Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)
1981 / 4. szám - TÁVLATOK - Széll Margit: Gyógyítás, egészség, üdvösség
ma is inkább mint keresztet, passzív módon próbálják elfogadtatni, máskor viszont úgy említik, mint a bűnnek a közösségre való kihatását (vö. Liturgikus konst. 109/b.). A keresztény tanítás tehát még nem hangsúlyozza eléggé az egészség, a betegség és a végső üdvösség összefüggését. Úgy is mondhatjuk, hogy a teológia a hitet még mindig a „szellem-tudományok” szintjén fogja fel és ezért nem, vagy nehezen találkozik napjaink realitásra épülő gondolkodásával. Az egyháztól közvetített üdvösség gyakran még ma is „a lélek üdvösségét” jelenti, mintha az elkülöníthető volna földi üdvünktől, egészségünktől. Ezért hat ránk olyan idegenül például a Christian Science vallási közösség hitvallása, mely a keresztény üzenetet a krisztusi gyógyító erő felfogásában hirdeti. A gyógyítás nálunk az üdvösség jele (és itt nem rendkívüli csodajelről van szó), amennyiben a krisztusi üzenet elősegíti az egész ember egészségét, a lélek uralmát a test felett, és ezzel az idegi folyamatokban fontos integráló, egészségi szerepet tőit be. AZ ELMÚLT ÉVSZÁZADOKBAN Bingeni Szent Hildegard3 bencés apátnő már leírta az emberi természet és a kozmosz kapcsolatát úgy, amint azt jóval később Max Scheler fogalmazta meg. Bingeni Hildegard a „Liber Vitae Meritorum” című művében (II. 45.) hangsúlyozza, hogy a megdicsőült lelkek mindig ráutaltak maradnak testükre és azért visszakívánják azt: „Ha majd a test és a lélek végleg összekapcsolódhat, Isten akkor tárja fel színét egészen az ember előtt”. Hildegard ezzel korát megelőzően kifejezi, hogy az egész megdicsőült ember szükséges az Isten szemléletéhez. Mindezekből következtethetünk arra, hogy a szentség a testi-lelki egész-ségben élő emberben valósul meg igazán. Ez a gondolat a Biblia hagyományainak éppúgy megfelel, mint a teológiai gondolkodásnak. A zsoltáros testi-lelki üdvösségért könyörög: „Uram, ...gyógyíts meg, hisz reszket minden tagom!... Fordulj felém Uram, és ments meg, irgalmasságodban szabadíts meg! (6, 3, 5.) — Eugen Biser' az üdvösség és a gyógyulás összefüggéseit a filozófia történetéből szemlélteti. Különösen értékeli Manlius Boethius (V. sz.) „De consolatione philosophiae” művét, amelyben hosszú fogságának szorongatott lelki- állapotát gyógyítgatja a filozófiával és ezen az úton rátalál Istenre, „az igazi boldogság örök Forrására.” NAPJAINK GYŐGYÍTÁSTEOLÓGIÁJA széles körben kezd kibontakozni. Dietrich Stoll- berg5 mélyebben kifejti, hogy az egyházban nem lehet a betegség kérdése csupán mellékes vagy csak karitatív tevékenység, áldozatos gyógyítási feladat. A teológus és orvos személyében és módszerében széles területen találkozzék és működjék együtt, mert csak így lesznek képesek az egészséget helyesen megőrizni, a beteg testi-lelki állapotát megérteni, a betegségek kórokozó tényezőit feltárni és feldolgoztatni. Amint a gyógyító tudomány a testen keresztül közelíti a lelket, úgy a teológia a reális alapokból kiindultan vezeti az embert az üdvösségre. A két tudomány együttműködését a pszichoszomatikus szemlélet teszi lehetővé. Az ember megismerésének és gyógyításának ez az irányzata (pszüché = lélek; szórna = test) a negyvenes években kezdődött az USA-ban és ma az egész világon elterjedt. Az irányzat képviselői az embert testi-lelki működésének egységében vizsgálják. Az egészséges embert a testi-lelki egyensúly, harmónia jellemzi. A. lores6 szerint az emberi betegségek (kb. 2000) háromnegyed részének okait az orvosok nem ismerik, csak a közvetlen elváltozásokat konstatálják. Feltételezhető, hogy ezeknek a betegségeknek távolabbi, vagy közelebbi okai lelki eredetűek. pszichogének. A pszichoszomatikus jellegű betegséget a személyiségben lejátszódó egyensúlyzavar hozza létre, tartja fenn. A működésbeli és szervi zavaroknak elkülönítő diagnózisa nehéz. „Élettörténetünk ugyanis — mint személyiségünk és környezetünk dinamikus együtthatásából származó élmények sorozata — szintén szerepet vállalhat szervi betegségeink keletkezésében és lefolyásában” — írja Németh György orvospszichiáter.7 A vallásos gyógyítással foglalkozó G. Bennett8 megállapítja, hogy a kereszténység korunk tudományos szintjének megfelelően kezdi újra felfedezni gyógyító feladatát. Az evangélikusok „gyógyító istentiszteleteket” tartanak. A katolikusoknak is mélyebben és kulturáltabban kellene gyógyító zarándokhelyeiknek (Lourdes stb.) testi-lelki fontosságát közérthetően kidolgozni. A hit erejéből fakadó gyógyulások a mai fejlett pszichofizio- lógiának nem okoznak megoldatlan nehézséget. Mégsem a rendkívüli gyógyulások adják a gyógyításteológia tárgyát, hanem az a testnek nyújtandó mindennapi szolgálat, amit orvosi és teológiai megközelítésben egyaránt terápiának nevezünk. Mindkét irány az ember egészségét, kat’holón-ját akarja biztosítani. A kettőnek egymásra kell épülnie. Különösen nagy fontosságú ez a harmonikus személyiség fejlődésére, amire kissé ki kell térnünk. AZ ÖSBIZALOMNAK testi-lelki szinten való kialakítása és egyre magasabb fokra való felemelése az emberi fejlődés alapfeltétele. Az ősbizalom ajándék az ember számára, amire 222
