Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)
1981 / 3. szám - KÖRKÉP - Széll Margit: "Hivatástok is egy reményre szól" (Ef 4,4)
Megtaláljuk jövőnket A megtéréshez az isteni remény kegyelmére van szükségünk. Az ilyen remény meghaladja az evilág ítéletét és legyőzi a világot: „A győzelem, amely diadalt arat a világon, a mi hitünk” (1Jn 5,4). „KERESZTÉNY REMÉNYSÉGÜNK mint Isten üzenete szembe fordul az isteni titoktól megfosztott emberképpel... Az Istenbe vetett reményünk eltölt fájdalommal a szenvedés miatt és nem engedi, hogy beletörődjünk annak látszólagos értelmetlenségébe, hanem egyre inkább szomjúhozzuk az élet értelmét, az igazságot és az igazságosságot". (Korunk hitvallása, i. m. 202.) „Jézus Krisztus halottaiból való feltámadása által élő reményre szült újjá minket” (1Pt 1,3). Nekünk, keresztényeknek a reménységünk élő forrása: Jézus Krisztus. Általa Isten belépett az időbe, hogy megmutassa a változás és a jövő értelmét. Vallhatjuk ezért, hogy Jézus Krisztusban eljött a jövőnk, az életet beteljesítő reményünk. Amikor Jézus Krisztushoz térünk, rátalálunk önmagunkra is és Vele együtt beteljesedik minden vágyunk és reményünk. Milyen módon történhet ez a beteljesedés? JÉZUS ÉLŐ REMÉNYÉBEN SZÜLETÜNK ÚJJÁ! „Legyen áldott az Isten és Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki minket nagy irgalmában új életre hivott Jézusnak az élő reményre való feltámadása által” (1 Pt 1,3). A keresztény remény Krisztus feltámadásából él, ezért a megtérés új életet fakaszt bennünk. Aki megérti a húsvét lényegét, az megtalálta maradandó reménységét. Akit egyszer már eltöltött a húsvéti remény, az az élet apró reményeit is ennek a fényében értékeli. A húsvéti tűz erejében kicsiny reményeink fokozatosan megtisztulnak az önzéstől, kiizzik belőlük hiúságunk és tunyaságunk. Az ilyen belső tisztuláshoz azonban nem elegendő a feltámadás eseményét történetileg igazolni. Még ha archeológiái leletekkel és Írott tanúságok tömegével is bizonyítanák a feltámadás valóságát, akkor is csak kíváncsian tekintenénk rá, mint valami múzeumi érdekességre és érzéketlenül mennénk el mellette. A külső bizonyítékok még nem hatják át a lelket és nem fakad belőle igazi hit. Ne elégedjünk meg tehát azzal, ha Krisztus feltámadását csupán a történelem perspektívájába állítjuk be, hanem tanuljuk meg a feltámadás perspektívájában nézni a történelmet. Annyi visszásság ellenére is ki kell mondanunk, hogy Jézussal a gonoszság kényszere megtört, mert az élet Istene erősebb, mint a halál (vö. 1Sám 2,6). A dolgok eddig ismeretlen eseményei lassan átértékelődnek bennünk és reménykedni kezdünk a végérvényes megtérésben. Jövőnkben hinni nem jelenti azt, hogy egyszerűen tudomásul vesszük Jézus feltámadását. Hinni annyi, mint megtapasztalni a teremtő Isten hatalmát. Hinni annyit jelent, hogy felkelünk tunyaságunkból: „Ébredj, te rest, Krisztus feltámadott!” Ha újjászülettünk a reménységben, akkor nekünk is tevékeny részt kell vállalnunk Krisztus feltámadásában. Az evangélium szól az egész kozmosz újjászületéséről, pa- lingenesziájáról. Péter, amikor lemondása jutalma iránt kérdezősködik, Jézus ezt mondja neki: „Ti, akik követtetek engem, a világ megújulásakor, amikor az Emberfia dicsősége trónjára ül, együtt ültök vele...” (Mt 19,28). A Titusz levél viszont a hívek újjászületéséről tanít: „Isten ... megmentett minket... a Szentiélekben való újjászületés és megújulás fürdőjében.. . hogy (Krisztus) kegyelmével megigazuljunk, és az örök élet reménybeli örököseivé váljunk (3,4.5.7.). Az újjászületésünk fürdője a keresztség, és általunk, a megkereszteltek által az egész világ újjászületik Jézus Krisztusban. Mindenki meghívott tehát és a krisztusi reménység nemcsak egyéni újjászületésünkre, hanem az egész teremtés újjászületésére szólít fel (vö. Rám. 8,19kk.). Ebből következik, hogy aki újjászületett Krisztus reményéből, az nemcsak saját életét, hanem az egész világ boldog jövőjét kívánja, nem hagyhat ki belőle senkit, az élet egyetlen területét sem. „Ha akárcsak egy ember iránti vagy a világ egy kis töredékére szánt reményemet is fel kellene adnom, akkor számomra Krisztus nem támadt fel!” Ilyen radikális módon fejezi ki L. Blumhardt a fenti igazságot. A FELTÁMADT KRISZTUS SZABADSÁGÁBAN ÉLÜNK. A keresztény hit lényegében a feltámadás hite és az újjászületés reménye. „A feltámadt Krisztus az életet állandó és végnélküli ünneppé teszi”' — mondja Szent Atanáz. — „De lehet-e életet ünnepelni az állandó halálveszélyben?'' — kérdezi egy argentin keresztény. — „Mi, akik Latin-Amerikában élünk, nemcsak az erőszakban és az elnyomásban találkozunk a halállal, hanem a növekvő munkanélküliség embertelen formáiban, a munkások fizetésének állandó csökkené185
