Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)
1983 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Széll Margit: Az ősbizalomtól a személyes Istenig
tál és rendezett érzelemvilággal lehet eljutni. Az egész embernek be kell vetnie magát tehát ahhoz, hogy Istenről valamiféle bizonyosságot szerezzen. — A végsőkig megalapozott bizonyosság Istenhez vezeti Isten elfogadásának, illetőleg elutasításának lehetősége nem jelenti azt, hogy a kétféle válasz egyenértékű, vagy mindegy számunkra. Az Istenre mondott nem rendszerint arról tanúskodik, hogy az illető ősbizalma eredendően károsodott, vagy később, a másikban való bizalma rendült meg. Akinél az istentagadás valóban a lélek mélyéig hatolt - és nem csupán elméletieskedés, vagy divatos szólam — az alapjaiban mérhetetlenül magányos, szorongó, aki minden pillanatban kétség- beesetté válhat. Van, akinek értelmi látása nem eléggé áttekinthető ahhoz, hogy eljusson a Feltétlenség, a Teljesség igényéhez, beéri a mindennapok élvezeteivel, szükségleteivel, sikereivel. Végső soron, tehát semmibe sem horgonyzott le. De fogalmazzon is valaki bármilyen „ésszerűen" Isten ellen, mégis „ésszerűtlenül” ítél, mert nem figyel a dolgok belső összefüggéseire. Ne gondoljuk, hogy csupán a gyengék, a tudatlanok, a haldoklók kérdései ezek, sokkal inkább az élők, az élni akarók sürgetik a választ kérdéseikre: honnan jött az ember? hová megy? miben remélhetünk? ki ment meg a végső kétségbeeséstől? - Ám, aki a mai ismeretek alapján mérlegeli az ember belső történéseit, majd tudatos törekvéseit, az nyugodtan mondhatja:- Isten elfogadása az élet során megalapozott bizalom végső formája. Az istenhit elfogadásáért az ember százannyit kap: szerzett sebei begyógyulnak, elnyeri a nagykorúaknak is annyira szükséges védettséget. Isten nemcsak a végső, hanem legközvetlenebb kérdéseinkre is választ nyújt: Ő a lét értelmességének garantálója, bizalmunk Beteljesítője, ezért hangsúlyozzuk: Az Isten keresése az ember alapvető felelősségéhez tartozik.16- Az istenhit ajándék. Azzal kezdtük, hogy az ősbizalom létünkhöz kapcsolt ajándék. A hitről viszont gyakran úgy érezzük: Ez az én döntésem! De ne gondoljunk itt valami egyoldalú pelágiánizmu'Sra. Ha a hitet úgy éljük át, mint „saját tettünket", akkor is jól tudjuk, hogy létünk kezdetétől fogva Isten rejtette el bennünk hozzátartozásunk jelét. Minden sejtünkkel a végtelen Jóba kapaszkodunk, már kezdettől is Őbenne bíztunk, mígnem feltárul előttünk személyes Valósága. Ugyanakkor rejtett Titok marad, aki megkívánja, hogy tudatosan rábízzam magam, de a rejtekben ő erősíti bennem a felé irányuló bizalmamat. Belső világomban — az élet és a lélek törvényeivel is — megtapasztalom, hogy — Isten valósága feltétlenül szükséges számomra. Ö teszi lehetővé, hogy minden kétely és szorongás közepette is hálát tudjak adni múltamért, türelmes legyek a jelen nehézségeiben és teljes szívvel reméljem a boldog jövőt: egyszer találkozlan a mindent magába foglaló Valakivel, akit személyes Istennek fogadtam el. Az Ősforrásból fakadó életünk Célja felé sodró áramlását talán legjobban a patak képével szemléltethetjük: Hab, hab, hová? / Csak futsz, rohansz és hömpölyögsz... / Csalogat a rét, hív a part... / Nincs semmi, ami visszatart? / ... Értlek: a tenger a te álmod. / Azért nem vagy árván sem árva / S nem fáradsz ki a csak-adásba. / Még nem láttad s már hű vagy hozzá, / a tengert tetted oltároddá. / Egyszer majd belesemmisülsz, / örök létében részesülsz, / Magad neki adod. / Vized a keblén megpihen / S azt suttogod: / Imádlak, Végtelen! / Ó Végtelen! (Székely László: A Perintparton — részlet). Jegyzetek: 1. R. A. Spitz: Vom Säugling zum Kleinkind, Stuttgart, 1974. — 2. Zelk Zoltán: Az ágak boldogsága, TEOLÓGIA-beszélgetés, 1979/3. — 3. F. Renggli: Angst und Geborgenheit, Hamburg, 1974, — 4, A. Nitschke: Angst und Vertrauen, Tübingen, 1962. — 5, A. £. Greeley: Einladung zur Freundschaft, Olten-Freiburg, 1972. 139. - 6. J. Eibl-Eibesleldt: Liebe und Hass, München, 1972. 251, — 7. E. Brunner: Wahrheit als Begegnung, Berlin, 1938. — 8. K. Popper: Logik der Forschung, Tübingen, 1976. — 9. Th. Kuhn: Die Struktur wissenschaftlicher Revolutionen, Frankfurt, 1976. — 10. W. Stegmüller: Metaphysik, Skepsis, Wissenschaft, 1969. Bev. - 11. Stegmüller: i. m. 169. — 12. Bernard J. F. Lonergan: Insight, New York, 1963. — 13, B. Staehelin: Urvertrauen und zweite Wirklichkeit, Zürich, 1963. 67. — 14. £. H. Erikson: Identität und Lebenszyklus, Frankfurt, 1966. - 15. William James már 1968-ban írt a döntés fontosságáról. Nála a döntés még „érzelmi indításra történő intellektuális belátás" —, mivel akkor még egyes lelki működéseket nem tekintették a személyiség egészében. — A hit döntésjellegét pontosan F. Ferré fogalmazta meg művében: Language, Logic, and God, London 1961. - 16. H. Küng: Existiert Gott? München 1978. Az istenkapcsolat különféle kutatásmódjairól ír. Itt főleg a „Gott als Wirklichkeit” fejezetre utalunk. 206
