Teológia - Hittudományi Folyóirat 17. (1983)
1983 / 2. szám - KÖRKÉP - Széll Margit: Ünneplésünk modellje: az Úr napja
apostoli korban az eukarisztia vétele lényegesen hozzátartozott a közös ünnepléshez, amint azt Euszebiosz (f339), a vértanú történetíró írja: „Az Úr napján minden alkalommal az üdvözítő húsvéti Báránynak szentséges testével keljetek életre, és leiketeket drága vérével pecsételjétek meg ' (PG 24,705). A keresztény már itt megízieli a mennyei lakomát, Krisztus szent vére pedig a bor vidámságában részesíti. Hogy a keresztény ünneplés mindig megőrizze méltóságát, Nagy Szent Gergely arra int: „Ne feledjük el, hogy Krisztus drága vére árán engesztelt bűneinkért, tehát az Úr napján mi is engeszteljünk imáinkkal mindazért, amit az elmúlt héten vétettünk" (PL 77,1254k.). — A keresztények az ünnepi ruházatban is szimbólumot láttak: „Vallásos dolog, ha az ünnepnapon helyes mértékben szebb ruhát öltünk. így testi magatartásunkkal is kifejezzük lelkünk ünnepi örömét, hiszen az imádság házát is szebben díszítjük fel!" — tanítja Nagy Szent Leó (PL 50,272). KÖLCSÖNÖS VENDÉGSZERETET. Az Úr asztalánál érezzük meg igazán, hogy testvérek vagyunk, örömünket ezért szeretnénk másokkal is megosztani. Szent Jusztinosz, a nagy hitvédő vértanú (f165) írja: „Mindenki ad amennyit akar, átadja az elöljárónak, aki ebből segíti a betegeket, a foglyokat és más szűkölködőket.1 — Hogy miért éppen az Úr napján tegyük ezt, — arra Aranyszájú Szent János válaszol: „Gondoljatok arra, milyen mennyei javakat kaptatok ezen a napon . . ., a nyugalom napján pedig a munkától felszabadult lélek könnyebben könyörül meg a másikon" (PG 61,388). Az egyházatya jól látja, hogy akiben van részvét, és jut is rá ideje, az szívesen törődik másokkal, meglátogatja a betegeket, a szomorúakat, a magányosokat és arra is szakít időt, hogy meghallgassa őket. A MEGNYUGTATÁSNAK ÉS A NYUGALOMNAK AZ IDEJE. A mai kor hajszolt emberének létszükséglete a nyugalom. Az Úr napja egyre inkább beilleszkedik a hétvégi szabadidőbe. A munkahelyi feltételek szerint tud az ember pihenni a heti és az évi szabadságán. A mai ember mobiiizáltan pihen, kimegy a természetbe, utazik vagy a városon kívüli „kiskertben" tölti idejét. A zsinat utáni egyházi törekvések nemcsak az ünneplés őseredeti formáját újítják meg, hanem sokféle módon próbálják azt összehangolni korunk szabad idejével. Csak néhányat említünk a számos kezdeményezésből. Lehetővé tették a szombatra elővételezett szentmisét, az üdülőhelyek jobb lelkipásztori szolgálatát, a pap nélküli vidékeken az igeliturgiát és az eukarisztia tiszteletét. Városi egyházközségek tagjai gyakran közösen kirándulnak szép tájakra, zarándokhelyekre és bekapcsolódnak az ottani közösség ünneplésébe. Külföldön, országutak mentén „autóstemplomok ' vannak. Hét végére megnyílnak a kies vidékek kolostorai, hogy a csendben, imában pihenni kívánók hét végére szállást kapjanak. Egyedülálló kezdeményezés a coburgi evangélikus „ünneplő centrum", amelyet a ketschendorfi erdős lejtő oldalába építettek, ahol minden korú és vallású egyén egész héten megtalálja a maga zenei vagy filmklubját, olvasót, társalgót, a lelki tanácsadókat, elmél- kedési zugokat. Középpontban a közös ünneplésre alkalmas nagy terem van. — Egyre több „szimultán templomot" is építenek. Rendszerint félgömb alakú épület közös kórussal. A körcikkben elválasztott terekben a különböző vallások istentiszteletei folynak. Nem ritka, ha az egyik vallás templomát a másik szolgálatára is felajánlják. „így a hivő keresztények valóban megtanulják a kölcsönös lelki vendégszeretetet, ami a legnagyobb összetartozáshoz vezet, és éppen ez az, ami az eukarisztia lényegéhez tartozik ' — hangoztatja Ratzinger. Az egyház egyre nyitottabbá válik, ezért sokféle találékonysággal segiti a közös keresztény ünneplést. — A „vasárnap parancsában" sem a kényszerítő jelleget hangsúlyozza, hanem a hűséget, azt a lelkületet, amivel az apostolok és az első keresztények válaszoltak a húsvétnek örvendetes eseményére. Néha talán nehéz feladni kényelmünket, bekapcsolódni a közös ünneplésbe. De aki igazán elmélyül hitünk ősi imáiba, hamarosan kicsinyes dolgai fölé tud emelkedni és az egyetemes egyházzal együtt ünnepli Krisztust. Ünneplésünk lelkisége HID ÉS ÚTJELZŐ. Ha a feltámadás örömében feljutottunk az ünneplés csúcsára, nemcsak az elmúlt hétre tekintünk vissza, hanem azt a távlatot is meglátjuk, hogy a kezdeti teremtés még nem fejeződött be, így felelősen együtt építjük az átívelő hidat, amely az új világ felé vezet. Az első keresztények gyakran az Úr napját, a régi szabbatot követő nyolcadik napnak is nevezték, és ezzel az eljövendő, végtelen (jele a fektetett nyolcas) boldogságának jelképévé tették. A keresztelő kápolnákat is nyolcszögletűre építették, emlékeztetőül, hogy a keresztséggel abba az új, végtelenre táguló életbe lépnek, ami Kriszus feltámadásával vette kezdetét. Krisztus tartja bennünk a reményt, a jövő Ígéretét. Hisszük, hogy az Úr eljön, de nekünk is elébe kell mennünk az úton. „Keresztény létünk olyan életet jelent, melyben állandóan úton vagyunk Krisztus felé” (Ratzinger). Ezért az útonlévők zarándoklelkiségében kell élnünk. A keresztény élet zarándokútján szóba elegyedünk a másikkal, az feltárja előttünk belső 92
