Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)
1983 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Tardy László: Az egyház szentsége és a szent zene
tettségében, hanem tevékenységében is. Isten népe már az isteni emberré levésben szentségi tevékenységre rendelt közösség. És mint ilyen, az egyház folytatása, állandó jelenléte Isten megkegyelmezésének, amely Krisztusban eszkatologikus végérvényességgel és győzelmi erővel történelmi jelenvalósággá lett e világban. Ilyen értelemben is az egyház valóban »ős-szentség«” (Karl Rahner: Kirche und Sakrament, Idézi dr. Cserháti József: Egyház és szentség c. műve 141-142. lap). Ezért az egyháznak, mint szentségnek minden cselekedete és tevékenysége, mely az Istennel való bensőséges egyesülésnek és az egész emberiség egységének munkálásáért, szolgálatáért történik, egyben liturgia is. Az egység és közösség megvalósítására és megjelenítésére az egyház már léte első pillanatától szolgálatába fogadta a zenét, amely „a beszéd után a legfontosabb, amivel a legtöbb ember ki tudja önmagát fejezni, kapcsolatba tud lépni a többiekkel. A zene sokkal inkább feltételezi a személyes kapcsolatot, emberek jelenlétét, mint bármely más művészet. A zene minden formája emberektől ered, emberi közvetítéssel jut el a következő emberig, emberi hangok, zenei cselekedetek sora juttatja tovább, tehát emberek találkozása, cselekvő kapcsolat sajátos láncreakciója közvetíti. A zenét így a közösség teremti és a zene maga is közösségteremtő" (Losonczi Ágnes: A zene életének szociológiája). — Az egyház történelme kezdetén azt is hamar megtapasztalja, hogy a zene nemcsak az emberi közösség kialakulását segíti, hanem hathatósan szogálja az Istennel való bensőséges egyesülést is: „Nem tudtam azokban a napokban betelni a csodálatos édességgel, melyet akkor élveztem, ha mély bölcsességeden elmélkedtem, amellyel az emberi nemet üdvére kormányzód. Mennyit sírtam himnuszaid és énekeid közben, zengő templomok hangjaitól mélyen megindítva! E hangok fülembe ömlöttek, az Igazság szétáradt szívemen, kegyes érzés szökött elő belőle, könnyeim folytak s boldog érzés fogott el sírásom közepette” (Szent Ágoston: Vallomások könyve 9. VII.). A Liturgikus konstitúció 113. pontja a szent ének és zene jelentőségéről így ír: „A liturgikus cselekmény nemesebb kifejezést kap, amikor az istentiszteletet ünnepélyesen, énekkel tartják meg.” A zene egyik feladata tehát, hogy jelezze azt a fényt, mely a népek világosságára Krisztusban felragyogott. Miként az istentisztelet fényét jelző jelek és eszközök, a mécses, a gyertya lángja, a húsvéti gyertya fénye egyaránt Krisztus világosságát hirdetik, úgy a zene is, mely a fülön, mint érzékszerven át lopakodik vagy tör be a lélek mélyébe, és elviszi oda a krisztusi fény szelíd melegét és tüzes forróságát. „Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be” — hirdette Kodály Zoltán. Krisztusnak, az örök Napnak fénye adja minden sollemnitas, ünnep ragyogását, és a Krisztus-misztérium sokszínű fénye, mely szétoszlatta a halál és a bűn éjének sötétségét, sugárzik minden ünnepélyes — sollemnis - istentisztelet megtartásakor, ez emeli a lelket a hit örömteli megvallására, Isten méltó dicséretére. Ugyanaz a fény élteti a Missa sollemnisek páratlan ragyogását, az Exultet-et éneklő diakónus hangját, a Feltámadt Krisztus e napon-t harsogó hívek szavát. Tudnia kell minden papnak, kántornak és énekesnek, hogy énekével „a népek világosságát, Krisztust”, az ő fényének melegét, tüzét közvetíti a hívek felé, és a hívőknek, — akiknek kérésére énekszóval kerül bemutatásra a szent cselekmény —, hogy megbízásából az egyház erőteljesebben sugározza Krisztus, a világ világossága fényét, mert „tőle jövünk, általa élünk, feléje tartunk” (LG. 3.). „A Szentiélekben összegyűlt zsinat sürgető óhaja, hogy minden teremtménynek hirdetve az evangéliumot, minden embert megajándékozzon Krisztus világosságával, amely ott tündöklik az egyház arcán. Az egyházat a Szentlélek űzi és hajtja, hogy munkálkodjék vele együtt, és így váljék valóra Isten terve, aki Krisztust tette meg az üdvösség szerzőjének az egész világ számára. Az egyház az evangélium hirdetésével hitre és a hit megvallására szólítja fel hallgatóit, előkészíti őket a keresztségre, kiragadja a tévedések szolgálatából, beépíti őket Krisztus testébe, hogy a szeretet által beléje nőjenek egészen a teljességig. Munkájának eredménye azután, hogy bárhol, bármilyen érték található meg elhintve az emberek szívében és elméjében, vagy a népek sajátos szertartásaiban és kultúrájában, az nemcsak el nem vész, hanem rendezetté lesz, megnemesedik és tökéletesedik Isten dicsőítésére, a sátán megszégyenítésére és az ember boldogságára" (LG. 1. és 17.). — Az egyház alapvető küldetése, szentségi voltából fakadó tevékenysége, az evangelizáció, a tanítás, a rendezés és tökéletesítés folyamata a kultúrák egymásutánjában, így a zenében is más és más alakot öltve jelenik meg. Egy csodálatos cserefolyamat indul el, melynek során az egyház magába szívja korának zenekultúráját, - az első századokban a felelgető, refrénes éneket, a melizmás jubilust, a kikiáltó és hirdető formákat, a himnuszokat és dalokat — majd azokat a nép, a kántor és az előénekesek (scholák) ajkán megnemesítve és tökéletesítve rendezett formában nyújtja át a kereszténység új népeinek, mint az istendicséret tökéletesebb formáját, a szent cselekményekből s az evangelizációból sugárzó krisztusi fény hathatós kifejezőjét. Amikor a lelki hatalom után a világi és anyagi hatalom is az egyház kezébe kerül, hosszú 142
