Teológia - Hittudományi Folyóirat 16. (1982)
1982 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Tarnay Brúnó: Ingadozó-e mai teológiánk? Tudományszociológiai vázlat
vezett követelmény. — A mi kérdésünkben tehát nem sokra értékelhető azok véleménye, akik felütnek egy kézikönyvet és megnézik például az egyház adott korban megfogalmazott meghatározását és a hozzá kapcsolódó tétel teológiai minősítését (gradus certitudinis). Ez a teológiai pozitivizmus a tájékozódásnak szükséges, de semmiképpen sem elégséges feltétele (már Ágoston is kifejezte: „timeo hominem unius libri" — félek az egy-könyvű embertől). - Értékes lehet viszont azok véleménye, akik esetleg külön hittudományi tanulmányok nélkül is teljes világnézetük kialakítására törekszenek, bölcseletek, tudományok, csoportok és a teológia együttműködését vizsgálva. b) A kompetencia megköveteli, hogy tudatában legyünk állításaink történeti jellegének: mindig egy adott időben érvényes. Pl. „sokan voltak a templomban” semmitmondó megállapítás. „1981. karácsonyán X. városban a katolikus lakosság 10 százaléka volt jelen az éjféli misén” — az empirikus, tapasztalati egyházszociológia szabatos megállapítása, bár nem elégséges ahhoz, hogy a lakosság vallásos érzületéről, egyházias hitéről, a nemzedékek különböző igényeiről, még kevésbé a templomlátogatás jövő alakíthatóságáról valamiféle következtetést vonjunk le. A bevezetésben említett csoportosítás pedig ezen kívül megkívánja, hogy alaposan ismerjük az egyház és a hittudomány történetét vagy legalábbis minden idevágó állítás történeti jellegének tudatában legyünk. „Bonaventura 1273 húsvét- ján Párizsban lelkigyakorlat keretében bírálta az arisztotelizmust" — szabatos, de egyáltalán nem következik belőle, hogy maga arisztotelikus volt-e vagy nem. A történeti dimenzió felismerése igen fontos a szociológiában, „Történészek általában nem folytatnak empirikus-szociológiai kutatásokat és megfordítva: az empirikus szociológusok gyakran a történelemtől annyira idegen módon gondolkodnak, hogy kutatómunkájuk történeti dimenziója számukra egyáltalán nem tudatos.”3 Másrészt kiemelkedő jelentősége van éppen teológiai szempontból: egyházunkban tudvalévőén a tradíció, vagyis egy-egy kor egyetemes keresztény meggyőződése az írást értelmező hitforrás (locus theologicus). ej A kompetencia megköveteli azt is, hogy lehetségesnek tartsunk általános megállapításokat. Legalább hipotézisként olyan törvényszerűséget, konstrukciót is megengedjünk, amely a részleges, történeti ténymegállapítást magyarázza vagy motiválja. Ez az interakcionizmus messzemenő tudatosítását kívánja meg: különböző nézetek egybevetését, viták ismeretét, egymásraható vélemények, tudományágak elméleteinek eredeztetését. A hittudomány lehetetlen ilyen általános feltételezések nélkül: a hittartalom megértése nem történhetik a kor nyelvezetének kritikája, egy adott korban elfogadott gondolkodási modellek, „paradigmák” nélkül. Újra és újra adódnak olyan problémák, amelyek nem oldhatók meg a bevett, érvényesnek tartott konvenciók, megállapodások keretében. A szokást áttörő, új és rendhagyó „paradigmát", gondolkodás-mintát esetleg egy lángelme, „nem normális” kutató vagy egy mester köré csoportosuló team igyekszik bevezetni, - sohasem történik ez viták, elmarasztalások, harcok, ingadozások nélkül. Mi most az egyházszociológia számára és a mai teológia ingadozásainak magyarázatára a hitvallásból vett, az egyház jellegére vonatkozó lényeges megállapítást kívánjuk értelmezni: „Hiszek az... apostoli... Anyaszentegyházban.” — Az „apostoli” sajátságnak kettős jelentése van. Az egyház egyrészt hitelesen őrzi az apostoloktól származó hitletéte- ményt, másrészt ezt, mint az egész világnak szóló üzenetet terjeszti, hozzátartozók és kívülállók felfogásával, kultúrájával, gondjaival szembesítve/1 Alkalmazzunk ismét egy hasonlatot. Ha rádiónkat jól rá akarjuk hangolni egy állomás hullámhosszára, a keresőgombot óvatosan forgatva figyeljük a beépített műszer mutatóját. Először nagy ingadozásokat, kilengéseket észlelünk: külső zavaró tényezők, légköri viszonyok stb. okozzák. Az adást akkor halljuk tisztán, ha az oszcilláló mutató egy megjelölt sávon belül mozog vagy megáll. Isten igéjére valami hasonló módon hangolódik rá a teológia. Az „apostoliság" hite alapján természetesnek tűnik, hogy ingadozások észlelhetők a teológia terén. Egyszer erős misszionáló lendülettől hajtva nagylelkűen fedezi fel és fogadja be az idegenből eredő eszméket (bekapcsolja a sávnyújtó gombját), — máskor visszahúzódik, koncentrál, körülír, elhatárolja magát, a múltra hivatkozik és megerősíti pozícióit. (Rögzíti a keresőtárcsát, — a mutató még rezgéseket mutat, de a megjelölt sávon belül.) — Ez a lüktetés, az expanzió és kontrakció (kitágulás és összehúzódás) szüntelen váltakozása, sőt együttléte teszi az egyházat eleven társadalmi csoporttá, képessé arra, hogy manapság általánosan elismert társadalmi funkcióit betöltse, mindenekelőtt pedig krisztusi küldetését teljesítse. Vázlatunk két „paradigma” kialakulása során akarja megmutatni ezt az ingadozást. A szociológia szakembereire tartozik annak megállapítása: elég realisztikus-e, mint feltevés, az apostoliságnak ez az értelme? Szolgáltathat-e „operatív meghatározásokat?” 74