Teológia - Hittudományi Folyóirat 16. (1982)
1982 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Tomka Miklós: Szociológia,vallásszociológia, katolicizmus
TANULMÁNYOK Tomka Miklós SZOCIOLÓGIA, VALLÁSSZOCIOLÖGIA, KATOLICIZMUS „A lelkipásztorkodásban nemcsak a teológiai elveket, hanem a profán tudományok, mindenek előtt a pszichológia és a szociológia eredményeit is alaposan figyelembe kell venni és alkalmazni kell." (Az egyház a mai világban 62.) A 2. Vatikáni zsinat felszólítása egy világ változásáról tanúskodik. Egyetlen lélegzettel jelzi a szociológia hiányát és szükségességét. A „szociológia” ellenben itt egyszerre egy konkrét tudomány és a világhoz való viszony mutatója. Ez a kettősség azzal jár, hogy a szociológiát megkövetelő vagy ejutasitó szellemiség és világkép ismerete nélkül nem lehet sokat mondani a szociológia tényleges szerepéről és hasznosíthatóságáról. Megfordítva viszont e szaktudomány sorsa sok mindent tükröz a kultúra átalakulásából. Mi tehát a szociológia s miként változott a helyzete? A történeti kérdőjel abból adódik, hogy a katolikus — pontosabban az egyházi irányítás vagy befolyás alatt álló — kultúra a szociológiát csak 50-70 évvel később vette tudomásul, mint a nem katolikus vagy a valláskritikus környezet. Sőt, a katolikus gondolkodás véglegesen csak a 2. Vatikáni zsinaton rehabilitálta a szociológiát s így 20—25 évvel ismét lekéste e társadalomtudományi ágazat legutóbbi felvirágzását. Kérdés tehát, mi okozta a katolikus tradíciónak és a hivatalos egyháznak a szociológiai szemlélettel szembeni, közel egy évszázadon keresztül tartó érzéketlenségét vagy ellenségességét? Kérdés továbbá, hogy mit jelent a szociológia hirtelen elismerése? Kérdés végül, hogy milyen lehetőségei és feladatai vannak ezután a szociológiának (és azon belül a vallásszociológiának) a katolikus egyházban? Szociológia és „keresztény társadalomtan” Noha különböző szerzők a szociológia gyökereit a francia forradalom előttre, a középkori gondolkodásig vagy éppen a görög filozófusokig vezetik vissza, egységes az a vélemény, hogy az „igazi” szociológia kezdete az ipari forradalmat követő korszak, körülbelül a XIX. század közepe. Az iparosodásból eredő feszültségekre válaszul előbb empirikus kutatások sokasága született, amelyek egytől egyig a változás rendkívüli mértékét és igen nagy mérvű társadalmi problémákat — nyomort, női és gyermekmunkát stb. — dokumentáltak. A leíró munkák szerzői között egyaránt ott vannak a liberálisok és szocialisták, állami alkalmazottak, magánzó kutatók és katolikus professzorok.1 Útjaik akkor válnak szét, amikor az adatok értelmezést és választ követelnek. A változások mozgatói és aktív résztvevői számára a legkézenfekvőbb dolog volt az átalakulás belső logikája, törvényszerűségei iránti érdeklődés. Az ipari forradalom vezető államaiban és rétegeiben — amelyek még kivételesen sem katolikusok — a társadalmi-gazdasági változás szükségszerűen kitermeli a társadalom szervességének és a társadalmi törvényeknek a képzetét: az elméleti szociológiát. Ez azonban ugyancsak „földhöz ragadt" tudomány. Semmilyen szakmai előfeltevést nem igényel. Ismereteit közvetlen tapasztalati úton a mindennapi élet tényeiből gyűjti. A tapasztalatok rendezéséből induktív eljárással fogalmazza következtetéseit. A tapasztalati világ végtelensége és a vele foglalkozás sokfélesége közrejátszhat abban, hogy a szociológia legfeljebb részelméleteket — szaknyelven középszintű elméleteket — alkotott, de nincsen egyetlen, mindent megmagyarázó átfogó elmélete. A szociológia társadalmi törvényszerűségek pártatlan, „értékmentes" felderítését tűzi célul. Tudatában van ugyan, hogy adatgyűjtéseinek és magyarázatának módjai nem függetlenek a kutató (és a megbízó) érdekeitől — ám éppen a társadalmi meghatározottság szem előtt tartása csökkenti annak a veszélyét, hogy eredményei ideológiává (csoportérdekek kifejeződésévé) váljanak. Ugyanakkor a társadalom megismerésének vágyában mindig ott van a megváltoztatásra irányuló törekvés is. Ezért a szociológia ritkábban szolgálja a múlt megőrzését, mint a jövő fejlődését. A szociológia alaptézise és bizonyításainak ismétlődő tárgya a társadalom öntörvényű- sége. Ez az autonómia azt jelenti, hogy a törvényeket senki sem helyezheti „hatályon kí66
