Teológia - Hittudományi Folyóirat 18. (1984)
1984 / 2. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Rahner, Karl: A mai családi nevelés problémáiról - Kozma Imre: Családpasztoráció és a szentségek
Különleges helyet foglal el a szentségek között a házasság szentsége. Különös figyelemmel kell a fiatalokat e szentséghez elvezetni. A házasság szentsége liturgikus ünnep. Valójában ezzel veszi kezdetét a megszentelt házasság, amelyet életük során kell majd megvalósítaniuk. — Napjainkban sokat beszélnek az ifjúság házasságra történő előkészítéséről, ugyanakkor, mintha elfogyna a szó, amikor a házasságról mint szentségről kell szólni. Ezért is nagyon fontos a család feladata, hogy ébren tartsa a házasság mély és szent értelmét az ifjúságban. Szükséges ennek hangsúlyozása, mivel a házasság felbontha- tatlanságát végül is annak szentsége indokolja. Már a gyermekek előtt is tudatosítani lehet a házasság szentségének értelmét. Például a gyermekek látják, miként ünnepük szüleik a házassági évfordulójukat. . . hogy a házasság szentségi ereje köti őket össze, ami válságos időkben is megőrzi egységüket. Sajnos, alig van nagycsalád, amelyet elkerülne a válás tragédiája. Amikor ezt szóba hozzák a családban, alkalom nyílik arra, hogy a házasság szentségéről és az egyházi esküvőről is elbeszélgessenek a gyermekekkel. Az Oltáriszentség korunk keresztény embere számára közkinccsé vált. Étel! Az eukarisztia ünnepléséhez a szentáldozás szinte természetszerűleg hozzátartozik. Mintha csak az élet őséhsége talált volna táplálékra itt, és csillapítani igyekszik vágyát az Élet Kenyerével. — Miközben ezt örömmel nyugtázzuk, nem nyomhatjuk el a feltámadó kételyt: a méltósága tudatára ébredt embert figyelmeztetjük-e kellőképpen „méltatlanságára"? Megítélésem szerint a keresztény családok itt jutottak legtovább feladatuk felismerésében és elvállalásában. — Mivel nálunk nagy általánosságban az első gyónás az első áldozás előtt történik, a legtöbb gyermek számára a bűnbánat szentsége az első szentség, amelyhez „tudatosan" járul. Amennyiben a család keresztény szellemben él, természetes a gyermek elvezetése a szentgyónáshoz, a bünbánat szentségéhez. Már korábban is tudatosították benne, milyen fontos az ember életében a jóra való igyekezet, az önfegyelmezés és szükségképpen a bánat felindítása stb. Sajnos, gyakran megesik, hogy a gyermek semmit nem hoz magával a családból a bűnbánat szentségével kapcsolatban. Ilyenkor elvezetése a bűnbánat szentségéhez alig sikerülhet. Nemcsak az első szentáldozásra való felkészülés, hanem az első szentgyónáshoz elsegités is csak a szülőkkel vállalt közös munka esetén lehet eredményes. Természetesen az előfeltételeket nem közvetlenül az első gyónás előtt, hanem sokkal korábban kell megteremteni. A bűnbánat szentsége mindaddig nem válik „gyakorlattá", mig mindent el nem követünk annak érdekében, hogy a gyónás tényleg a bünbánat szentségévé váljon, amikor a gyerek személyesen Istenhez fordul és az újrakezdés élményében van része. Nem csupán a teljesség kedvéért kell a szent kenet szentségét megemlíteni, hanem azért is, mert fontos dologról van szó. A gyermekeket ehhez a szentséghez is el kell „vezetni". Ennek előfeltétele, hogy a szülők előbb fogalmilag tisztázzák magukban ennek a szentségnek a lényegét. Valamint olyan légkör megteremtése is feladatuk, amelyben természetszerűen vetődik fel, hogy ha súlyos beteg van a családban, annak szüksége van e szentség erejére. Jó lenne, ha a gyermekeknek lehetőséget biztosítanának arra, hogy jelen legyenek egy alkalommal, amikor valamelyik idős családtag felveszi a betegek szentségét. Egy ilyen élmény a fiataloknál hatékonyan hozzájárulna a halállal kapcsolatos keresztény felfogás kialakulásához. Végezetül még egy megjegyzés ahhoz, hogy a család vezeti el a gyermekeket a szentségekhez. Feltehetően kialakult az olvasóban az a nézet, hogy ezekben a kérdésekben túl nagy hangsúlyt helyezek a családra. Nem tudhatjuk azonban, hogy nem jön-e el egyszer az az idő, amikor a gyermekek vallásos nevelése egyedül a szülőkre marad. Egyre több az olyan egyházközség, amelynek nincs lelkipásztora, legfeljebb oldallagosan részesül lelkipásztori szolgálatban. Egyre nagyobb azoknak az egyházközségeknek a száma, ahol több lelkipásztor munkáját egyetlen lelkipásztor kénytelen végezni, így idejéből természetesen egyre kevesebb jut az ifjúság számára. — A lelkipásztorok feladata a jövőben mindenekelőtt az lesz, hogy a szülőket vallási nevelő munkájukra előkészítsék és kiképezzék. A keresztény élet lényegében vallásos élet. Vallásosnak csak azt az embert tarthatjuk, aki a szentségek szellemében él s nem csupán olykor a szentségekkel. Elszomorító, hogy sokak számára a keresztény élet ennyi: hit Istenben, aki a törvényhozó és bíró; imádkozás, ha bajban vagyunk, vagy szükségünk van valamire; vasárnap templomba menni; évente egyszer gyónni és áldozni; nem vétkezni, vagy legalábbis nem súlyosan véteni a Tízparancsolat ellen; olykor jót tenni; áldozatot hozni. Ha különösnek tűnik is a megállapítás: a keresztény ember életében a leggyakoribb a bánat felindítása, amennyiben tudatában van annak, hogy a keresztény élet megkívánja a bűntől való elfordulást. 50
