Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)
1981 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Kiss László: "A győzelem elnyelte a halált" (1Kor 15,55)
toztathat földi ember könyörgése. Minthogy azonban — külön magánkinyilatkoztatás nélkül — vagy az egyház „szenttéavatása" nélkül senkiről sem tudjuk megmondani, hová került halála után, azért feltételezzük, hogy Isten a „felesleges" vagy netán „hiábavaló" elégtételt értékeket azoknak a lelkeknek a javára fordítja, akiknek szükségük van rá. 5. Az „utolsó napon" bekövetkezik a „világ vége”, amely egyúttal az „új ég és új föld” megteremtése is apokaliptikus módon elképzelt kataklizma, viláqkatasztrófa keretében. (Elsötétül a nap, lehullanak a csillagok, megremeg a föld stb). Az angyalok harsonazenqésére feltámadnak az összes halottak, és az „éa felhőiben” eljön Jézus Krisztus, az „Emberfia” anqvalaival eavütt, és meatartja a vilóqtörténelem záróielenetét: az utolsó ítéletet, amelyben üdvözültekre és kárhozottakra osztja a feltámadt embereket érdemük szerint. Sorsuk most válik visszavonhatatlanná és végérvényessé, mindenki előtt nyilvánvalóvá. 6. A keresztség nélkül megholtakra — illetve az értelmük, szabadakarati döntőképességük kifejlődése előtt megholtakra vonatkozóan a klasszikus értelmezés feltételez a mennyország és pokol közt egy „közbülső helvet” — vagy inkább „állapotot”, (limbust), ahol az odajutott emberek Isten színelótásától ugyan megfosztottan, de a pokol gyötrelmeitől is mentesen természetes, emberi boldogságban élnek. A klasszikus értelmezés nehézségei A halál ilyen értelmezése sok jót eredménvezett és sok hőst, szentet nevelt. Uavan- akkor megvannak a maga nehézséqei — egyrészt feltételezett alapjai miatt; — másrészt a belőle levonható helytelen következtetések miatt, bár ezek nem szükségszerű velejárói. 1. Az alaook hiányosságai visszavezethetők az isteneszme hiányossáqaira; — a feltételezett emberkép fogyatékosságaira-, — és végül az alaoul vett világkép torzításaira. a) Az isteneszme hiányossága ebben az értelmezési modellben abban nyilvánul meg, hogy nem domborítja ki Isten végtelen irgalmát, Aki nem akarja a bűnös halálát, hanem azt akarja, hogy megtérjen és éljen! — Isten „minden embert üdvözíteni szándékozó egyetemes akarata” — ebben az értelmezésben úgy tűnik, csorbát szenved. Gondoliunk csak arra, hogy az „értelmük használatára el nem jutottak” — illetve „erkölcsi döntésre képtelenek” száma milyen nagy lehet! — Különösen nagy hányada ez a tömeg az emberiségnek, ha hozzászámítjuk az édesanyjuk méhében meghalt, vagy meqölt maqzatokat, az értelmileg fogyatékosokat, és a gyermekkorban elhunytakat. — Isten igazsáqossága is nehezen értelmezhető, ha feltételezzük, hogy az ítélő Isten „csak a halói pillanatában elért állaootot” (halálos bűn vagy megszentelő keavetmi állapot) veszi fiavelembe. Az utolsó pillanatban megtérő bűnös üdvözülése méq elfogadható, hiszen példa is van rá: éppen a jobb lator esetében (vö. Lk 23.43). Ám nehéz elkéDzelni azt (a lé'ektanüaq nem va'ószínű, de lehetséqes) esetet, hogy Isten örök kárhozatra taszít egy olyan embert, aki eaész életében hű volt hozzá, de „élete utolsó halálos bűnt. Üav gondoljuk, hoav Isten az „eaész embed életet” ítéli meg. értékeli. Valószínűleg eavetlen tanár sem buktatná meg végig kitűnően tanuló diákját csak azért, mert az „utolsó órára nem készült". b) Az embe'kéo a klasszikus teolóaiai ha'ólé'+elmezésben a qöröa filozófiából Irölocön- zött „test-lélek” dualizmusán a'aoul és eqyóltalón nem hib'ikus eredetű. A Srontírásbnn az ember ,,test", amennviben kötődik az anyaghoz, viláahoz, emberekhez, (Srent Pálnál: az „Isten kegyelmét nélkülöző ember”) — „lélek", amennviben Isten-kaocsolata van. Mai nyelven ezt úgy is kifejezhetjük, hogy a test és a lélek nem két különböző valóság, hanem két dimenzió: A test az ember horizontális dimenziója (emberek, világ, anyag felé), a lélek a vertikális dimenzió (Isten felé). A klasszikus értelmezésben nehezen érthető, hoqyan pótolja az Isten a különvált lelkek számára a feltámadásig a „test szerepét”, és lehet-e boldog a testtől elszakadt lélek? — Ha visszakívónia a testét, akkor nem telies méq az üdvözölt lelkek boldoasáqa sem, — ha nem kívánja vissza, akkor viszont feleslegesnek tűnik a „feltámadás”! Mit adhat hozzá a test a lélek véatelen öröméhez? — Nehezen érthető az a követelmény is, hogy „mindenki a saiát testében támad fel". A „saját testhez” mennyiben tartozik hozzá az emberi testet valamikor alkotó anyagi részecskék teljes vagy részleges azonossága? c) A világkép is túlságosan antropomorf a klasszikus halálértelmezésben, mivel feltételezi, hogy a térről és időről alkotott fogalmaink egyértelműen alkalmazhatók a „testtől különvált lélek” létformájára és, hoqy párhuzamossáq van a lélek létezési módja és formája, valamint a földi világ tér-időbeli kategóriái között. Ehhez hozzájárult még — különösei régebben —, hogy a mennyországot „valahol fent” az „egekben” képzelték 151
