Teológia - Hittudományi Folyóirat 16. (1982)

1982 / 1. szám - TÁVLATOK - Weismayer, Josef: A lelkiség teológiája - Kezdetek és útirányok

1.1.4. A jámborság fogalma9

— a) Az Újszövetségben a jámborság (euszebeia) kifejezést főleg a pasztorális levelek és a 2. Péter-levél használja. A jámborság az elöljáró számára elengedhetetlen alapkövetelmény (Him 6,11; Tit 1,8), lényegesen hozzátartozik a keresztény élethez (Tit 2,12; 2Pt 1,6k). Az igazi jámborság megszabadít a pénzhez és haszonhoz való ragaszkodástól (Him 6,5—10), erőt ad ahhoz, hogy elviseljük az üldöztetést (2Tim 3,10—12). A jámborság kifejezi tehát a keresztény életet a maga teljességében. A német „fromm” szó eredetileg az elölállót, a becsületest jelentette. „Fromm”-nak mondják a bátor, az igaz, a jó embert. A Luther-féle bibliafordítás nyomán, a XVI. század óta a vallásos nyelvhasználatban a „fromm” szó a „jámbor, kegyes” (pius) szót helyettesítette. Ehhez a XIX. században még további beszűkítő hangsúlyok járultak: a jámborságot kifejezetten individualisztikusan tekintették, azonkívül az érzelmi mozzanatot hangsúlyozták benne.

A „pius"-nak és a „pietas”-nak a „fromm”-mal, a jámborral, jámborsággal visszadott jelentéstartományai a családon és a vérségi rokonság körén belüli tiszteletteljes (kegyeletes) magatartást fejezték ki. Ugyanakkor az istenségnek kijáró tiszteletet is „pietas”-nak nevezték.

— b) Ha a jámborság minden jelentési dimenzióját összefoglaljuk, akkor felel meg a „spiri- tualitás” fogalmának. Ha a görög és latin háttérből kiindulva vizsgáljuk, akkor a jámborság: átfogó válasz Isten és a fe'ebarát felé, olyan válasz, melyben a belső magatartásnak megfelel a külső viselkedés. Mindenesetre az újkorban keletkezett beszűkítések súlyos teherként nehezednek a „jámborság” fogalmának mai jelentésére.

1.1.5. A tökéletesség fogalma10

— a) „Tökéletesek" az Isten művei (MTörv 32,4), az ő törvénye (Zsolt 19,8) és az Ö útja (2Sám 22,31). A hívó, felszólító Isten tökéletes és átfogó válaszra vár. Nemcsak az áldozati állatnak kellett tökéletesnek, teljesen hibátlannak lennie (Lev 22,22), Izraelnek is tökéletes és meg nem osztott szívvel kellett szolgálnia Istent (1 Kir 8,61; vö. MTörv 6,5; 10,12). Ábrahám ezt az utasítást kapja Istentől: „Járj előttem és légy tökéletes" (Tér 17,2; vö. MTörv 18,13).

Az evangélisták közül egyedül Máté használja a „tökéletes” szót, még pedig két helyen (Mt 5,48; és 19,21): ezzel fejezi ki az ember átfogó válaszát Jézus istenországárói szóló üzenetére.

Az a tökéletesség, amelyre a keresztények hivatottak, a szeretet tökéletessége (Kol 3,14; Rám 13,8—10). A tökéletesség célparancsához ugyanakkor hozzá kapcsolódik a haladás és a növekedés is — a megismerésben és a szeretetben (Fii 1,9). Végül pedig a világ beteljesítésére eljövendő Úr elé feddhetetlenül, hibátlanul, és tökéletesen kell járulnunk (vö. pl. 1Tesz 5,23).

— b) A keresztény lelkiség magában foglalja a „tökéletesség” szó jelentését is, és ezzel kifejezi a mindent-átfogót, a mindent-átölelőt: Az emberiét minden dimenzióját; az élet minden tartományát be kell építenünk lelki életünk válasz-történetébe. A „tökéletességgel” ugyanakkor kifejezzük azt a célkitűzést is, amely feltételezi, hogy állandóan útban vagyunk és mindig újból útra kelünk efelé a tökéletes Cél felé.

1.1.6. A szentség fogalma11

—• a) A szentség Istennek a valóságát jelenti, amely ember számára, önerejéből hozzáférhetetlen: Egyedül Ö (Isten) a Szent (Iz 6,1—5). Ám ennek az Egészen-más Létnek nemcsak megrendítő dimenziója van, hanem Istenre utal úgy is, mint az élet és áldás Forrására: Ö „Izrael Szentje" (Iz 10,20; 17,7; 41,14—20).

Isten azt akarja, hogy ismerjük el őt szentnek és fogadjuk el egyetlen Istennek. Az isteni szentségen belül helyezhető el a kultikus szentség: az istentiszteletnek Isten dicsőségét kell sugároznia. Izrael kiválasztottsága is azt jelenti, hogy körükben lakozik a Szent (vö. Oz 11,9). Ez az elhivatottság megfelelő magatartást kíván: „Legyetek szentek, mert én az Úr, a ti Istenetek Szent vagyok!" (Lev 19,2; 20,26). Jézus a Szent (vö. ApCsel 3,14k), mint a Szentnek a Fia (vö. Lk 1,35). A keresztények a hit és a keresztség által részesednek a Feltámadott életében „Annak kenete által, aki maga is Szent, ők is szentek lettek (vö. 1Kor 1,2; Fii 1,1) a bennük lakó Szentlélek jelenléte által (1 Kor 3,16k; Ef 2,22).

— b) A keresztény lelkiség „szentségre” szóló elhivatottságot jelent. A keresztény élet Istennek szentté-tevő kegyelméből fakad Jézus Krisztusban. Isten kegyelmesen fordul hozzánk,

— a felénk fordulása a Lélektől nyert benső ajándék. — általa részesedünk Isten dicsőségé22