Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)

1981 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Nemeshegyi Péter: Krisztus találkozása Ázsia lelkével

nagyon elgondolkoztató, annál is inkább, mert az ilyen kertet látogató nyugati ember sem tudja magát kivonni e műremek hatása alól.

A japánok nemcsak a kertművészetben, hanem a művészetnek szinte valamennyi ágában, a világ legkiválóbb esztétái. Művészetük titka nem a barokkos halmozás, hanem ellenkezőleg, az egyszerűség, mértéktartás, bizonyos üresség. Ezáltal lesz a művészet a minden dolog mélyén rejlő „Egészen-Más” megsejtése. Az ilyen művészetben megnyilvánuló világnézet kétségkívül az Ösvalóság immanenciájára helyezi a súlyt, de az ázsiai bölcselők mindig tiltakoznak, amikor nyugati tudósok az ilyen felfogást „pantheizmus"- nak bélyegzik. Az Ősvalóság és a véges létezők közötti viszony meghatározására a Buddhizmusban használt kifejezés: „Nem kettő és nem egy”. Vagyis sem a dualizmus, sem a monizmus nem megoldás. Mindkettő tagadása teszi lehetővé e kifejezhetetlen viszony megélését.

Mire kell ügyelnie a kereszténységnek az ilyen lelkiség által jellemzett világban? A legfontosabb szempontokat így foglalhatjuk össze:

1. Az indiai vallásosság befolyása alatt álló Ázsiában, és így Japánban is a kereszténység főfigyelmét a végső, örök valósággal, vagyis az Istennel való viszonyra kell, hogy fordítsa. „Egy a szükséges”: csendesen és teljes odaadással, a bensőknél' is bentebb rejtőzködő Isten súgására hallgatni. Első feladatunk: az Isten országának (vagyis uralmának) keresése. Istenbe vetett hit, Isten iránti szeretet, Istenben bízó remény jelentik a keresztény élet lényegét. Társadalmi akció, politikai és etikai tevékenység lényegileg folyik ugyan a keresztény hitből, de annak nem elsődleges tartalma. Egy olyan társadalomban, melyben Ázsia nagy, ősi vallásainak jóvoltából minden evilági dolog múlandóságának és a kifejezhetetlen ősvalósággal való kapcsolatnak tudata mélyen belevésődött az emberek leikébe, egy, főként evilági távlatokban gondolkodó és az Isten-viszonyt evilági célok elérése eszközének tekintő vallásnak sem létjogosultsága,, sem életképessége nincs.

Ebből következik, hogy Ázsia keresztényei — igen helyesen — nagy súlyt fektetnek az imára. Az ima ugyanis az ember egész testét és lelkét megmozgató alapaktus, mely által az ember legmélyebb lényege valósul meg azáltal1, hogy a mindent felülmúló és mégis mindennel bensőségesen érintkező Ősvalósággal, Istennel lép kapcsolatba. Nem csoda hát, hogy japán nemzetiségű (a karmelita Okumura, a jezsuita Kadowaki stb.), vagy Japóban működő (H. Enomiya—Lasalle, K. Riesenhuber) gondolkodók nagyjelentőségű tanulmányokat adtak közre az imádságról és annak gyakorlatáról.

2. Az ázsiai keresztény teológiának az ún. „prófétai" és „misztikus” vallás szerves egyesítésére kell törekednie. Köztudomású, hogy számos újkori protestáns hittudós (Sö- derblom, Kraemer stb.) két vallástípust különböztet meg, az ún. „prófétai” és „misztikus" vallást, melyeket élesen szembeállít egymással. Szerintük a kereszténységben tökéletes formában megjelenő „prófétai" vallás az egyetlen igazi vallás: a keleti „misztikus” vallásokban csupán az önmagát imádni akaró ember „eredeti bűne” nyilvánul meg. A két vallástípus szembeállítása a következő képet nyújtja:

Prófétai vallás:

1. Isten szól az emberhez; az ember hisz Istenben és imádkozik hozzá;

2. Az Isten transzcendens;

3. Az Isten indulatosan, szenvedélyesen keresi, korholja, veszi újra kegyébe teremtményeit;

4. A kinyilatkoztatást dogmákba foglalják;

5. Isten küldöttei útnak indulnak és hirdetik a hitet;

6. Szenvedélyes harag a bűn iránt;

7. Végítélet, üdvösség, kárhozat;

8. Az idő megismételhetetlen, egyvonalú történelmet teremt;

Misztikus vallás:

1. Az ember megtapasztalja az Ősvalósággal való egységet és hallgatva elmerül benne;

2. Az Ősvalóság immanens;

3. Az Ösvalóság béketűrő és csendes;

4. A kifejezhetetlen Ősvalóság előtt mindenki elnémul;

5. Az ősvalósággal való egység élményével megáldott ember nyugton marad, mosolyog és hallgat; nem hangoskodással, hanem létének vonzóerejével vezeti jóra az embereket;

6. A rosszal, a fogyatékosságokkal szembeni türelem és megértés;

7. Minden élőlény eljut végső békére;

8. Az idő örök körforgásban ismétlődik;

137