Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)

1983 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Barsi Balázs: A Naptestvér éneke. Assisi Szent Ferenc és az anyagi világ

Nincs-e bennük a világ, az anyag elvetése, vagyis nem tagadják-e, hogy „Jézus Krisztus testben jött el” (1Jn 4,2), még akkor is, ha imáikban, vallásos szövegeikben állandóan rá hivatkoznak. — De az ellenkező formát is öltheti annak az embernek a magatartása, aki az anyaggal szemben agresszív. Maximálisan ki akarja élni, használni saját anyagi és biológiai erőit, ebben látva az élet kiteljesedését. A leigázó agresszivitás úgy is visz- szahat az emberre, hogy megrontja személyes kapcsolatait embertársaival és magával Istennel is, mert birtokba akarja őket venni, ahelyett, hogy sajátos várakozásban a velük való találkozásra készülne.

Az ember a világon való uralkodás parancsát a Biblia tanúsága szerint a bűn előtt kapta, és ennek mélységes értelme van. Csak az az ember uralhatja a világot, aki Isten barátja; és csak azt a világot uralhatja, mely még Paradicsomkert, vagyis még zavar nélkül tükrözi Isten szeretetét. — Igaz, Isten nem vonta vissza felszólítását, de annak értelme bizonyosan megváltozott, mert az ember is megváltozott. Ebben az Istentől való idegenség (ősbűn) állapotában az emberi önzés mindent megzavart. Igazában csak a kegyelem által meggyógyított ember képes újra otthon lenni a világban úgy, ahogyan azt Isten akarja.

Az ószövetségi étkezési törvényeknek a hivő keresztény ember számára mindmáig érvényben levő teológiai mondanivalójuk van. Az ószövetségi ember nem ehetett, habzsolhatott mindenféle állat húsából, és a levágott állat vére Istent illette, aki az élet Ura. Ezek az étkezési korlátozások is mutatják, hogy az ember nem úgy ura a világnak, mint Isten. A világ végső értelme, végső összetartó erői, az élet és a halál nincs a kezében. A világmindenség nem áll az önző és Istentől elszakadt ember túlkapásainak szolgálatában. A világ Isten jóságát, igazságát és szépségét nyilatkoztatja ki, felszólítja az embert a Teremtő imádására, szeretetére. így tárult fel a világ a Poverello számára is.

Assisi Szent Ferenc gyakorta szólította testvérének és nővérének a világ elemeit. Egyetlen költeményben, a Naptestvér énekében éppen ez lepi meg még a felületes olvasót is. Különösképp meglepi, ha valóban odafigyel, vagyis ha valamiképpen elemezni próbálja. Ferenc meglepően új, más magatartást tanúsít a világgal szemben, mint a korabeli és mint a mai ember. A fentebb vázolt dualizmusnak nyoma sincs nála, s ha valami igazán hasonlóvá teszi őt Mesteréhez, akinek nyomdokain akart járni, akkor nem annyira a testében hordott stigmák azok, hanem inkább a lelkében és idegeiben átélt nagy kien- gesztelődés a természettel, saját testével, ösztöneivel, anyagiságával. — Valójában érthetetlen Ferenc szerelmes vonzalma minden iránt, ami létezik. Nem tesz különbséget jó és rossz idő között, s az ősi romboló—áldó kétarcú erők nála elveszítik pusztító jellegüket. Költészet ez, vagy reális világnézet? S ha reális, hogyan jutott ide?

Mielőtt megvizsgálnánk magát a verset, vessünk egy pillantást a költőre, lelkiállapotára, érzelmeire, gondolataira, melyek eltöltőt ék, amikor halála előtt egy évvel, 1225 késő nyarán vagy őszén először énekelte el tes.véreinek a Teremtmények dicséretét. A két utolsó versszakot (a keretverset leszámítva) egy évvel később, 1226 október első napjaiban csatolta énekéhez, halála előtt egy-két nappal, hogy kibékítse Assisi város elöljáróját és a püspököt. — Az első életrajzok egybehangzó tanúsága szerint Ferenc egy sötét lelki alagút végén felragyogó világosságban énekelte a Naptestvér énekét. Palesztinából szembetegen tért haza, a kegyetlen középkori operációs módszereknek megfelelően, tüzes vassal égették szemét. Gyomor- és májbántalmak kínozták. Rendje vezetését Illés testvérre bízta, és látnia kellett, hogy az más irányt vesz. Szakadások támadtak a testvérek között. Úgy érezte, hogy a renden belül evangéliumi ideálját sokan elárulják, kétségbe vonják. A testvérek egy erős, nagy, hatalmas szerzetesrendet akarnak szervezni az egyszerű, családias, kicsi közösségek helyett. Fel akarják venni a versenyt más rendekkel a tudományok művelésében, építkezésben, meg külső megjelenési formában is. Ügy érzi, Isten visszavonult tőle és rendjétől. Szinte búskomoran húzódik vissza az általa alapított egyik remeteségbe. Ebben az elbizonytalanodásban és sötétségben, mint minden életfordulóján. Szent Klárához megy tanácsért. San Damianoban, a klarisszák kolostora melletti kis kunyhójában Ferenc álmatlanságtól szenved. Fájós szeme nem bírja elviselni még az éjszaka fényeit sem. Mekkora szenvedés ez neki, aki gyermeki vonzalommal szerette a fénylő anyagot! Egerek futkosnak kunyhójában. Idegei pattanásig feszülnek. Sötétség, félelmek veszik körül. És egyszer csak belülről valamiféle fény kezd derengeni. Egyre nagyobb lesz a nyugalom szívében. Reggelre kelve így fogalmazza meg azt, ami benne végbement: „az Úr biztosított országáról”. Tudja, hogy üdvözül. Magához hívatja társait, leül, egy pillanatra összeszedi magát, majd fölkiált: „Mindenható, fölséges és jóságos Úr...” Megtanítja az énekre testvéreit is, és lelkűkre köti, hogy amikor prédikálnak, ezt a Laudest is énekeljék el. így a korai ferences igehirdetésben a polémiát (az eretnekekkel) felváltja az ének.

13