Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)
1981 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Rezek Román: Elmélkedések a keresztút állomásaira (Teilhard de Chardin fordításaiból)
S akkor találkozunk az Alvernói lángoló Szeráffal, Szent Ferenccel, akinek szenvedése és együtt-szenvedése: „incendium mentis"; a lélek tüze. A keresztény nem akar elájulni a kereszt árnyékában, hanem föl akar jutni vele a fénybe, a kereszt fényességébe (Benne élünk). Uram, zárj szíved legmélyére. S miközben ott tartasz, égess, tisztíts, gyújts lángra, tégy izzó tűzzé, szentelj át egészen Szíved ízlése és tetszése szerint, önmagam teljes megsemmisüléséig (Genése d’une pensée). Istenem, add, hogy ha majd eljön az órám, Téged lássalak meg minden idegen vagy ellenséges erő alatt. Amikor testemen — és még inkább szellememen — jelentkezik majd a kopás a kor miatt; amikor kívülről rám ömlik vagy bennem belülről megszületik a baj, amely lebont vagy elvisz; abban a fájdalmas percben, amikor hirtelen ráébredek, hogy beteg vagyok, vagy hogy öreg lettem; s főleg abban az utolsó pillanatban, amikor érezni fogom, hogy énem kicsúszik ellenőrzésem alól s teljesen tehetetlenül fekszem az engem valamikor kialakító nagy erők kezében; mindezekben a sötét órákban add nekem, Istenem, azt a megértést, hogy (ha elég nagy a hitem) a fájdalmak mélyén Te bogozod szét létem rostjait, hogy lényem velejébe hatolj és elvigyél engem önmagodba (Benne élünk). XII. „Atyám, kezedbe ajánlom telkemet! S ezt mondván, kilehelte lelkét" (Lk 23,46). A halál = metamorfózis, átalakulás az egyesülés révén Venite, adoremus: jöjjetek, boruljunk le előtte! Teremtőnk és Megváltónk nagy diadala — a mi keresztény távlataink szerint — éppen az, hogy lényeges éltető tényezővé alakította át azt, ami önmagában a lecsökkenésnek és eltűnésnek egyetemes hotalma. Hogy végleg belénk hatolhasson, Istennek belénk kell vájnia, ki kell minket üresítenie. Hogy önmagához alakítson, át kell minket formálnia, újra kell minket öntenie, szét kell törnie létünk molekuláit. A halál feladata az, hogy ehhez megnyissa a szükséges utat, lényünk legmélyére vágva le. A halál éri el azt, hogy elszenvedjük a nagy szétválasztást, amelyre vártunk. Ő dob minket abba a szervesen megkívánt állapotba, omely lehetővé teszi, hogy az isteni Tűz zuhanjon ránk. S így a halál szétbontó és szétolvasztó hatalmát az élet működéseinek legcsodálatosabbja veszi át. Az, ami üres volt, hiány, visszatérés a sokféleségbe, — az Istennel telítődéssé és Vele egybeforradássá válhat (Benne élünk). Igen, minél mélyebben és gyógyíthatatlanabbul vert testemben gyökeret a boj, a betegség, — annál inkább Téged fogadlak be, mint megtisztulás és elszakadás szerető s tevékeny erejét. Minél szédítőbb örvényként vagy minél sötétebb alagútként nyílik meg előttem a jövő, annál inkább bízhatok abban, hogy Benned veszítem el magamat és belédszédülök, — ha szavadra beléd vetem magam, — s így, Jézus, Testedbe forrok belé. Uram energiája, ellenállhatatlan és élő erő, kettőnk közül Te vagy a végtelenül erősebb, Terád hárul hát a szerep, hogy égess abba az egységbe, amelynek kettőnket összeforrasztania kell. Adj hát nekem valami még értékesebbet, mint a kegyelem, amiért Hozzád könyörögnek mind a híveid. Nem elég, hogy meghalok egyesülve. Taníts meg arra, hogy miként egyesüljek Veled halálomban (Benne élünk). XIII. „És arimatiai József levette Jézus testét a keresztről" (Jn 19,38). Krisztus Teste Istenem, amikor majd közeledem az oltárhoz szentáldozáskor, add, hogy ezentúl együtt lássam azokot a végtelen távlatokat, amelyeket magában rejt az ostya parányisága és közelsége, amelyben Tenmagad rejtőzöl. Ahhoz már hozzászoktam, hogy e kenyérke merev darabjában felismerjek valami lángjával emésztő hatalmat, amely — legnagyobb hittudósaid szerint — önmagához alakít engem sokkal inkább, mintsem én alakíthatnám őt önmagamhoz. 11
