Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)
1983 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Széll Margit: Az ősbizalomtól a személyes Istenig
a találkozás és az, együttlét élményének megismerésével jellemzi: „Az anyához, mint a te-hez való tartozás korai megtapasztalásának ereje segíti a gyermeket, hogy felkészüljön a világ felé. Mint egyedi és önálló lénynek a sorsa már eldőlt... Amit a gyermek befogad a világból, azt magához tartozónak és bizalomra méltónak tartja (hogy mit tapasztal és fogad be a kezdeti időkben, azért a környezete felelős). A bizalom feltáró ereje óriási. Fokozatosan veszi észre a dolgok és az emberek közötti rendet, tetteik indítékát. Ezeknél a korai élményeknél kezdődik a későbbi belátás, amivel majd megsejti a lét igazi értelmét. Az ifjúkorban tudatossá váló ősbizalom — amit most már nevezzünk alapbizalomnak, - beépül a személyiségbe. Az alapbizalom erején múlik, hogyan lesz majd képes élete folyamán elviselni az elárult barátságot, a szerelmi csalódást, a munka sikertelenségét. Az ősbizalom eddig átélt krízise viszont egy életre bizonytalanná teheti fellépésben, cselekvésben. Más esetben a gyermek hatalmaskodóvá válik, mert képtelen belsőleg értékelni magát, ezért állandó önigazolásra szorul. A korai krízis gyakori oka lehet a fiatalkorúak öngyilkosságának is. A KIÉRETT ALAPBIZALOM. A sok válságon át nagykorúvá érő alapbizalomból fakad a helyes értelmi belátás, a tudatos döntés, az egyéni életminta. — Viszont bizalom nélkül nincs együttélés, igazi barátság, szerelem, házasság, de még a közélet, a politika, a kereskedelem is lehetetlenné válik. Bíznunk kell a velünk dolgozó emberekben, sőt a nyelvtani szabályokban is, hisszük, hogy helyesen tudjuk magunkat kifejezni. Korunk társadalmából nem lehet egyszerűen kimenekülni, amint Marcel Légaut, a matematikus-filozófus tette, hanem ki kell tartanunk ott, ahová kerültünk. Ezért sürgeti Andrew Greeley: „Hogy megoldhassuk a világ- problémákat, a faji előítéleteket, a háborúk és járványok veszélyeit, sok olyan újfajta emberre van szükségünk, akik bizalmuk erejével bele tudnak kapaszkodni a barátság szövedékébe, akik bíznak a másikban, és önmagukban is olyan biztos egyéniségek, hogy tovább tudják adni ezt a bizalmai."5 Nem is szólva arról, milyen további jelentősége van ennek a kölcsönös bizalomnak. — J. P. Sartre írja: Az 'istenprobléma emberprobléma is: szorosan ösz- szefügg az emberek egymás közötti kapcsolatával. Az istenhit vagy hitetlenség olyan átfogó probléma, amelyre az ember egész életével ad megoldást és kifejezi azt a magatartását, amit önmagával szemben és a többi emberrel szemben választott. — Tehát a jó emberi kapcsolatra való nevelés lesz az alapja a helyes istenkapcsolatnak! Bár a legkedvesebb mosoly, a legszebb ajándék is lehet megtévesztő, de még az ilyen visszás helyzetekben is szükséges, hogy döntő elhatározással, merészen ráhagyatkozzunk a másikra. Ilyenkor megtörténhet, hogy aki eddig ellenséges vagy közömbös volt, most ro- konszenvet mutat és felkínálja magát: Bízzék bennem! - J Eibl-Eibesfeldt saját megfigyeléseit írja le: „A másik ember megbízhatóságáról nincs más biztosítékunk, mint hogy magunk is bízzunk a találkozás lehetőségében. A bizakodás nyomán megváltozik a másik ember arculata, de őrá is változtatólaq hat a felé áradó bizalmunk. A bizalom tehát minden irányban átalakító erő. Hozzá segít ahhoz, hogy a valóságot ne csak a fenyegető oldaláról, hanem a védelmező, örömet ígérő oldaláról is megismerjük.,'ti A felnőttkorban kirajzolódott alapbizalom, tehát személyiségünk sarkköve, amit nem önmagunkban, hanem a másikhoz fordultán tehetünk teljessé. Az embernek nem „akárkire” van szüksége, hanem a bizalomkeltő, beteljesítő te-re (akit Jacobi, Fichte, Ebner, Buber és Marcel írtak le). O az a segítőkész, hűséges, jóságos, megértő és szabad lény, aki elfogadja bizalmunkat és megajándékoz biztonsággal. Személyes találkozásról van itt szó. Emil Brunner úgy fogja fel az ént, aki csak az emberi te, és mindenekfelett, az isteni Te kapcsolatában tud kibontakozni. Ebben a találkozásban ismerhető meg igazán önmaga és a másik számára. Brunner, a teológus tovább lép és kiterjeszti megállapítását Isten személyes kinyilatkoztatására. A kinyilatkoztatás közlője, az Isten és azt befogadó ember a találkozásban ismeri fel egymás igazát (vérité comme rencontre - Wahrheit als Begegnung).7 Az igehirdetés új irányelvét mutatta meg a mai lélektani ismeretek alapján, ami egybeesik a Biblia felfogásával: „A kinyilatkoztatás igazsága és a hit igazsága a találkozásban feltáruló igazság!’’ — A részleges és teljes igazságnak ilyen irányú befogadásához elő kell készítenünk az embert a személyes döntéshez! A BIZALOM AZ ALAPJA MEGISMERÉSÜNKNEK! Kari Popper, a tudományelmélet és a közgondolkodás mai formálója, idevágóan, főleg két dolgot hangsúlyoz: 1 Minden módszer — legyen az magatartási vagy kutatási — szabályai szabad megállapitás tárgyai, melyeknek elfogadása szabad döntést kíván. — 2. Az ésszerű gondolkodás végső sorban azon a döntésen múlik, mennyire „bízunk az észben’’.8 Thomas Kuhn az egész tudományelméletet visszavezeti eredeti forrására, az ember lelki életére, mert csak így tudja hitelesen igazolni a bizalom fontosságát.9 - A hit jelentőségét a megismerésben talán legvilágosabban Wolfgang Stegmüller fogalmazta meg. Könyve előszavában írja: „Tudnunk kell, hogy a határ, ahol az 204
