Teológia - Hittudományi Folyóirat 16. (1982)
1982 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Tarnay Brúnó: Ingadozó-e mai teológiánk? Tudományszociológiai vázlat
tont, mindig tudatában van, hogy a teológiában Isten Igéjén kívül nincs olyan tekintély, aki „a magáéból vesz”. „Auctoritas reverenter exponenda est” — a tekintélyeket tisztelettel értelmezni kell. Mint bölcseleti rendszer, Bonaventuráé eklektikus, — válogató, még befejezetlen arisztotelizmus — Tamásé, történeti összefüggéseiben, személyes, nagyszabású, rendszerességében is előremutató, kutatásra ösztönző szintézis. Az Exodus metafizikája (É. Gilson), Arisztotelész, Ágoston, az új-platonikusok meglátásainak beolvasztásával. Tamás útitáskájában — a II. lyoni zsinatra utazása közben bekövetkezett halála után - azt az iratot találták, amelyet a görögökkel való dogmatikus megegyezés céljából IV. Orbán megbízásából készített. Ebben arra figyelmeztet, hogy — a hit igazságait feltétlenül épségben megtartva — ügyelnünk kell a beszéd kétértelműsége veszélyére és a beszélő szándékára. Rendkívül időszerű szempont ez, a bölcseleti gondolkodás „lingvisztikái fordulata” után. Akik a beszélő és hallgató alanyi feltételeinek (szubjektív strukturális) vizsgálatával ma megszakítják a túlságosan tárgyiasító, hagyományosnak tekintett teológia vonalát - mint a bevezetőben említettük — éppen ennek a nélkülözhetetlen munkának szentelik magukat és alkotnak megfelelő paradigmát a teológiának. Ennek felvázolása azonban egyelőre tanulmányunk keretében nem lehetséges. A tanulmány címében feltett kérdésre: ingadozó-e mai teológiánk? — az elvi választ megadtuk: mivel az egyház „apostoli”, azért szükséges is egy „ingadozás”. Pontosabban próbáltuk ezt körülírni a két nagy „paradigma” kialakulásának történeti vázlatában. Hangsúlyoznunk kell, hogy ezek nem a kialakult és végleges válaszok, hanem a kérdés- feltevés, mely az újabb szempontok tágításában áll. A mai teológiára vonatkozóan figyelembe kell vennünk: a „nagy Piuszok kora” alapvető problémákban kétségtelenül az adott válaszokkal szemben elhatároló, összehúzódó törekvést mutat; de sohasem igyekezett a kérdések elől elzárkózni. Csak ez olvasható ki X. Piusz (1907.), XI. Piusz (1928.), végül is XII. Piusz (1950) nyilatkozataiból.13 Az I. Vatikáni zsinat kimondta a tudományok autonómiáját, saját területükön ezt pedig egyik pápa sem akarhatta visszavonni. A tudományok pedig, mint az okvetetlenkedő tanítványok Jézussal szemben, mindig újabb kérdéseket tesznek fel. Mit értünk „kinyilatkoztatáson”? Kinek, milyen, mennyiben hiteles „vallásos tapasztalata” alapozza meg azt? Miféle nyelvezet képes visszaadni, közölhetővé tenni, az ilyen jelenséget, és hogyan kell azt az idők folymán értelmezni? Az ún. modernistákat meg az „új teológia” azóta jórészt rehabilitált teológusait azok a kérdések nyugtalanították, amelyekre a maguk korában még nem kaptak kielégítő választ. Sőt, talán olyan kérdések ezek, amelyeket mindig csak egy szempontból lehet egyértelműen megválaszolni, sohasem véglegesen és teljes egészükben. Gyakran elfeledkezünk az Apostol szavairól: „Tudok egy emberről, aki — testben-e vagy testetlenül, nem tudom, csak az Isten tudja - ...titokzatos szavakat hallott, amelyeket embernek nem lehet elmondani." (2Kor 12,2-4. „exon" indított a bevett fordítás változtatására.) A fentebbi rádiós hasonlatunkat úgy kellene tehát elmélyíteni, hogy nem az adás, hanem a vétel ingadozó, de minden tekintetben: nem tudom, melyik állomás szólal meg, melyiket, hol kell keresnem, egyedül hallgatom vagy másokkal, kik értik nálam jobban stb. R. Schaeffler idézett csoportosítását illetően pedig nyilván azt kellene válaszolnunk: a három közül egyikbe sem tartozunk. A nagy teológusok mindig is megfelelő folytonosságot vallottak a teológiai hagyománnyal, de nem tartották azt kizárólagosan mértékadónak újabb és mélyebb kérdésekkel szemben. A 2. Vatikánum éppen a további kutatást legitimálta, annak teremtett megfelelő légkört és lehetőségeket. Vagyis: „legyen fantáziánk!'14 — Hogyan használjuk ezt fel mi, teológusok, hogyan értékelik azok, akik hallgatnak, vagy akik nem hallgatnak ránk? — erre feleljen a maga módszereivel az egyházszociológia. — Csak egy szempontot hangsúlyoznánk: „legyetek tüzes lelkületűek: az Űr az, akinek szolgáltok”. (Rám 12,11). Tehát tűz kell ide, amely olvaszt, ötvöz, energiákat szolgáltat és világít. Jegyzetek: 1. R. Schaeffler, Die Wechselbeziehungen zwischen Philosophie und katholischer Theologie, Darmstadt, 1980.14.1. — 2. Höffel, Gibt es einen neuen Konservativismus? Stimmen d. Zeit, 1982.1. — 3. H, Seiffert, Einführung in die Wissenschaftstheorie, München, 1969. 1.221.1. — vö. Dictionnaire de sociologie, par J. Sumpf — M. Hugues. Larousse, Paris, 1973. „Dürkheim”, 92. I. — 4. Szennay András: Az egyház missziós helyzete. Teológia, 1981.4. — 5. M. Hornby-Smith és G. Dann, Amit a szociológia nyújt a katolikus egyháznak. Mérleg, 1979.1. — A „kommunikatív kompetencia” fogalmára vonatkozóan H. Peukert, Wissen78
