Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)
1981 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Tüskés Gábor: A kultusz az imádság legmagasabb formája
voltában próbál közvetíteni a testi valósággal összefüggő, materiális, politikai, gazdasági, szociális, faji és nemi ellentétek között. Az emberi megbékélést az isteni megbékélés teszi oly szerénytelenné, hogy ne érje be semmiféle részterülettel. 4. A mi felelősségünk Keresztény életünk a megbékítetteknek mint megbékítőknek az élete: azoké, akik nem egyszerűen békességesek, hanem békességszerzők. Jézus szavai szerint a keresztényeket nem arról lehet megismerni, hogy győznek, hanem hogy háborúskodásoknak véget vetnek, hogy inkább lemondanak jogaikról és követeléseikről, mint hogy folytassák a háborúskodást és viszályt. Megbékélni annyi, mint bizalmat kelteni, szabadságot adni, jóságot tanúsítani, védelmet nyújtani, fátylat borítani a múltra. Itt, ebben a magatartásban kell keresni az összefüggést megváltás és felelősség között. Ám éppen ez az összefüggés lesz a keresztények és az egyház Ítéletévé. Az egyháztörténet a megváltás és felelősség állandó szétválasztásának története is. Mindig újból és újból előfordult, hogy személyek közti szakadékokat nem hidaltak át, és társadalmi ellentéteket nem simítottak el. A kiengesztelődés valósága nem hatolt be a világba a keresztény megbékítés közegén át. Az egyetemes testvériséget a hívők testvériségére és a hívők érzületére korlátozták, vagyis vallásos értelemben leszűkítették. Különböző elméleteket dolgoztak ki annak igazolására, hogy miért nem változtatták meg a világot, és ezek az elméletek belül csak még tovább mélyítették a meglevő szakadékokat. A parancsolatnak a dogmától való humanista különválasztását az előzte meg, hogy a kereszténységben elkülönült a megváltás és a felelősség, a dogma és a parancsolat. A dogma nélküli gyakorlat a gyakorlati következmény nélküli dogma visszája volt. És ennek a dogma nélküli gyakorlatnak — a keresztényeket megszégyenítő módon — sok esetben komolyabb következményei voltak a cselekvésre nézve, mint a keresztény dogmának. Tehát a keresztény gyakorlatnak kell igazolnia azt, amit az isteni kiengesztelődés és az emberi cselekvés kapcsolatáról mondtunk. Hogyan képes Isten cselekvése továbbhatni a mi cselekvésünkben? Hogyan kölcsönözhet Isten cselekvése a mi cselekvésünknek kimeríthetetlenséget, reményt, egyetemességet, realitást? Most következő beszélgetéseink feladata abban jelölhető ki, hogy felderítsük a kiengesztelődés konkrét értelmét, és következtetéseket vonjunk le belőle a magunk számára, itt és most. Ugyanis a keresztény kiengesztelődésre is áll az, amit egyszer Ernst Bloch a reményről nagyon szépen mondott: hogy „ehessünk belőle, legalább hozzá kell fognunk a főzéséhez”. (Endrét!y Zoltán fordítása) A KULTUSZ AZ IMÁDSÁG LEGMAGASABB FORMÁJA Az imádságnak három alapformája van: a hallgatás imádsága, a hangos imádság és az imádság mint kultusz. Ezek a kifejezhetőség három fokozatát jelentik. A legkevésbé láthatóan c hallgatás imádsága jut kifejezésre, a legláthatóbb az imádság mint kultusz, a hangos imádság pedig a kettő között áll. A hallgatás imádsága föloldódik a hangos imádságban. Az átalakulásban előző alakja elmúlik, de alkotó elemei és lényege megmarad. A hangos imádság nem töri meg a hallgatást, hanem artikulálja azt. A hangos imádság föloldódik az imádságban mint kultuszban, de más értelemben. Alkotó elemei megmaradnak, de nem úgy alakul át, hogy korábbi formája eltűnik. Éppen ellenkezőleg: az elemek szétválasztódnak egymástól és fölfokozódnak. A kultusz imádság beszéd formájában. A kultuszban a hangos imádság elemei különböző formában még távolabb helyezkednek el egymástól és még intenzívebb szimbolikává fokozódnak. így a kultusz a hangos imádság különleges formája. A kultikus közösség A kultusz a közösségben történik. A kultusz a közösség megvalósulása és ábrázolása. A közösség olyan emberek együttese, akiket Isten közösen talált meg, és akik ezért a megtalálásért közösen ünnepük Istent. A közösség létmódja az egymással való lét. Mindenki, aki a közösséghez tartozik, a többieknek a másik. Ugyanakkor mindenki egy mindenkivel, mert Isten, aki mindenkiben egyként él, 15
