Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)
1981 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Nemeshegyi Péter: Krisztus találkozása Ázsia lelkével
Kínai kultúra A fentiekkel még korántsem merítettük ugyan ki a buddhista gondolatvilág és a kereszténység találkozásából születő problematikát, térjünk azonban most rá a kínai kultúrával való találkozásból fakadó kérdések tárgyalására. Ahogy Európa a Görög-Római Birodalomtól vette át kultúráját, úgy Japán Kínától. A kínai kultúra legfontosabb eleme kétségtelenül Kong mester, latinoson Konfucius, tanítása, de rajta kívül az Indiából bevándorolt Buddhizmus és a Kínában született Taoizmus is lényegesen befolyásolta Kína, következésképpen Japán műveltségét. Minthogy a Buddhizmusról már szóltunk, fejtsük ki először a Konfucia- nizmus, majd röviden a Taoizmus által felvetett problémákat. A Konfucianizmus nem vallás, hanem etika. Legfontosabb tételei a következők: 1. A közhatalom célja a nép boldogsága; 2. az állam, éppúgy mint a család, valamennyi tag kölcsönös együttműködésén alapszik; 3. nem a nemesi leszármazás ad jogcímet a politikai hatalomra, hanem vizsgák által bizonyított tudás és jó erkölcs; 4. ne pénzvágy és szenvedély irányítsa az ember tetteit, hanem kötelességtudás és emberiesség; 5. tisztelet jár elöljáróknak, szülőknek, öregeknek; 6. a hagyományos illemszabályok, a társadalmi etikett, a vallási szertartások pontosan betartandók, a zene művelendő: így lesz szép és kellemes a társadalom élete; 7. a Japánban nagy befolyást gyakorló neo-konfuciánus Wang Yang Ming (1471—1529) hozzáteszi, hogy a világon a legfontosabb dolog a minden emberben hangját hallató lelkiismeret követése és, hogy a valóság megismeréséhez nem elégséges a puszta gondolkodás, hanem szükséges a lelkiismeret szerinti tett is. A mai Japánban alig vannak, akik kifejezetten konfuciánusnak vallanák magukat, de mind a mai napig erősen érezhető a japán társadalomban Kong mester etikájának hatása: 1. A japán kormány sokat tesz a nép jólétéért és boldogságáért; 2. a közoktatásra nagy gondot fordítanak; írástudatlan nincs; a lakosság 50%-a egyetemet vagy főiskolát végez; 3. az ipari és kereskedelmi vállalatok vezetőit és alkalmazottait az együttműködés szelleme vezeti; 4. a japánok kötelességérzete igen magasfokú; nagyon dolgosak; 5. nagy gondot fordítanak arra, hogy az egyes közösségek (vállalat, iskola, egyesület stb.) barátságos, meleg emberi viszonyt teremtsenek a közösség tagjai között; 6. azoknak van legnagyobb esélyük vezető állásba való jutásra, akik nagyon nehéz vizsgák árán valamelyik neves egyetemre bejutottak és azt elvégezték; 7. az emberek udvariasak, előzékenyek; minden szavukban, tettükben ügyelnek arra, hogy meg ne sértsék mások érzéseit; 8. évente megülik ,,az öregek iránti tisztelet" ünnepét; 9. az emberek ruhájának, testének tisztasága, öltözetük és viselkedésük illedelmessége és ízlésessége bámulatra méltó. Az ilyen erkölcsi felfogás által jellemzett társadalomtól mit tanulhat és annak mit nyújthat a kereszténység? Csupán négy pontra szeretnék rámutatni; 1. A formák megbecsülése. Igaz: benső, lelki tartalom nélkül a forma csupán száraz, élettelen fadarab. De a forma nélküli benső tartalom szétfolyik, mint lápos talajon a víz. A fegyelmezett testtartás, a szénen stilizált mozdulat, az alkalomhoz illő ruházat, a magas- nívóiú zene nem felesleaes külsőség, hanem a test-lélekből álló ember kifejlődésének és tökéletesülésének nélkülözhetetlen alkotóeleme. A keresztény liturgia régi, de ma sokak által elfeleitett bölcsességét fedezteti fel velünk úira Kong mester tanítása. A japán Nőszínház eaész mélvértelmfl filozófiáját és esztétikáját kellene itt kifejtenünk, hogy igazán megértessük a formák szépséaének óriási ielentőséaét. 2. A közösségteremtés művészetének tökéletesítése. A keresztényséa akkor fog elterjedni Japánban, ha a keresztény csoportok barátságos, vonzó, életerős, vidám, harmonikus, tevékeny, kiegyensúlyozott közösségekké alakulnak. Eddig is sok energiát fordított a Jopánbon működő papság keresztény közösségek megteremtésére, de legtöbbször külföldi eredetű mozgalmak (például Cursillo, Karizmatikus csoportok, Focolarini, Marriage-Encounter stb.) átültetésével próbálkoztak. Jobb lenne a jaoán hagyományból önként fakadó módon és a Japánban évszázadok óta bevált eszközökkel keresztény közösségeket nevelni. Ugyanakkor természetesen szükséges, hogy sajátosan keresztény szellem érvényesüljön ezekben a közösségekben. Főképpen a következő három pontra kellene ügyelni: 1. Japán hagyományos közösségei zártak, a közösségen kívül állókkal szemben közömbösek, vetélkedők, vagy ellenségesek; — a keresztény közösség lényegéből kifolyólag nyílt, él benne az egész emberiség iránti szeretet, az egész világ üdvösségéért és jólétéért érzett felelősség tudata. 2. A hagyományos japán közösségek nem kedveznek a bevett, átlagos normáktól elütő viselkedésnek és tevékenységnek; — a keresztény közösségnek azonban módot kell adnia arra, hogy tagjai használják Istentől kapott különleges adottságaikat, kifejlesszék személyes, teremtő képességeiket. 3. A konfuciánus közösségi erkölcsnek, főképp amióta a Neo- Konfucianizmus elhagyta az eredeti Konfucianizmus vallási dimenzióját (az „Ég” akaratának vallási értelmezését), nincs megalapozása; — a keresztény közösségeknek a Jézussal 139
