Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)
1983 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Schmatovich János: Ünnep és ünneplés a Biblia tanításában
tatlan asztalfő — áldó módon szintén jelen volt. Ilyen jellegű áldozatbemutatás lehetett az is, amelynek megtartására a mózesi csoport fáraótól engedélyt kért (Kiv 5.1), Kézenfekvő, hogy a vándorló nomádoknak ez a rítusa különösen is alkalmas volt arra, hogy felhasználják az Egyiptomból való szabadulás előkészítésénél, majd pedig később a sikeres kivonulás emlékezetére (Kiv 12,21—27). Hiszen Izrael, az ígéret Földjén történő letelepedése után, életét továbbra is történelmi vándorlásának tartotta. Ezért a minden évben megrendezett pesach-ünnepén, melyet a zsidók „szabadságuk ünnepének" is neveznek, megjelenítették a szabadságba vezető útjuk kezdetét. Ugyanakkor a húsvéti lakoma során az ünneplő közösség újra meg újra átélte szabadító Istenével való közösségét. A lakoma elköltése azonban nemcsak a Templomban történt, hanem elsősorban magánházaknál és családi körben. A honfoglalás után az ünnepélyes húsvéti cselekményhez azután hozzácsatolták a kánaáni földművesektől átvett árpa-aratási hálaünnepet. Ilyenkor hét napon át új gabonából készült, kovásztalan (mazzót) kenyeret ettek. Istennek minden múltbeli beavatkozása Izrael életébe ébren tartotta azt a reményt, hogy a jövőben egyszer döntő módon beavatkozik. A végleges (= eszkatológikus) szabadság úgy jelenik meg, mint új teremtés (Iz 65,17), visszafordíthatatlan kivonulás (Iz 65,25), teljes győzelem a rossz felett, újra megtalált paradicsom (65,25). Ez az örvendetes fordulat a messiási korszakban következik be. A zsidók ezért minden húsvét éjjelén a nemzeti-sza- badító Messiás eljövetelét is várták (vö. Iz 11,1—9). A Messiás valóban eljött. Kezdetben Jézus mint a törvény alattvalója vesz részt a zsidó húsvéton. Nyilvános működése alatt azonban olyan szavakat mond és olyan cselekedeteket hajt végre húsvét idején, amelyek lassanként megváltoztatják az ünnep értelmét. így előttünk áll az egyetlen Fiú húsvétja, aki elidőz a szentek Szentjénél, mert tudja, hogy Atyjánál tartózkodik (Lk 2,41—51). Húsvétkor tisztítja meg Jézus az ideiglenes szentélyt és jelenti be a véglegeset: az új templom (= feltámadt testének) húsvétját (Jn 2,13—23; vö. 1,14.51; 4,21—24). A húsvét ünnepe előtt megszaporított kenyér pedig az ő áldozatul felajánlott teste lesz (Jn 6,51). Végül elérkezik az új Bárány húsvétja, amikor maga Jézus foglalja el a húsvéti áldozat helyét, megalapítja az új húsvéti lakomát és végrehajtja saját kivonulását, „átvonulását" ebből a bűnös világból az Atya Országába (Jn 13,1). Jézus tanítványai meglátták Mesterük nem-várt húsvéti életrekeltésében az Isten nagy tettét. Erről az üdvtörténeti eseményről elsősorban a vasárnapi húsvét ünneplése során emlékeztek meg (ApCsel 20,7; 1Kor 16,2). Ezenkívül van a keresztényeknek egy évenként visszatérő húsvéti ünnepük is, amely új tartalmat ad a zsidó húsvétnak. A zsidó pesach- ünneptől a keresztény húsvét-ünnepig vezető út számos részletére — az élénk kutatás ellenére — még homály borul. Mindenesetre a „pascha" név tovább él a — II. században már kialakult — keresztény húsvét liturgiájában is, bár tartalma szerint kizárólag Jézus Krisztus feltámadását jeleníti meg. Itt lenne azonban az ideje annak is, hogy a húsvéti vigilia szokásos ószövetségi olvasmányain túlmenően elmélyítenénk az izraelita pesach-ünnep és a keresztény húsvét-ünnep közös gondolatanyagát is. Annál is inkább, mert az újszövetségi Szentírás világosan utal arra, hogy az első keresztények már tettek erőfeszítéseket ezen a téren (pl. 1 Pt 1,17—21; 1Kor 5,6 kk.; Róm 6,3—11; Kol 2,12). Elsősorban a szabadság és a közösségre-lépés (communio) gondolata lehet az, amelyet mi is kiemelhetnénk húsvéti ünneplésünk során. Jézus Krisztus feltámadása ugyanis meghozta számunkra a végleges felszabadulást minden ellenség (ti. a bűn, a halál és a Sátán) elnyomó hatalma alól. Jézus rendeléséből a kenyér és a bor szintjére leegyszerűsített kultikus lakomában pedig újszerűén is felülmúlhatatlan módon élhetjük át szabadító és megváltó Istenünkkel való közösségünket, ahol éppen ő, „legidősebb Testvérünk" lesz a mi húsvéti Bárányunk (vö. 1Kor 5,7). De hozzátehetjük, hogy a „húsvét” szó számunkra egyúttal azt a mennyei lakomát is előre vetítheti, amely felé mindannyian tartunk. A Jelenések könyve ugyanis tekintetünket a Bárány felé irányítja, aki még magán viseli kivégzése nyomait, de elevenen áll ott; dicsőségbe öltözködve magához vonzza övéit (Jel 5,6—11; vö. Mt 26,29). b) A „Hetek ünnepe" (= Pünkösd). Az ünnep Izraelben a földműves élethez kapcsolódik. ünneplése ezért csak a honfoglalás után kezdődhetett, valószínűleg kánáneus mintára. A későbbi zsidóság a Sinai-hegyen elhangzott törvényhozás emlékét is e napon ülte. Nevét az árpaaratás kezdetétől (ti. a pászka és a kovásztalanok egyesített ünnepétől) a búzaaratás befejezéséig tartó hetes hétből kapta. Isten népének a Másodtörvény-könyv leírása szerint a következőképp kellett megülnie ezt az aratási hálaünnepet: „Számolj hét hetet. A hetek számolását attól kezdd, amikor a sarlóval az első vágást teszik a gabonában. Aztán üld meg a hetek ünnepét az Úr, a te Istened tiszteletére, önkéntes ajándékkal, amelyet aszerint ajánljon fel kezed, ahogy az Úr a te Istened megáldott, örülj, az Úr, a te Istened színe előtt, te, fiad és leányod, szolgád és szolgálód, valamint a városodban lakó levita, a köztetek élő idegen, árva és özvegy — azon a helyen, amelyet az Úr, a te Istened kiválaszt nevének hajlékául. Emlékezz vissza, hogy rabszolga voltál Egyiptom földjén, s ügyelj e parancsok pontos megtartására!" (MTörv 16,9—12). 79
