Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)
1983 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Gyulay Endre: "Belenéztem a napba" (Sík Sándor). (Közös úton Isten felé)
kor az Or látta, Hogy vizsgálódva közeledik, az Isten megszólította a csipkebokorból: Mózes! Mózes!" „Itt vagyok" felelte. A kutató, kereső emberre rászól az Isten. Kiszámíthatatlan pillanatban, előre nem látott körülmények között. Nem Mózes, nem a kereső ember előírása szerint, még csak nem is vágyai szerint. De nevén szólítja! Ismerősként szól hozzá. És várja, hogy találkozhasson az ember-partnerrel, de megkívánja, hogy az készséges legyen és jelezze, valóban jelen van. Az első próba is megérkezik: „Ne közelíts! Vedd le saruidat a lábadról, mert a hely, ahol állsz, szent föld.” Az első próbát teljesíti az engedelmeskedő Mózes. Az Ür pedig „bemutatkozik" az eddig ismert „nevén”. Majd feladatot ad: „Menj, elküldelek a fáraóhoz, hogy népemet, Izrael fiait kivezesd Egyiptomból." A bizalmat- lankodó, félő Mózest megnyugtatja: „Veled leszek." Sőt titkaiba is betekintést enged neki: „Ha megkérdezik mi a neve: mit feleljek erre?" Isten ezt válaszolta: „Én vagyok aki vagyok.” A találkozás után Mózes valami emberileg esztelen dologra vállalkozik, amire a találkozás előtt nem is mert volna gondolni és, amitől a találkozás ideje alatt is még félt, de a találkozás következtében elég okosságot és erőt érez, megy és végrehajtja az emberileg elképzelhetetlen feladatot. Ettől kezdve újra meg újra találkozott az Istennel: Bármi baja van népének, bárhol akad fenn a küldetésében, bármit akar tőle az Isten. A Sinai hegynél történt találkozás után „Izrael fiai pedig látták, hogy Mózes arca sugárzik." A képlet tehát: 1. jelet ad Isten, — 2. az ember látva a jelet, érdeklődik, — 3. Isten nevén szólítja az embert, — 4 az ember készségét jelzi, — 5. próbát kell kiállnia, — 6. feladatot, küldetést kap a nép javára, — 7. a feladat végrehajtásánál az Isten vele lesz, — 8. Isten benső életének titkából feltár előtte valamit, — 9. az Istennel találkozó ember arca ragyog, ben- sejében békét hord és ezt a „ragyogást" mások is felfedezik rajta. Azaz kicsit maga is jellé válik. — Nem csak a Biblia nagyjaira áll e képlet. Az Istennel találkozó minden ember életútja egy kicsit hasonló képlettel dolgozik. Nézzünk egy imádkozó, Istennel újra és újra találkozó ember vallomásaiból. Sik Sándor: Belenéztem a Napba. Egyszer, egy sugaras, pirosló reggelen, /A virradati Napba két szemmel belenéztem. / És ama reggel óta, örökre megigézten, / Járok fényitta- san és a Nap jár velem, / Egy csodavillanás, egy percnyi perc alatt / Azon a reggelen a Nap szívembe égett. / S azóta mást se látok, csak egy nagy fényességet, / Csak lángot és tüzet, csak égő sugarat / Amerre fordulok, a rét rezgő füvén, / És felhős ormain a ködlő messzeségnek: / Ezer picike Nap, ezüst ezernyi fény / Szikrázó szemei győzelmes tűzzel égnek. / És kívül és beiül, örökre, szüntelen, / örvénylik é.s dalol a tüzes Végtelen. De ne higgyük, hogy csak a megváltásra tudatosan váró nép vezetője és csak a magyarság egy újabbkori „prófétája" jut el idáig. Ma is találhatunk egész sor egyszerű embert, akik hasonló „élményben részesültek" és a maguk „kicsi" küldetését élik. 20—30 év közöttiek őszinte vallomásaiból lássunk egy párat: „Ránézek a Balatonra mily nagy, és ránézek egy virágra milyen kicsi. Es mind a kettőben ugyanazt az Istent lehet megtalálni. — Akkor is ráismerek, amikor nagyon egyedül vagyok és úgy érzem nem törődik velem senki, és jön egy levél. Rám gondoltak. Ö küldte. — Kórházban voltam, nem volt nap, hogy ne lett volna látogatóm. Őket i.s Ö küldte. Neki köszönöm. — Unokahúgocskám kéri, csináljunk együtt példákat Számolgatunk. Azt mondja: Te még mindig így tudsz?” Ú igen, én is ilyen piciny vagyok Öeiőtte, — Méq a napsütésben is Rá kell gondolnom. Vele találkozom ..." — „Mint fogalom élt sokáig bennem. Egyszer eszembe jutott: Te Megváltó Jézus! És máris végigcikázott rajtam: milyen rút, értéktelen volt az életem és most van lehetőségem, hogy megváltoztassam, jó lehetek, mert megváltott és hogy megadta, hogy hihetem: a Megváltóm vagy. Ez egy folyamattá, személyes kapcsolattá ért bennem. — Aztán, hogy szolgálatokat adott. Tanítom a gyerekeket Öt dicsérő énekekre, segíteni tudok egy-egy betegen. Érzem, hogy értékes az életem és tudom, hogy mindezt Neki köszönhetem. — Gyermekének érzem magamat, érzem hív, ha gondom-bajom van. Hív és biztat, mondd el, megsegítelek, felüdítelek. — Ez az isteni kegyelem, amelyben részesít, mindig hálára fakaszt engem. Érzem, most már kapcsolatba tudok lenni vele." - „Családunk gyakran kirándult és a természet ragadott meg. Ez a csodálatos elrendezettség Hozzá emel. Meg a hóesés, Végtelenségét juttatja eszembe. — Amikor a kórbonctanon először találkoztam a kialakuló emberi élettel, vagy az emberi szervezettel, csodálatos és itt is Vele találkoztam. — Nagyanyám halála előtt hazaértem, üres volt a lakás, nem tudtam mi van vele és Isten megszólalt bennem: „Bízzál bennem és imádkozz!” És oly végtelen nyugalom szállt meg. — Egyetemi éveimben is sokat kértek a társaim, hogy segítsek. Megtettem, de a magam munkája megmaradt. Sokszor úgy éreztem, hogy nem bírom tovább, hagyjam a segítést, ne éjszakázzak, de újra és újra az Ö szava erősített. — A szakdolgozatom reménytelenségéből Ö emelt ki. Egy „véletlen" és a kísérlet sikerült. Ö segített. Velem volt, éreztem végig." „Sokszor olyan távolinak érzem. De olyankor elgondolom: „Szegény Jézus elszenvedted ezt a sok kínt és halált értem, és valahogy úgy érzem, hogy értem aztán igazán nem volt érdemes. Olyan érdekes ez, hogy érzem a közöttünk lévő hatalmas távolságot és azt, hogy 248
