Teológia - Hittudományi Folyóirat 16. (1982)
1982 / 1. szám - KÖRKÉP - Boda László: Információ, lelkiség, lelkiismeret
KÖRKÉP INFORMÁCIÓ, LELKISÉG, LELKIISMERET A címben foglalt három szó szoros egymás mellé állítása szokatlannak, merésznek, sőt talán érthetetlennek tűnik. Nem is alaptalanul. Hiszen a hagyományos aszkétika-misztika, vagy ennek utóda a „lelkiélet teológiája” nem tartalmaz olyan fejezetet — még utalást is alig —, amely e három szó közeli rokonságára mutatna. Gyarapítja a cím talányos voltát, hogy a „lelkiség” fogalma maga is nehezen megközelíthető. Könnyebb beszélni, írni róla, mint szabatos jelentését felszínre hozni. Van-e tehát kellő alapja a három szó fogalmi szembesítésének? Beszélhetünk-e információ, lelkiség és lelkiismeret szoros összetartozásáról? S tekinthető-e időszerűnek e kapcsolat elmélyültebb vizsgálata, az összetartozás szálainak kibogozása? A jelenségek ismerete igennel szavaz. Korunkban fokozottan tudatosul a sorsára aggódva figyelő emberiségben az információk egyre növekvő áradata. Ennek az áradatnak egyik jellemző eredménye, hogy az irodalom már egy-egy tudományos szakon belül is szinte áttekinthetetlenné válik és egyre jobban igényli a számítástechnikai gépek segítségét. Évi kb. 200 000 könyvet nyomtatnak ki. Mennyi még a folyóiratokban megjelent vagy sokszorosított tanulmányok száma! Ez azonban csupán az áttekinthetőség problémája. A mai egyházat elsősorban az információ-áradat erkölcsi, lelki, lelkiismereti problémája foglalkoztatja. Az alapvető útmutatást a tömegkommunikációs eszközökkel kapcsolatban az „Inter Mirifica” (!M) c. zsinati okmány adja meg (Id. A II. Vatikáni zsinat tanítása, Bp. 1975. 335—347.). A sajtó, rádió, film, televízió és a reklám nagyhatalomként van jelen a világban. De vajon az ember igazi javát szolgálja-e? Hiszen nem csupán a gyermekek és fiatalok, de a felnőttek személyiségének alakulására is jelentős hatással van. Évente kb. 12 milliárd nézője van a különböző filmeknek, a televízióról nem is szólva. A képes magazinok gyakran olyan emberideált és életformát szuggerálnak olvasóiknak, amely megdöbbenti a lelkiismeret embereit. A bensőséges szerelmi kapcsolatoktól desztillált szex és a mind kíméletlenebb agresszivitás képi ábrázolása s egyes filmek szövegei már nem ismernek mértéket egymás túllicitálásának törtető igyekezetében. Az információ-áradat felülvizsgálásra készteti a jelzéseit fölvevő személy lelkiismeretét, különösen akkor, ha az informátor lelkiismerete kihagy. A „lelkiség” szerepe tehát ebben az összképben az, hogy általa fölfokozódnak a személy belső energiái és így képes lesz ellenállni az információk kártékony hatásának. A körünkbe!] „keresztény lelkiség” egyébként sem szakadhat el a „világtól". Keretében nem megtagadjuk, hanem megszenteljük a világot, információival együtt. Mert a hagyományos lelki könyvekben és írásokban oly gyakran emlegetett világ „zaja, zaklatottsága”, „lármája”, „nyugtalansága" nagyrészt épp az „információk világát" jelzi. Ennek riasztó példája volt, amikor a falu nyugalmát előírásra működő központi rádió hangszórója tette tönkre; vagy napjaikban a világszerte tapasztalható jelenségre gondolhatunk, amikor kirándulók rádióinak bömbölésétől nem lehet élvezni a természet csendjét, a vízcsobogást, madárdalt. Az információk özönében az ember könnyen elveszítheti önmagát. A „lelkiség" tehát arra is hivatott, hogy ezt ellensúlyozza. Nem azzal, hogy „belső emigrációba” menekül, hanem azzal, hogy tudatosan szembenéz az információk adta problémákkal és segíti a megoldást. A címben említett szavak, fogalmak szembesítése tehát mindenképpen szükséges és időszerű. Hiszen az információk növekedő áradatára reflektáló szociológia nyomában jelentkezik a teológiai kiértékelés. V. Schurr már 1962-ben a tömegkommunikáció teológiájáról ír az igehirdetéssel kapcsolatban (Das Wort und seine Verkündigung, Nürnberg—Eichstadt). — K. Hőseiden pedig — akit Häring többször idéz — jelentős visszhangot keltő munkát ad ki a kérdésről (Morality and the Mass Media, Nashville, 1968). Az információk lelkiismereti vonatkozásaira a zsinat „Inter Mirifica" c. okmánya nyomán a „Communio et Progressio" 1971-ben kiadott pápai instrukció, vagyis lelkipásztori útmutatás reflektál. A kérdés korszerű25
