Teológia - Hittudományi Folyóirat 16. (1982)
1982 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Waigand József: A lelkitükrök válsága - "Mai keresztények lelkitükre"
A LELKITUKRöK VÁLSÁGA. „MAI KERESZTÉNYEK LELKITUKRE" A gyónás válságáról ma sokat beszélnek, — méltán. Abban a formában, ahogyan ezt a szentséget még egy emberöltővel ezelőtt is kiszolgáltattuk, ma már a gyóntatási praxist nem tudjuk többé folytatni. Az a nemzedék, mely 1950 előtt volt elsőáldozó, részben még ma is rendszeresen jár gyónni, és előkészületül felhasználja régebbi imakönyvek lelkitükreit. Ennek csak örülhetünk. De a fiatalabb nemzedék a gyónásnak egyáltalán nem érzi szükségét, jóllehet a szentáldozáshoz sokkal nagyobb számban járul, mint szüleinek korosztálya. Az okok elemzésével most nem kívánunk foglalkozni; csupán egyre akarunk rámutatni a sok közül: a lelkitükrök kérdésére. Tény, hogy a „bűn-katalógusokat" felsoroló régi lelkitükrök a mai nemzedékben viszolygást keltenek. Úgy érzik, hogy ezek a bűn-katalógusok a reális életnek csupán kis területét ölelik fel, és épp annak a legfontosabb kérdésnek nem adnak elég hangsúlyt, amelyet a mai erkölcsteológia „optio fundamenta!is"-nak nevez, és amit így lehetne szabadon megfogalmazni: egész életem, annak teljes alapbeállítottsága Isten felé irányul-e, vagy az „evilágiság” felé? Valahányszor kis tanítványaink első gyónásukra készülnek, kötelességünk fölvetni szüleik előtt a kérdést: ők maguk gyónnak-e? Mert ha nem, akkor a gyermekek szükségszerűen úgy tekintik a gyónást, mint gyermekekre szabott, iskolai jelleqű feladatot, ami nagyobb korban már senkit sem kötelez, tehát őket magukat sem. A szülők részéről viszont ilyenkor szokott fölmerülni a kérdés: „De hát mit gyónjak? Azt-e, hogy az esti imát gyakran elmulasztottam, a miséről elkéstem pletykáltam, trágár vicceken nevettem?” Mit válaszoljunk minderre? Nem könnyű kérdés. Mármost azonban éppen saját kis tanítványaim szülei kértek: állítsak össze az ő részükre olyan lelkitükröt, amelyet ők maguk is használhatnak, időről időre önmagukat ellenőrizhessék, és életvitelükön elgondolkodhassanak, a fölmerült tisztázatlan problémákat lelkiatyjukkal megbeszéljék, és ha szükséges, szentségi feloldozóst is kérjenek. Válaszom ez volt: „Nélkü'etek ilyen lelkitükröt nem tudok szerkeszteni. Együtt kell összehoznunk." Ezek után egy szülői lelkinap mintegy 50 résztvevőjével egész napos élénk dialógusban alakult ki az alább közölt „Mai keresztények lelkitükre", amelyben utóbb több paptestvérem is segített, miután saját tanítványaik szüleivel is megbeszélték a kérdést. Ilyesféle újszerű lelkitükrök a nyugati vallási irodalomban éppenséggel nem ritkák, figyelembe is vettük őket, — de éppen itt érezhető leginkább, mennyire nem a'kalmazható a mi hazai életviszonyainkra. Amikor egy ilyen lelkitükörből felolvastam a férjekhez intézett kérdést: „elegendő háztartási pénzt adok-e feleségemnek?’ — felszabadult nevetés tört ki a szülők között. Az itt közölt lelkitükröt most azzal a szerető kéréssel ismertetem paptestvéreimmel és a szülőkkel: tegyék meg rá észrevételeiket, hiszen közös gondunkról van szó. Hogy mennyire közös gondunk, mi sem tükrözi jobban, mint az a tény, hogy a pápa a következő, 1983. püspöki szinódus tárgyául is ezt tűzte ki: „Kiengesztelődés és bűnbánat az egyház küldetésében.” Az itt közölt lelkitükröt tekintsük úgy, mint a hívek részéről jött, eqvik első hazai hozzászólást a szinódus- hoz, főleg annak tervbe vett 3-ik fejezetéhez amelynek címe: „Lelkipásztori szempontok. A kiengesztelődés szentségének konkrét formái az egyházban." Mai keresztények lelkitükre Otthonunk — Igyekszem-e egyre szebbé, kedvesebbé, barátságosabbá tenni otthonunkat? Törekszem-e arra, hogy családom tagjai a lakásban igazán otthonosan érezzék magukat? Türelmes va- gyok-e családtagjaim, különösen is az idősek és a fiatalok életstílusa iránt? Szívesen töl - töm-e otthon a szabadidőmet? — Hózastársam és gyermekeim barátait szívesen látom-e otthonunkban? — Vallásos légkör uralkodik-e otthonunkban? — Rendben tartjuk-e otthonunkat? Megosztjuk-e az otthoni feladatokat? Buzdítom-e gyermekeimet, hogy önzetlenül is segítsenek? Figyelek-e arra, hogy segítségük ne legyen terhes számukra? Ha olyan házimunkát kell végeznem, amit nem szeretek, nem végzem-e aszkéta arccal? Másfelől: nem vagyok-e rabja otthonunknak? Nem tartok-e túlzott rendet, ami múzeummá kiállítóteremmé teszi a lakást, és akadályozza, hogy otthonná legyen? — Okosan gazdálkodunk-e a pénzzel? Az ezzel kapcsolatos kérdéseket megbeszélem-e házastársammal? Segítünk-e másokat anyagilag? 59
