Teológia - Hittudományi Folyóirat 18. (1984)
1984 / 2. szám - KÖRKÉP - Erdő Péter: Engedelmesség és szabadság az egyházban az új Codex szerint
elszakadásra. Sőt a krisztushivöknek alapvető, általános kötelessége — mint a 209. k. 1. paragrafusa hangsúlyozza —, hogy mindig megőrizzék az egyházzal a közösséget, communiót. A hitehagyó, az eretnek és a szakadár ezért továbbra is önmagától beálló kiközösítésbe esik (1364. k. 1. par.). Mégis, a törvényhozó mint ember iránt tiszteletet tanúsít az ilyen katolikus iránt is, hiszen nemcsak egyháztagsági jogait korlátozza, hanem — és ez újdonság — mentesíti őt bizonyos törvényi kötelezettségek alól is: pl. a házasságkötés formája és a vegyes vallás akadálya nem kötelezi azt, aki a katolikus egyházat formális aktussal elhagyta (1086. k. 1. par., 1117. k.). 3. Az egyházban való szabadság szempontjából a szabadság legfontosabb fajtája az, amit az egyház a saját jogrendjén belül a krisztushivöknek alapvető alanyi jogok formájában biztosít, illetve elismer. A Codexnek az Isten népéről szóló, II. könyvében az első cim az összes krisztushivök kötelességeivel és jogaival foglalkozik. Ez formai szempontból is újdonság, hiszen a krisztushivőket az egyházban megillető jogokról külön nem volt szó a régi törvénykönyvben. Tartalmilag és megfogalmazásában nagyban emlékeztet ez a rész az emberi jogokat tartalmazó különféle okmányokra, nyilatkozatokra. A benne szereplő anyag, jóllehet nem Lex Fundamentális, vagyis egyházi alaptörvény (alkotmány) formájában került kibocsátásra, mégis bizonyos alapvető jelleggel rendelkezik. Ennek a címnek a kánonjaiban sok szabadságjoggal találkozunk, melyek többnyire a krisztushivőt krisztushivői — tehát nem pusztán emberi — mivoltánál fogva illetik meg az egyházon belül. Ilyen pl. annak joga, hogy a krisztushivök karitatív, vallásos vagy a keresztény hivatást előmozdító célú társulásokat hozzanak létre és vezessenek. A kánon a hierarchiához képest ismeri el a krisztushivök ez irányú önálló kezdeményezésének jogát (215. k.). A szent tudományok művelőit kutatási és ezzel kapcsolatos közlési szabadság illeti meg az egyházon belül, az egyházi tanítóhivatal iránti engedelmesség megtartásával (218. k.). Ez a rendelkezés a szabadság és az engedelmesség gyökeres egymáshoz rendeltségének tipikus példája. A „szent tudományt" ugyanis nem tárgya önmagában teszi szentté, hanem tárgyával párosuló módszere, hiszen ugyanazokkal az adatokkal lehet kizárólag vallástörténeti szempontból is foglalkozni. A katolikus teológia fogalmánál fogva módszertani alapelvként is feltételezi a tanítóhivatallal való egységet. Ugyanakkor a 386. k. 2. paragrafusa szerint a püspököknek nemcsak a hit teljességének és egységének védelme a kötelességük, hanem az igazságok további kutatására szóló megfelelő szabadság elismerése is. A 219. k. a krisztushivöknek az életállapotuk kényszertől mentes megválasztásához való jogát mondja ki. Valójában azonban a kánon többet jelent a puszta kényszermentességnél. A házasságkötéshez való jog például nemcsak azt tartalmazza, hogy senkit sem lehet kötelezni házasságkötésre, hanem azt is, hogy ki-ki azzal köthet házasságot, akivel akar (feltéve, hogy mindketten jogképesek rá), és nem kell házasságot kötnie senki olyannal, akivel nem akar. Ugyanakkor itt világosan megmutatkozik az is, hogy az egyes személyek szabadságát a többiek szabadsága hogyan korlátozza. Mert igaz például, hogy az ember szabadon választhatja meg házastársát, de ebből nem következik, hogy joga is lenne a házasságra, ha ezt a másik fél nem akarja. Házastársának megválasztásában ugyanis öt is megilleti a szabadság. Hasonló a helyzet a klerikusi állapot szabad választásával kapcsolatban is. Aki ugyanis erre jogképes, az szabadon dönti el, hogy jelentkezik-e papnak vagy sem, de arról nem lehet beszélni, hogy a szó szoros értelmében vett joga lenne az egyházi rend szentségének felvételére. Ehhez ugyanis az szükséges, hogy a törvényes egyházi hatóság meghívja, kiválassza az illetőt a szent rendekre. — A világi krisztushivök jogai közt említ még a Codex egy sajátos szabadságjogot: a földi ország ügyeiben való szabadságukat, önállóságukat (227. k.). Ez az elv a II. vatikáni zsinat tanítását ismétli, mely elismeri a világi dolgok rendjének önállóságát az egyházi hierarchiához képest (Apostoli- cam actuositatem 7. b.). De éppen ezért a kánonban hangsúlyt kap az is, hogy ezzel a szabadsággal az evangélium szellemében és az egyházi tanítóhivatal útmutatása szerint kell élni. Az összes krisztushivök jogairól és kötelességeiről szóló rész végén a törvénykönyv összefoglalja azokat a szempontokat is, amelyeket a jogaival, szabadságával élő krisztushi- vönek szem előtt kell tartania. Ezek: az egyház közjava, a mások jogai és a saját mások iránti kötelességeink. A jogok gyakorlásának irányítása a közjó figyelembevételével az egyházi hatóság feladata (223. k.). Ez egyben át is vezet az engedelmesség témájához, hiszen — mint látjuk — a jogok gyakorlásának intézményes összehangolása, s így a szabadság kibontakozásának lehetővé tétele az egyházi hatóság feladata. Az iránta való engedelmesség épp a szabadság közösségi megvalósulása érdekében szükséges. 36
