbbi száz év alatt nem ritkán ténylegesen történtek is tévedések; továbbá tekintettel arra a magától értődő igazságra, hogy a teológiai megismerés előrehaladásának gyakran úgy kell történnie és ténylegesen is úgy történt, hogy a teológusok bírálták a tanítóhivatal korábbi nyilatkozatait, s e kritikát azután a római tanítóhivatal is elfogadta (nyíltan vagy többnyire hallgatólagosan); ezért egyszerűen nem lehet azt mondani, hogy a tanítóhivatal bármely megnyilatkozása minden esetben hitbeli helyeslést (assensus religiosus) igényelhet minden teológustól, és soha sincs megengedvt, hogy valaki ellent- mondjon a tanítóhivatal valamely nyilatkozatának. Ebben az évszázadban is előfordult, hogy teológusok ellentmondtak — mégpedig joggal — a tanítóhivatalnak (de úgy, hogy ez a tanítóhivatalnak járó tisztelettel párosult). Talán nem is lehetséges további általános normákat megfogalmazni a tekintéllyel bíró, de nem visszavonhatatlan érvénnyel nyilatkozó tanítóhivatal és a magának kritikai önállóságot igénylő teológia értelmes koegzisztenciájára vonatkozólag; talán e két, egymásra teljesen nem visszavezethető tényezőnek a koegzisztenciájót bizakodva rá kell bízni magára a történelemre, amelyet teljesen egyedül csak Isten irányíthat. De akkor — úgy vélem — legalábbis tudomásul kellene venni ezt a szituációt, a római tanítóhivatalnak pedig esetenként le kellene vonnia azt a következtetést, hogy bízvást tanúsíthat bizalommal teljes türelmet a kritikus teológia iránt. De ha a teológia és a tanítóhivatal viszonyának ezt az oldalát emeltük ki és erre hívtuk fel a figyelmet, ez nem jtlenti azt, hogy ne kellene ugyanilyen világosan és elfogulatlanul látnunk e viszony másik oldalát is. A nyugateurópai teológusok körében — anélkül, hogy neveket említenénk — megfigyelhető az egyházi tanítóhivatal irányítása alóli hamis emancipáció sajnálatos ttndenciája. Bár nyíltan talán nem támadják a tanítóhivatal nyilatkozatait, mégis megvan az a tendencia, hogy egyszerűen elhallgassák ezeket, és ne vegyenek róluk tudomást. Eltekintve most e tendencia elutasításának — önmagában nagyon is fontos — teológiai indokolásától, úgy vélem, ez a törekvés a liberális individualizmus kultúrtörténeti szempontból voltaképp divatja múlt másodvirágzása, azé az individualizmusé, amely a mai korba már egyáltalán nem illik bele. A mai korban — amikor szükségképpen új társadalmi struktúrák alakulnak ki, melyek nélkül nem maradhat fenn a föld több milliárd emberből álló népessége - az egyes teológus is csak akkor veheti magát komolyan a maga teológiájával, ha teológiája mindig hozzátartozik egyházának hitéhez, ha a teológus mindig újból és mindig elevenen hozza létre ezt a kapcsolódást az egyház hitéhez, amely konkrét és egyértelmű alakját — ma sokkal inkább, mint bármikor - az egyházi tanítóhivatal kötelező tanításában találja meg, de természetesen csakis azért, mert a tanítóhivatal kötelező tekintélyét végső soron Isten Leikétől kapja, akit Isten az egész egyháznak ígért oda, és csak benne az egyház hivatalának. Kétségkívül volna még sok más szempont, amelyet a mai teológia vizsgálatánál és gyakorlatánál figyelembe kellene venni. Az általam említetteken kívül nyilván vannak más szempontok is, és amelyekről én beszéltem, talán nem is a legfontosabbak. De legyen most elég ennyi. Mivel a teológiának ma közvetlenül a keresztény hitért kell életre-halálra küzdenie, ezért semmiképpen sem lehet a puszta kíváncsiságnak, az akadémikus tudományosságnak és a semleges tudásvágynak az ügye. A kereszténységnek és az egyháznak ma nagyobb szüksége van rá, mint valaha És ezért szívből kívánom, hogy ebben a házban is oly szabadon és bátran műveljék a teológiát, ahogy ma kell. fordította: Endreffy Zoltán Csanád Béla PLÉBÁNIÁK 2000-BEN Ma már nem a futurológia, hanem az ésszerű tervezés feladatai közé tartozik a 10-15 év múlva bekövetkez(he)tő események kiszámítása. A tervezés nélkülözhetetlen eleme a fejlődés (vagy visszaesés) valószerű irányainak és arányainak az ismerete, s ezáltal az elvégzendő munka feltételeinek és körülményeinek átgondolt irányítása. Nemcsak a gazdasági és világi társadalmi életben van ez így, hanem országok és nemzetek kulturális és szellemi fejlesztésében, sőt az egyház pásztorai is tevékenységében is. A lelkipásztori munka ugyanis jórészt emberi kapcsolatok révén, emberi erővel, közösségek és struktúrák segítségével való8
