Teológia - Hittudományi Folyóirat 16. (1982)
1982 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Gál Ferenc: Testünkben viseljük Jézus szenvedését (2Kor 4,10)
TANULMÁNYOK Gál Ferenc TESTÜNKBEN VISELJÜK JÉZUS SZENVEDÉSÉT (2Kor 4,10) Az újszövetségi szent könyvekben nem találunk olyan elméleti fejtegetést a szenvedés miértjéről, mint pl. Jób könyvében. Sőt olyan panaszos imákat sem, mint a zsoltárokban, ahol főleg az igaz ember jogtalan szenvedése a téma, s a szerző Istennél keres igazságosságot. Jób könyvében a probléma látszólagos megoldása az, hogy Isten megjutalmazza a türelmes embert, vagyis végső fokon igazságot szolgáltat. Maga a szenvedés próbatétel: az embernek bízni kell Istenben minden körülmények között, s nem szabad őt felelősségre vonnia. Az isteni igazságosság várásában benne van az a remény is, hogy az Úr megbünteti az igaz ember ellenségét. A sorok közül azonban állandóan kicsendül a meggyőződés, hogy a szenvedés valójában titok, de azért nem olyan titok, amellyel szemben Isten tehetetlen volna. A földi életet nem a végzet hordozza, hanem az élő Isten teremtő akarata. Az ember sorsa, jövője az ő kezében van. A közfelfogásban a szenvedés vagy a bűn büntetése, vagy titokzatos ártó lények és hatalmak hatása (sátán = ellenség), ezért a szenvedés elviselésének nevelő hatásáról alig esik szó. Jób esetében sem maga a türelem az erény, hanem az a magatartás, hogy a reménytelen helyzetben is meghódol Isten előtt és bízik benne. S ez összhangban van az ószövetségi kinyilatkoztatás egészével. Isten sokféle módon igazolta hűségét népe iránt, s erre a hűségre kell az egyénnek is támaszkodnia. „Akik bíznak az Úrban, olyanok mint Sión hegye, amely nem inog meg' (Zsolt 125.1.). Az Újszövetségben is csak elvétve találunk ilyen pedagógiai utalást: „Még szenvedéseinkkel is dicsekszünk, mert tudjuk, hogy a szenvedésből türelem fakad, a türelemből kipróbált erény, a kipróbált erényből pedig reménység. A remény pedig nem csal meg ... (Róm 5,3-4). A hangsúly azon van, hogy a remény megőrzése éppen a megpróbáltatásokkal terhelt életben értékes. Eddig az apostol sem mond többet, mint a zsoltáros, amikor felhív a bizalom megőrzésére. A fordulat azonban ott van, hogy „a remény azért nem csal meg, mert az Isten szeretete kiáradt szívünkbe a nekünk ajándékozott Szentlélek által' (uo. 5.). Az apostol tanítása tehát az, hogy a megváltással Isten szeretetéről külső és belső bizonyosságot kaptunk, ezért a szenvedés kérdését is ennek a szeretetnek a bevonásával kell megoldani. Részletekbe menően tehát most azt kell keresnünk, hogyan reflektált az apostoli igehirdetés a szenvedés problémájára. Mi az az új szempont, amelyet ők Krisztus magatartásából és tanításából merítenek? A válaszban azonban meg keli jegyeznünk, hogy az apostolok itt az isteni kinyilatkoztatás közvetítői voltak, nem pedig egyházi teológusok. Az apostolok igehirdetésében azt a választ kapjuk, amit csak Isten adhatott, s amely a végső megoldást tartalmazza. Ennek előrebocsátásával akarjuk elemezni Jézus magatartását, és utána megkérdezni, hogyan tekintenek az emberi szenvedés problémájára az apostolok a megváltás misztériumából kiindulva? A két nézőpontot ugyan nem lehet élesen elhatárolni, hiszen Jézus magatartását és tanítását is csak az apostolok igehirdetéséből ismerjük. Jézus és a szenvedés Jézus magatartása azt árulja el, hogy ő a szenvedés miértjét nem teszi vallásos témává. Ő a való emberi életbe állt bele, s abban igazolta magát, mint az Atya küldötte. De afelől nem hagy kétséget, hogy a földi élet végső megoldását hozza: a feltámadáson keresztül elvezetni az embert az örök életbe. Ő az út, az igazság és az élet, ő a feltámadás és a világosság, ezért ezeket az értékeket osztogathatja. A földi szenvedést azonban nem nézi egykedvűen, hiszen csodáinak nagy része gyógyítás, a kín enyhítése és megszüntetése. Tanítása lelki vonalon is vigasztalást, bátorítást és a kishitűség legyőzését tartalmazza. A szeretet parancsában arra figyelmeztet, hogy a bajban levőkkel, a 129
