Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)
1981 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Bozóky Éva: Példaképünk, testvérünk, kortársunk: Árpádházi Szent Erzsébet
Bozóky Éva PÉLDAKÉPÜNK, TESTVÉRÜNK, KORTÁRSUNK: ÁRPÁDHÁZI SZENT ERZSÉBET 24 évet élt, 750 esztendeje világít az emléke. Egyike a legnagyobbaknak, akik megmutatták milyen lehetne az ember, ha valóban méltó lenne erre a névre. Az ő irgalmassága: a mi időnk legfájóbb hiánya. És mégis „modern” asszony ő, sok tekintetben kortársunk, eszméinknek társa, miközben saját korának is gyermeke, csak éppen századokkal előre mutató, haladó: egészen az örökkévalóságig. „Kizsákmányolás”, „értéktöbblet” — ismeretlen fogalmak a Xlil. században; ő azonban szégyellj a fejedelmi pompát, gyötrődik a nép nyomorának láttán, enni sem hajlandó az étkekből, melyek a fejedelmi birtokokról származnak, ahol a robot, a dézsma szokásos mértékű; csak a maga jegyajándékul kapott földjének termékeit fogyasztja, ahol nem engedi a nép sarcolását, irgalmasságát törlesztésnek tekinti, vissza kívánja adni a szegényeknek, amit a nagyurak elvesznek tőlük, s amint maga dönthet sorsa felől, a legszegényebb dolgozó nők életformáját választja. Vallja, hogy a Krisztus követőknek — mesterükhöz híven — a legegyszerűbben kellene élniük, s e gondolattal megelőzi a későbbi eretnekmozgalmak kommunisztikus irányzatait. Önála, s a kortárs szent Ferencnél tör újra elő az ókeresztények vagyonközösségének búvópatakként eltűnt gondolata, de míg azok nem „valaki ellen”, csupán hitük és szívük parancsára osztották meg egymással javaikat, Erzsébet és Ferenc a fényűző és pompakedvelő keresztény Európával szegültek szembe a maguk szelíd, egyéni forradalmával, a Szentírás igéinek mélységes komolyan vételével. A hivők testvériségének eszméjével összeegyeztethetetlennek tartották, hogy az egyik ember pazar jólétben éljen, míg a másik éhezik, pontosabban, hogy az egyik gazdagságának a másik nyomora legyen az ára. Korai kommunisták voltak a szó legnemesebb értelmében, s az már a kor körülményeiből következett, hogy Ferenc férfirendet alapított és szerte küldte szegénységet vállaló testvéreit a világba, míg Erzsébet, a nő, csak a maga egyéni útját járhatta, makacsul, önfejűén, megalkuvás nélkül, kevés követővel. Nem tehetett másként: követnie kellett szívének parancsát. Egyedül, elszigetelten. És így is messzire világító tűzoszloppá vált. Erzsébet százada 1207-ben, Sárospatakon született. Annak az évszázadnak kezdetén tehát, melyet joggal nevezhetünk a középkor zenitjének, beérett és fénylő korszaknak, rövid pillanattal az alkony beállta előtt. Ez a „flamboyant" gótika égbetörő kora, az istenszerelemtől lángoló lélek nagy alkotásaié, a kőcsipkéké és karcsú boltozatoké; ez a katedrálisokat teremtő idő, amely — pápaság és császárság viaskodása ellenére — sohasem látott nemzetközi egységbe foglalja Európát, mert közös a hit, közös a művészet, és közös a nyelv, kultúra és kultusz egyazon idiómája, a latin. E század évtizedei a „daliás idők", lovagok vonulnak a Szentföld felé, s ha viselkedésük ritkán közelíti is meg a lovagi erények előírásait, mégis létezik eszme és értékrendszer, melynek legalább a jobbak számára felfelé húzó vonzása van. De ez a kor az ellentétek ideje is: a várakban édes az élet, trubadúrok epednek gyorslábú paripákon solymászó hölgyeikért, míg a kolostorokban szigorú regulák szerint sanyargatják testüket a szerzetesek, életélvezet és aszkézis találkozik olykor egyazon életsorsban; a szeretet hitét hirdetők kegyetlen harcosok a hitetlen szaracénokkal, de még a hivő szomszédokkal megvívott háborúkban is; Provence daltelt mezőin ezidőtájt lépnek máglyára az albigensek; járványok és éhínségek pusztítanak, nincs realistább alkotás, mint a Ffaláltánc-ének; egy-egy rossztermésű év végromlásba dönti a jobbágyokat, miközben a városokban szép csöndesen tollasodik a polgárság (a keresztes háborúk föllendítik az ipart, s a kereskedelmet, nőnek az igények). A szélsőséges ellentétek kora ez. fény és árny villódzásáé. „Sötét” középkor? Mosolyra késztető a jelző. Az a kor vesse e századra az első követ, mely ártatlanabb nála. Thüringia fejedelemasszonya A sárospataki újszülött királylány „nemzetközi" gyermek, mint ez idő tájt minden királyi sarj. Apai dédanyja félig görög, félig szíriai, anyja a merániai Gertrúd majd annyira olasz, mint amennyire német. A kislány mediterrán típus: aprócska, vékony, barnabőrű, feketeszemű. 211
