Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)
1983 / 4. szám - KÖRKÉP - Cselényi István Gábor: Gondolatok az ember-Isten kapcsolatának lélektanáról
Isten léte misztérium. Misztériumról eredeti meghatározás szerint akkor beszélünk, ha Isten és az ember találkozik, illetve ha Isten úgy nyilatkozik meg, hogy az ember üdvössége érdekében találkozni akar az emberrel. Isten megnyilatkozása nem merőben objektív adottság, amelyet racionálisan meg lehetne határozni, ki lehetne számítani, de nem is merőben szubjektív adottság, amely elnyelné valóság jellegét. A misztérium-valóság abban a mértékben és abban a viszonyban nyilatkozik meg számunkra, amennyiben az ember személyesen kész átadni önmagát az őt megszólító Istennek, és vállalja a kapcsolat minden személyes követelményét. És ekkor válik az ember teljesen szabad személyiséggé, szubjektummá. Szubjektummá, személyiséggé válni nem tény, nem kiindulópont, hanem megérkezés és végcélba jutás. Ez minden találkozásnak az értelme és jelentősége Fila Béla GONDOLATOK AZ EMBER—ISTEN KAPCSOLATÁNAK LÉLEKTANÁRÓL A teológiában a XVII. század óta definíciókban, jól körülhatárolható fogalmakban gondolkodó dogmatikai objektivizmus és az egyes tetteket összefüggésükből kiszakító lélektani atomizmus került uralomra, az antropológiai szempont egyre inkább háttérbe szorult: hogyan is élem át én, mint hivő, gondolkodó és alkotó ember az evangélium örömhírét. Korunkban, a teológia „antropológiai fordulata1' után sürgető feladattá válik számunkra, hogy újra felfedezzük ezt a már-már elfelejtett dimenziót. A lelkipásztorkodás, fiatalok és felnőttek lelkivezetése szempontjából különösen fontos, hogy újra átgondoljuk a lelkiéletünk középpontjában álló Isten-ember-kapcsolat lélektani összetevőit, hogy azután ezt a kapcsolatot annál tudatosabban, annál hatékonyabban tudjuk építeni a jövőben, — mind magunk, mind mások életében. JÉZUS PEDAGÓGIÁJA. Tájékozódásunkban az evangélium, magának Jézusnak példája és tanítása lehet kiindulópontunk. Evangelizációjában két fázist különböztethetünk meg.1 Miután meghirdeti Isten országának beköszöntését, azzal készíti fel hallgatóit annak befogadására, hogy tudatosítja bennük: azok a javak, amelyeket eddig elértek, birtokolnak, mennyire nem elégségesek legmélyebb vágyaik kielégítésére. Rávezeti őket a további, örökös keresés, a belső szabadság állapotára. Megmutatja nekik, hogy az a teljesség utáni vágy, amit szívükben hordoznak, mérhetetlenül túllépi mindazt, amit pillanatnyilag kiküzdöttek s bármikor is elérhetnek. Ily módon nyitottá, szabaddá teszi őket Isten országa számára. A metanoja, a tagadás ill. túllépés korszaka után Jézus még tovább viszi tanítványait Érthetővé teszi számukra, hogy a maga végtelenségével éppen Isten az, aki után eddig vágytak, akinek megismerésére törekedtek — tudva-öntudatlan —, akit maqukban hordoznak. Ezután már nyilvánvaló hallgatói előtt, hogy olyan létezésmódra kell törekedniük, amelynek középpontjában az Istennel való kapcsolat, Isten országának ügye áll. Ennek fényében új értelmet nyernek az élet legapróbb, leghétköznapibb részletei is: az Istennel való találkozás ösz- szetevői lesznek. Mai, „világi lelkiséget” kereső lelkivezetésünkben ezt a jézusi pedagógiát kell középpontba állítanunk. Nem elsősorban hitigazságokat kell beláttatnunk, értelmi úton, nem is elvont bűnlajstromhoz kell hozzámérnünk a lélek állapotát, hanem arra kell rávezetnünk a fiatalokat, hogy felülvizsgálják életüket, hogy szűrjék át mindazt, amit eddig átéltek, tettek, megtapasztaltak, hogy eljussanak a lelki kielégületlenség, a gyötrő keresés érzéséig s aztán rádöbbenjenek: „mindennek alján", teljesség utáni vágyuk gyökerén az Istennel való találkozás vágya rejtőzik. Az evangélium történetei, a jézusi példabeszédek mintát és útmutatást is nyújthatnak ahhoz, hogy Istent saját életük közegében is megtalálhassák. Csak ez után az „előiskola” után válik lehetővé az Istennel való kapcsolat tudatos építése. A MEGISMERÉS FELÉ. Az Istennel való kapcsolatteremtés az Újszövetség világában — főként Szent János evangéliumában és leveleiben — elsősorban megismerést, megvilágosodást jelent az ember számára.2 Az igehirdetésnek nemcsak ahhoz kell segítenie az embert, hogy bizonyos „emberi értékeket” felismerjen és megvalósítson, pl. harcoljon a világban jelenlévő igazságtalanságok ellen, hanem, hogy legyen képes felismerni azoknak a „jeleknek” az értelmét, amelyekben Isten feltárta és szüntelenül feltárja magát, attól a legfőbb Jeltől kezdve, aki nem más, mint maga Jézus Krisztus, mindazokon át, akik ma közvetítik üzenetét, egészen a napi élet közegéig. Életünk ugyanis — az evangélium szemléletében — közlések, kölcsönhatások, kölcsönös viszonyok folyamatos hálóját alkotja, amelyen keresztül az élő Isten szól. A természeti jelenségek, az események, a történések nem „dolgok", véletlenszerű tények 235
