Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)
1981 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Bozóky Éva: Példaképünk, testvérünk, kortársunk: Árpádházi Szent Erzsébet
Nagybátyja valóságos rabságban őrzi, míg csak a lovagok haza nem hozzák Lajos földi maradványait. Ám amikor meglátja, miként borul a fiatal özvegy férje csontjaira, szivét megérinti a látvány, visszaadja szabadságát. A dolgok egymás után megoldódnak, a thü- ringiai ház pereskedés nélkül kifizeti Erzsébet maradék vagyonának ellenértékét, ebből épít kórházat Marburgban. és ettől kezdve a legnyomorultabb betegek ápolásának szenteli élete minden percét. A kor gyermeke A határozott, saját életeszményét követő Erzsébet azonban egy tekintetben mégis korának gyermeke volt: teljes mértékben kiszolgáltatta magát önként választott gyóntatójónak, s ez a tény utolsó éveiben végzetessé vált számára. Ez a gyóntató Marburgi Konrád, a rettegett eretnek-üldöző, akit 1232-ben a lovagok gyilkoltak meg. A félelmetes szerzetes két életcélt látott maga előtt: a kereszteshadjáratok állandó szorgalmazását és az eretnekek felkutatását. Besúgóinak hálózatával a gyanú és bizalmatlanság légkörét teremtette meg az egész Némethonban. Ezt az embert választotta Erzsébet gyóntatóul, noha Lajos erősen óvta tőle, annak ellenére, hogy egyházi ügyekben Konrádot tartotta bizalmas emberének. Amikor Erzsébet magára maradt kiszolgáltatottsága teljessé vált: egyik oldalon az irigy sógor, másikon a nagyravágyó nagybácsi, és mindegyik felett a lelki hatalom eszközeivel dolgozó lélekidomár, aki a tökéletességre törekvés jelszavával igyekezett minden örömet kiölni a tragikus sorsú fiatal özvegy szívéből. Ű vette rá, hogy ne térjen haza atyja hívására, hogy lemondjon gyermekei neveléséről, hogy sanyargassa testét, hogy utolsó, megmaradt hűséges barátnőjét, Gudát is elküldje magától. Ű oltotta be a bűntudattal, hogy vezekelni tartozik korábbi, fejedelmi életéért. Ö tiltotta neki a vidámságot, és megdorgálta, amiért Erzsébet azt hirdette: „örömet kell adni az embereknek!” Lehet, hogy Erzsébetnek az elesettek iránti vonzalmában is eretnekséget szimatolt. Erzsébet szenttéavatási pere idején maqa írja IX. Gergely pápának: „testi fenyítésben részesítettem, Isten bocsássa meg nekem!” Az öröm képességét akarta kiűzni Erzsébetből, holott ez volt lényének legbelső lényege, elpusztítása nélkül nem lehetett kitépni belőle. Derűs lélekkel született, méq beteqen, szakadatlan munka és önsanyargatás közepett is dalolt, boldog volt, ha betegei jobban érezték magukat vagy ha meggyógyultak. Eqy ismert maqyar író nemrégiben az Árpódház szélsőséaes rajongóinak nevezte a királyi család szentéletű tagjait, s közéjük sorolta Erzsébetet is. Pedig nem volt rajongó, és nem is olyan vezeklésre született lélek, mint unokahúga. Masait. Erzsébet vidám kedélyű, tetterős fiatal teremtés volt. aki nem vezekléskéooen munkálkodott, hanem mert szeretett dolgozni, és szerette munkájának eredményét látni. Szerette az embereket és szeretetének fénye visszaverődött rá ápoltjainak arcáról. Kedvességének glóriája évszázadokon ragyog át; ha komor, szenvedő, szomorú lett volna, nem tudott volna annyi vigaszt sugározni. De ez a fényben fürdő lélek végtelen szerénységében kicsinek és gyöngének érezvén magát, elfogadta Marburqi Konrád irányítását, és a keze alatt felmorzsolódott. Ebben, és csak ebben volt kora gyermeke. Követte vonla inkább példaképét és lé'ekrokonát, az Assisi Szentet, aki úgy tudott örülni a természet minden szépségének, aki énekelve és táncolva prédikált! Hallott róla, szerette ismeretlenül is, egyszerű „kis testvéreit”, a minoritákat ő telepítette le Eisenach mellett. Az ő kozmikus, mindent átfogó szeretetük, hervadhatatlan derűjük honolt Erzsébet lelkében is, hiszen ő is minden szenvedőben a Megváltót látta, és boldog volt, hogy Neki is ajándékot adhatott, amikor enyhülést nyújtott valakinek az övéi közül. Örök példa Azon a novemberi hajnalon, 1231. november 17-én, az első kakasszókor csendesen ezt mondta: „Most jő az óra, amelyben gyermeket szült a szűz.” E szavak után szép csendesen elaludt, elhagyta ezt a világot, mely annyi fájdalmat árasztott rá, s mely azóta is visszasírja. Kevés az ápolónővér, munkaerőhiány van az öregotthonokban, nincs utánpótlás a sérült gyermekeket gondozó intézetekben. Hol van Erzsébet szeretete, irgalmassága? Árpádházi királyleány, daráéba öltözött fejedelemasszony merre rejtőzöl? Ó bárha példája megilletné korunk leányainak szívét, ha szeretetének egy sugarát visszajuttatná a földre! — Kortársunk lehetne, hiszen dolgozó nő volt, határozott egyéniség. Szegény ónra madárként vergődött a rávetett hálóban, de mindig azt tette, amit helyesnek látott. Ha másokról volt szó. Csak önmagát nem védte soha. 214
