Teológia - Hittudományi Folyóirat 18. (1984)

1984 / 2. szám - KÖRKÉP - Gyürki László: A család méltósága az Ószövetségben

igyekszünk felvázolni a családi életet, a nevelés kérdését, a család összetartó erejét, a békességet, valamint a vallás szerepét a gyermek nevelésében.1

Egy hivő zsidó számára ugyanúgy elképzelhetetlen család nélkül élni, mint ahogy nem lehetünk meg levegő nélkül. Az ember természetéből adódik, hogy egy család tagja legyen, hogy abban neki is szerepe legyen. A Tér 2,18 ismert szövege igy hangzik: ,,lgy szólt az Úristen: nem jó az embernek egyedül lennie.” Az értelemmel és érzelmekkel bíró teremtmény nem tudta elviselni a magányosságot. Isten tehát hozzá hasonló, hozzá méltó lényt alkot, de nem a föld porából, mint Adámot, hanem élő, nemesebb anyagból. Ezért mondhatja Ádám: „ez már csont az én csontomból, hús a húsomból" (Tér, 2,23). Isten megalapítja a családot, hogy fönnmaradjon az emberi nem, de azért is, hogy eleget tegyen az ember szellemi és érzelmi igényének, aki társat, támaszt, segítőt keres küzdelmében és élete nehéz helyzeteiben. A zsidó családban az asszony a férfi segitötársa, s a szomszédos népekkel ellentétben, sohasem rabszolga.2 Isten a házastársak alapvető egyenlőségét akarta, mert mindkettőt a saját képmására teremtette. A házasfelek megosztják a szeretetben a maguk gazdagságát a másikkal. Isten ilyennek akarta kezdettől fogva a házasságot. Mindennek leírása a rabbinista irodalomban tele van gyengédséggel és költészettel. Többek között ezt olvashatjuk: Amikor egy férfi és egy nő tisztaságban megkezdi házaséletét azzal a szándékkal, hogy tökéletes családi tűzhelyet hozzanak létre, a „Sekina" (Isten jelenléte) födi be őket.

A nemzetségtáblák — Valamikor minden család nagy gonddal vezette nemzetségtábláját. Ezzel is bizonyította, hogy egy családhoz vagy törzshöz tartozik. így mindenki fel tudta mutatni valamelyik őstől való leszármazását. Főképpen a papoknak kellett hivatásuk gyakorlásához pontosan kimutatni származásukat. (Ezdrás és Nehemiás könyvében látjuk, milyen fontos volt ez a fogságból visszatértek számára.) Ez a magyarázata a hosszú nemzetségtábláknak is, amelyekkel oly gyakran találkozunk a Bibliában, s melyek egyes személyeket a pátriárkákig vezetnek vissza.3 — Jeruzsálem pusztulásával és a nép szétszóródásával lehetetlenné vált megőrizni a nemzetségtáblák pontos emlékeit. Nem lehetett tartani a törzsön belüli házasságokat sem. A talmudi kor sok nagy tudósának — kezdve Rabbi Akibával és Rabbi Meirrel — ismeretlen volt családi eredete. Ezért írja a Misna: a tanult fattyú kiválóbb, mint a tanulatlan főpap.4 A nemzetségtábláknak mégis fontos szerepük maradt a zsidóság teológiájában, mert kifejezték, hogy az atyáknak adott ígéret az áldás forrása utódaik számára.5 Ez a gondolat gyakran szerepel a Bibliában, valamint a talmudi irodalomban Abrahám, Izsák, Jákob, sőt Izrael ősanyáinak (Sára, Rebekka, Ráchel) történeténél is. Az ö hitükre és jócselekedeteikre emlékeznek, amely kedves volt Isten előtt. Az „atyák érdemeiről” szóló tanítás azzal egészül ki, hogy az igazi üzenet, amelyet átadtak az utódoknak — erényeik.

A családi nevelés — A választott nép nemzedékről nemzedékre adta tovább hűséges megtartásra az erkölcsi törvényeket. A Szentirás alapján álló családeszmény biztonságérzetet adott. A család tagjai jól ismerték azt a szerepet, amely a családban rájuk vár. A gyermek tudatában volt, hogy mit várnak tőle, és tudta azt is, hogy számíthat szüleire és családjára. — A zsidó édesanya arra szentelte életét, hogy a családi keretek között megadja gyermekeinek az első vallásos nevelést, az egészen kicsiknek átadja a hit értékeit. Később, amikor a gyermek növekedett, az apa vette át fiai nevelését, az anya viszont leányai gondozását folytatta egészen házasságukig. Az „Atyák tanítása" szerint a kisgyermek olyan, mint a tiszta itatóspapír, amely magába issza mindazt, amit lát és hall, a jót és a rosszat egyaránt. Így a szülők feladata és felelőssége, hogy szünet nélkül vigyázzanak gyermekeik útjára, neveljék, tanítsák őket, érdeklődésükre és kérdéseikre adjanak feleletet. A Szentírás hangsúlyozza a szülőknek ezt a fontos feladatát: „Tanítsátok meg rájuk gyermekeiteket, beszélj róluk, ha otthon tartózkodsz és ha úton vagy, ha lefekszel és ha felkelsz..." (MTörv 11,18—21). — „Ha holnap megkérdezi a fiad, melyek azok a parancsok és törvények, amelyeket az Ür, a mi Istenünk szabott nektek, akkor igy válaszolj fiadnak (MTörv 6,20—21).

A Szentírás alapján a rabbinista hagyomány tanítja, hogy az apának hat dologra kell rávezetnie gyermekét: — 1. az ábrahámi szövetséggel megegyezően éljen, amely nem abban áll, hogy csak saját ösztöneinek tegyen eleget; — 2. a kivonulás emlékével kapcsolatban ébressze fel benne a szabadság és az emberi méltóság szeretetét; — 3. a Törvény tanulása és a Sinai szövetség emléke által emlékeztesse a lelki szabadság és erkölcsi magatartás jelentőségére; — 4. tanítsa meg egy mesterségre; — 5. találjon neki feleséget; — 6. tanítsa meg úszni, vagyis a nehéz és előre nem látható helyzetekben megfelelően viselkedni.6 — így a fiatal az erkölcsi és fizikai alakítás során felkészül arra, hogy szembe nézzen a jövővel, amely számára ugyan nehéz és kemény lesz, de a nemes emberi eszmények és az Istennek való határtalan bizalom segítségére lesznek.

A gyermekek az ég áldása és a jövő reménysége a család számára. Az Énekek Énekéhez írt midrás szépen fejezi ki ezt a meggyőződést. Amikor Izrael fiai a Sinai előtt álltak, hogy

39