Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)
1981 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Schmatovich János: A bibliai szövegek különböző értelmei és a prédikáció
TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK A BIBLIAI SZÖVEG KÜLÖNBÖZŐ ÉRTELMEI ÉS A PRÉDIKÁCIÓ Ha röviden szeretnénk összefoglalni a mai egzegézis eredményeit, akkor a következő súlypontokra mutathatunk rá: Az olvasó a Szentiras kézbevételekor eisosorban egyrajta irodalommal találkozik. Első feladata, hogy meghatározza az olvasott szakasz irodalmi sajátosságát és muráját. Csak ezután, egy második munkamenetben kerülhet sor az irodalmat megelőző vagy annak alapjául szolgáló történelem felülvizsgálatára. A következőkben felvetoaik az a keiáés, mit is akart monaani és közölni az Író, milyen üzenetet akart átadni az utókornak. A meiyeoore nezo olvasó ezután megrontoija, miiyen jelentősege van ennek a híradásnak a ma elő ember számára és milyen következmények adódnak abból akár a hittel való elfogadás, akár a tudatos visszautasítás eseteben. Ez a négy munkafolyamat vagy nézőpont kétségtelenül rokon vonásokat hordoz a középkorán kiooigozott értelmezési szaDályokkal. A középkor átvette és tovaDDtejlesztette a pat- risztikus koroan felmerülő kérdéseket, majd megkülonDoztette az ún. „negyreie irásértelmet”. A jelenlegi hermeneutika természetesen nem a középkori hagyományokhoz kapcsolódva fejlesztette ki a maga szabályait, hanem önállóan, a történeti, nyelvészeti, szellemtudományi, teológiai és filozófiai módszerek alapján. Mindazonáltal az eredmeny meglehetősen figyelemre méltó, mert egyáltalán nincs olyan távol a hagyománytól, miként azt eleinte sokan gondolták. A különbözőséget természetesen nem kell látatlanba vennünk. A mai egzegézis szamára kétségtelenül gondosan kidolgozott irodalmi és történeti módszerek állnak rendelkezésre. Ezzei szemoen a középkor prmiitiveoo módszerekkel dolgozott, ami azután önkényes magyarázatokhoz és legtöbbször az „irásértelmek" mechanikus alkalmazásához vezetett. Ha a következőkben a prédikáció (!) oldaláról közelítjük meg az egzegézis eredményeit és módszereit, akkor ne riadjunk vissza attól, hogy ezt eppen a négyféle irasértelem kapcsán tegyük meg. Egészen világosan ki fog derülni, hogy a katolikus ember teljességgel a nagy egynózi hagyomány keretében végzi a szentírásmagyarázatnak ma sokszor újszerűnek tűnő feladatát. Ha fontolóra vesszük a hagyománnyal való közös mozzanatokat, akkor nem fogjuk az újabb szentirásmagyarázatot elhamarkodottan az egyházi hagyománytól és a katolikus gondolkodásmódtól való elpártolással vádolni s a különbségeket is nyugodtabban vehetjük szemügyre. 1 1. Irodalmi értelem (Sensus litteralis.) Amikor az igehirdető a szentírási szöveg felé fordul, tudatosítani kell, hogy mindenek előtt egy irodalmi szövegrészlet fekszik előtte. Tehát elsősorban nem a történelem, nem a históriai esemény ötlik a szemünkbe, hanem adott esetben annak irodalmi leírása. Minden történetiség csak az irodalom közegében válik kézzelfoghatóvá. De azt is tudjuk, hogy itt nem egyszerű történelemmel állunk szembe, miként emberek között az éppen lehetséges, hanem egy olyan történelemmel, amelyben az Istennel találkozunk. Jelenlétét és működését azonban csak a próféta szeme láthatja meg és sugalmazott szava adhatja tudtunkra. Ezt a folyamatot teológiailag kinyilatkoztatásnak, irodalmilag pedig értelmezésnek nevezzük. A hivő ember számára a döntő mozzanat éppen ebben a magyarázó és közvetítő szóban, üzenetben van. Az események és értelmezésük csak a leírás révén érkeznek el hozzánk. A középkor a betű szerinti értelem alatt azt értette, amit a leírás szavai a maguk összefüggésében kifejeznek. Ma ezt úgy mondhatnánk, hogy a szöveg szerinti értelem megállapításában megragadjuk a szöveg irodalmi helyzetét. Mit tartalmaz a szöveg? Milyen történeti és kulturális hátteret kell feltárnunk ahhoz, hogy a félreértéseket elkerüljük? — az ilyen kérdések tisztázása segíti elő a szöveg jobb megértését. A Bibliát tolmácsoló igehirdetőnek is ismernie kell a mai bevezető szentírástudomány álláspontját. El kell sajátítania a kommentár-olvasás művészetét. Meg kell határoznia a szövegrészlet irodalmi műfaját és emellett elfogulatlanul kell alkalmaznia az egzegézis módszereit és eredményeit. 240
