Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)
1981 / 3. szám - FÓRUM - Konkoly István - Seregély István - Égi Ferenc - Mádi Gyula - Sófalvy Márton: Hozzászólások a papnélküli vasárnapi istentisztelet kérdéséhez
lényegét hiánytalanul megérti, magáévá teszi s utána a másik nyelven megfogalmazza annak mondanivalóját. Amióta a kinyilatkoztatás és az egyház történetisége nem vitatott többé, nincsen már elvi akadálya annak, hogy olyan szövegekkel tanítsunk az igeliturgiában, amelyeket már nem kell „magyarról magyarra” fordítani. örvendetes, hogy ezt a hiányosságot egyre többen érzékelik és a maguk területén igyekeznek adott lehetőségeik határain belül kiküszöbölni. Ne feledjük azonban, hogy egy igazság felismerése, egy hiányosság feltárása kötelez is! Biztos vagyok benne, hogy Jézus nem a „tatik-tetik'^ elsikkasztását fogja számonkérni tőlünk — a lehetőségek sorozatos elmulasztását, a fiatalok mesterséges elidegenítését azonban igen. — A történelem folyamán mennyi vér folyt annak következméiyeként, hogy emberek félreértették egymást. Meg kellene kísérelnünk, hogy legalább saját anyanyelvűnkön és létünk alapját és célját érintő területén ne fokozzuk a félreértések lehetőségét! M. M. HOZZÁSZÓLÁSOK A PAP NÉLKÜLI VASÁRNAPI ISTENTISZTELET KÉRDÉSÉHEZ A pap nélküli istentisztelet igénye — a paphiány miatt — előbb-utóbb mindenütt jelentkezik. Ezért beszélni kell róla és fel kell készülni rá. A pap nélküli istentisztelet fogalma és gyakorlata történeti szempontból nem új és ismeretlen a keresztény közösségekből. A legtöbb plébánián ismertek vagy ismernek pap nélküli templomi összejöveteleket, áhítatgyakorlatokat (pl, litániákat, rózsafüzér- és keresztúti ájtatosságokat, novénákat, népi vecsernyéket stb.). De ezek az áhítatok általában a közösségnek csak kisebb részét mozgósították, paraliturgikus keretben történtek, s nem is voltak mindig teljes összhangban az érvényben lévő egyházi előírásokkal, követelményekkel. Ennek ellenére némely helyen az ún. előimádkozókat, vagyis e szertartásoknak a nép által elfogadott vezetőit nagy tisztelettel övezik. Ezeknél a régebbi, pap nélküli összejöveteleknél azonban szinte teljesen hiányzott a Szentírás használata, a laikus igehirdetés és az eukarisztia kiszolgáltatása, vétele. Ez a tény már önmagában új követelményeket állít az egyház elé. De nézhetjük a kérdést teológiai szempontból is. A keresztény közösség összejövetelének legfőbb értelme: találkozás Krisztussal és Őbenne keresztény testvéreinkkel. A pap nélküli istentiszteletnél viszont — mint egyesek mondják — hiányzik a Krisztus személyét reprezentáló, felszentelt pap és ezért távollétében nem valósulhat meg Jézus szentségi jelenléte sem, a kenyér és bor színe alatt. Ezzel szemben a Liturgikus Konstitúció 7. pontja hangsúlyozza, hogy Krisztus minden egyes keresztény közösségi összejövetelen is jelenvalóvá lesz, ha Krisztus nevében történik, szintén megjeleníti az Urat övéi körében (vö. Mt 18,20). Ha pedig a pap nélküli liturgiához áldoztatás is csatlakozik, akkor Jézussal, az értünk feláldozott Isten Bárányával is kapcsolatot tart a hivő közösség. Felmerülhet egyesekben olyan aggodalom is, hogy a laikus hívek igehirdetése nem kérdőjelezi-e meg a szolgálati papságnak Krisztustól kapott sajátos hivatását: „Elmenvén az egész világra..."; „Aki titeket hallgat, engem hallgat." — Egyesek jogosan válaszolják hogy ideiglenes és szükséghelyzetről van szó. S különben is a laikus igehirdető a felszentelt közösség-vezető megbízásából, felügyelete mellett és vele összhangban látja el feladatát. S ehhez még azt is hozzátehetjük, hogy a keresztény híveknek és keresztségben kapott általános papságától és prófétai küldetésétől egyáltalán nem idegen egy ilyen, ideiglenesen rájuk bízott, sajátos missziós feladat. A teológiailaq vitatható kérdések közé tartozik még, hogy ez a pap nélküli istentisztelet csak liturgiából álljon-e vagy összekapcsoljuk-e azt áldozással? — Úgy tűnik, hogy a papok és a hívek többsége az utóbbi, vagyis az összekapcsolás mellett van. — A híveknek a mise és áldozás kapcsolatáról vallott helyes felfogása biztosan nem szenved csorbát, ha a pap nélküli istentiszteleten gyakran megemlítjük az áldozó híveknek, hogy a magukhoz vett eukarisztia egy előző mise koikrét gyümölcse. S jó lenne, ha a szentmiséről hoznák az eukarisztiát. Vigyázni kell arra, hogy az áldoztatást megelőző előkészületnél ne mondják az euka- risztikus imákat. Ezek ugyanis egyrészt a felszentelt pap legsajátosabb, másra át nem ruházható imái, másrészt ezen imák elhangzása egyesekben azt az érzést keltheti, mintha az áldoztatás szertartása a misével egyenértékű istentisztelet lenne. — Fontos, hogy a hivő 165
