Teológia - Hittudományi Folyóirat 16. (1982)
1982 / 2. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Söveges Dávid: Prédikációt hallgató diákok
amennyiben az otthoni, nem az iskolai körülményeket szemmel tartva válaszolnak, általában ott is van személyes kapcsolat a hallgató és az igehirdető között. Mint a későbbiekből ez kiderül, az ilyen kapcsolatot általában pozitívan értékelik. A gyóntatószékben talán többen szeretik az anonim, ismeretlen lelkiatyát (fel lehetne egyszer ezt is mérni?), a szószékben jobban szeretik az ismert embert. A következő két kérdés azt akarja kitapogatni: van-e módjukban válogatni az igehirdetők között. A plébánia természetesen templomot jelent, ahol prédikáció folyik, a pap pedig igehirdető papot. Nos, itt kissé homályos a képünk, mert nem lehet pontosan megállapítani, hogy az iskolai-diákotthoni helyzetre gondolnak-e vagy a szülői ház környezetére. Ismét két kérdés arra kíváncsi: hozna-e kisebb-nagyobb áldozatot egy jó prédikációért. A kisebb: ha nem a megszokott időpontban megy misére egy jó prédikáció kedvéért. Ezt körülbelül 90% vállalná. A nagyobb áldozat, ha más, távolabb fekvő templomba is elmenne. Erre is kész 70%. — Áldozatvállalásra kérdez rá az utolsó előtti kérdés is: örömmel részt venne-e hosszabb beszéden, ha az jó? Itt is túlnyomó számban igenlő feleletet kapunk. A tizedik kérdés: Milyen igehirdetőt kíván? — Elgondolkodtató, miért értékelik a szentéletűt kevésbé. Valószínűleg nincs erről tiszta fogalmuk vagy nagyon befolyásolja őket egy szentéletűnek tekintett szónok negatív figurája. A „kedves', a lányoknál negyedik helyre került. A jó szónoknak viszont a fiúk adnak elsőbbséget a művelt előtt is. Ennél a kérdésnél jelenik meg először a fölhívás, hogy saját kívánságaikat is nyilvánítsák ki. Milyen egyéb tulajdonságot kívánnak az igehirdetőtől. Pár tanulságos választ kapunk: legyen közvetlen (sokszor), — legyen modern, mai, — értsen a mai ember nyelvén. A tizenegyedik kérdés azt kívánja, hogy a beszédek felsorolt témáit állítsák rangsorba. Feltűnő, hogy a Szentírás a második helyen van; a hitvédelem: az egyház tanításával ellenkező nézetek cáfolása ismét keresett műfaj az ifjúságnál: ez az ötödik helyen áll. Minden valószínűség szerint azért, mert nagyon sok, ilyen nézettel találkoznak az életben, és arra keresnek választ. Az egyház helyzete is csak közepes érdeklődést vált ki, a liturgia még kevesebbet. Viszont elsőként szerepel a mindennapi élet problémáinak témaköre. Itt a kérdésben nem szerepel a nemiség, szerelem: erre valószínűleg sok igenlő választ kaptunk volna. A krisztusi élet alapelvei a harmadik helyen, ezen belül első helyen, sokszor abszolút első helyen áll a felebaráti szeretet. A szenvedés és alázat jóval hátrább jönnek. A Krisztussal egyesülő élet útjai az aszkézist és a lelkiéletet akarja jelenteni. Ennek a diákok körében nem nagy a keletje. Még hátrább áll azonban a szentek élete. Csak néhányon javasolnak új témákat. Ilyenek: a Szentlélek működése a világban. — El tudom képzelni, hogy egy szentírási részen keresztül a hétköznapi élet problémáira, szépségeire mutat rá a beszéd. — A XX. század embere a mai társadalomban. — Időszerű politikai problémák. — Hogyan van köztünk Krisztus? — Ima, Isten akaratának megismerése. — Szeretet, bűnbánat. — lanúságtétel. — Elég igényesek tehát itt is. További témák kerülnek majd elő az utolsó „javaslatok ’ címszó alatt. Az életközeli beszédek kívánsága itt is fölmerül, mint az igehirdető személye kapcsán. A tizenkettedik kérdés: elfogadná-e, ha világi hivő lenne az igehirdető, esetleg nő? — Kissé provokatív kérdés, egyúttal előkészít a valószínű jövőre. Mivel nincs külön kérdésbe téve a női igehirdető, sokszor nem is kapunk erre direkt feleletet. 218-an elfogadják a világi igehirdetőt, 68-an nem, páran kifejezetten hivatkoznak arra: püspök, pap és diakónus prédikálhat csak. Női igehirdetőt kifejezetten helyesel 31, tiltakozik ellene 11. A dialogikus beszéd lehetősége meglepően nagy helyeslésre talált. 234 igen, 46 nem, 9 fenntartással. A fenntartás legtöbbször: csak kis közösségben, kis csoportban lehetne megvalósítani. Sokan helyeslő megjegyzést írnak hozzá: Szeretnék ilyent hallani, jó ötlet, sőt van, aki hivatkozik rá, hogy találkozott is már ilyennel. A javaslatok közt is szerepel majd, hogy a pap menjen le a hívek közé és beszélgessen velük. Két kérdés foglalkozik az igehirdetés hatásosságával. Milyen gyakran érzi, hogy kapott valamit a prédikációból? — A válaszok nagyon közepes hatásosságra utalnak: ritkán 123, átalában 142, mindig 15 és egyszer: soha. Nehezebb a helyzet, ha a következő kérdés azt teszi fel: kapott-e már valamiféle keresztény cselekvésre való indítást a prédikációból? — Néhányszor 223, sokszor 37, szinte mindig 10, és soha 18. A tizenhetedik kérdés a prédikáció időtartamáról érdeklődik. Elég sokan kibújnak a felelet alól azzal az önmagában értelmes válasszal: attól függ... Sokan rövid, velős prédikációt óhajtanak. Hogy mi a rövid nekik, nem lehet tudni. Akik időtartamot adtak: tíz percnél rövidebbet vagy tíz percet 68-an kívánnak, tizenötöt 84-en — ez tehát az általános —, húszat 44-en, fél órát vagy többet 29-en. Az utolsó kérdésre: örömmel részt venne-e hosszabb beszéden, ha az jó? — a legtöbb igenlően válaszol, csak 17-en nemmel. A lelkigyakorlatos és más ilyen alkalmi beszédekre gondoltunk. Ezekkel szemben sincs ellenszenv a diákokban. 116
