Teológia - Hittudományi Folyóirat 16. (1982)
1982 / 2. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Cselényi István Gábor: Mérlegen a falu
seket is (még ha azok más irányból közelítenek is a kérdéshez), igy Faragó Jenő: Fiatalok vallomásai világnézetről, erkölcsről (Budapest, Kossuth 1978, a következőkben: F) és Horváth Lajos: A világnézeti nevelés időszerű kérdései (Budapest, Tankönyvkiadó 1973., a következőkben: H) c. könyvét. Orökölhető-e a vallásosság? A valláspszichológia sarkalatos megállapítása (vö. Wolfgang Bartholomäus: Christsein lemen in der Familie, Katechetische Blätter 1977/12. 942. o.), hogy a hittel való azonosulás döntő szakasza (a primőr szocializáció) a családon belül zajlik. Más fogalmakkal, de ugyanezt vallják marxista nevelők is: a családi környezet hatására kerülnek be „idealista elemek" a gyermek tudatába (H63). Megpróbáltam ennek a kérdésnek a mélyére nézni hittanos gyerekeim között. Ügy adódott, hogy éppen száz általános iskolásnak adtam fel kérdéseket, ami a számítást is megkönnyítette. Az első kérdés az volt, templombajárók-e a szülők? Kiderült, hogy az édesanyák 74%-a, az apáknak csak 32%-a jár rendszeresen misére; 30 olyan gyerek volt, akinél mindkét szülő. Tíz hittanos jött vegyesvallású családból. Ezekben a családokban a nem katolikus fél igen csekély, 10%-ban mondható vallásosnak, a katolikus fél viszont 90%-ban. A 100 gyerek közül 2 volt olyan, akinél az egyik szülő (az apa) vallástalannak mondta magát, ott azonban a mama mélyen vallásos. Ez a pillanatfelvétel jól mutatja a szülők, de főleg az édesanyák és gyermekeik vallásossága közti összefüggést. Hogy a nem rendszeresen templombajárók miért küldik gyermekeiket hittanra? Valószínűleg a szomszédok, rokonok hatására. Ezzel a tényezővel faluhelyen feltétlenül számolni kell. A második kérdés azt volt: „Miért jártok hittanra?” Alsó osztályokban a kérdőíven megadott válaszok közül 57%-ban azt jelölték meg: hogy elsőáldozó legyek (3. osztályban tartjuk az elsőáldozást), 32%-ban azt: mert érdekes dolgokat tanulunk, 10%-ban azt: szüleim kedvéért. Felsősöknél az első válasz eleve elesett (bár mindig van egy-két késői elsőóldozó). Nálunk, görögöknél a bérmálkozás nem motívum, hiszen a keresztséggel együtt a bérmálást is kiszolgáltatjuk. 47%-ban ez volt a felelet: mert itt csak jót tanulunk, 38%-ban azért járnak, mert szüleik is jártak hittanra, mintegy 15%-ban várják hitük elmélyítését. A rövid felmérés mindenesetre igazolja a szokásvallásosság jelenlétét (vö. F 92), ami kétségtelenül sokat „levesz” a falusi vallásosság értékéből. A feladat önként adódik: nem elégedhetünk meg azzal, hogy a tömeg sodorja magával a szülőket és gyerekeiket. A nagyobbak s főleg a szülők hitét egzisztenciálissá kell tennünk. A vallásosság sok tekintetben öröklődik, ez azonban nemcsak lehetőséget jelent, hanem mérhetetlen felelősséget is ró vállunkra, ti. hogy azzal a jövő szempontjából is hasznosan tudjunk élni. Elég-e a spontán vallásosság? A szülők és gyermekek vallásossága közötti összefüggés elemzése átvezetett tartalmi kérdésekhez. Vajon a kisgyermekeknek a valláshoz való kötődése — a szülők hatásán túl - tényleg „idealizmusra hajló” alkatukból fakad; abból, hogy „céllal magyaráznak, elevennek tekintenek élettelent, kiegészítik a hiányzó okokat" (H 65), s a természettudományos ismeretekkel párhuzamosan valóban szinte szükségszerűen elpárolog ez a gyermeki hit? („Tízéves koromig hittem Istenben, templomba jártam, aztán elkezdtem földrajzt, biológiát tanulni és lassan megváltozott a világnézetem", egy III. osztályos ipari tanuló vallomása, F 10). A felmérést most az Isten-képpel kezdtem: Milyennek képzeled Istent? Az alsósok típusválaszai ezek voltak (itt nem adtam meg válasz-lehetőségeket): „Olyan, mint édesanyám", „mint édesapám, csak sokkal hatalmasabb”, „nem más, mint Jézus". Volt ilyen is: „Jóság", „szeretet", „végtelenül megértő”, „mindent Ő teremtett, mindent tud", „csodákat tesz". — Sok tekintetben igaz tehát, amit pl. Horváth is megállapít (66): a kisgyermekek vallásosságát élményszerűség jellemzi, Istent a szülők, felnőttek mintájára képzelik el. Kérdés azonban, megelégedhetünk-e ezzel a szinte ösztönszerűen kialakuló Isten-képpel? A hazulról hozott Isten-kép mitologikus elemeket is mutat. Erre akkor jöttem rá, mikor feltettem a második kérdést: Miért imádkozol? A gyerekek 70%-a azt felelte: hogy ne legyek beteg, hogy Isten kimentsen a bajból, hogy sikerüljön az életem. A válaszok mögött nyilvánvalóan ott a szülők Isten-képe: „do ut des"-nek látják a vallást, gyerekeiknek azt sugallják: azért kell vallásosnak lenned, hogy sose érjen baj, Isten ne büntessen. Természetes, hogy ezt a hamis Isten-képet, a „hasznos Isten” fogalmát (vö. Jálics Ferenc: Változik a hitünk? Róma 1976, 14. o.) azonnal kikezdi a legkisebb ellentmondás, a természettudomány (a közvetlen okok közelebbi feltárása). A katekéta egyik legnagyobb 126
