Teológia - Hittudományi Folyóirat 15. (1981)
1981 / 2. szám - KÖRKÉP - Szilágyi Lóránd: A nemi jelleg tükröződése a zsidó-keresztény istenfogalomban
ellenállni, ha meg akarod Izraelt menteni... Hallgasd meg imámat, légy irgalmas örökségedhez, fordítsd gyászunkat örömre, hogy életben maradhassunk és dicsőítsük nevedet, Uram”. Ha tehát a Szentírás használja is Jahvéval kapcsolatban a hitves és a gyermeke elé siető anya képét (vö. Sir 15,2), ezek inkább kivételek, s kizárólag a választott néppel kötött szövetség tartalmát értelmezik: Isten teljes gondoskodását ígéri Izraelnek, ha nem imád idegen isteneket, és megtartja a törvényt (vö. „Féltékeny Isten vagyok” Kiv 20,5).3 Ezeket a részeket nehezen is értelmezhetnénk másképpen, hiszen egy patriarchális társadalomban élő, többnejű családi egység feje számára a voltaképpen lenézett női karakter az istenképre vonatkoztatva szinte bizonyosan egyet jelentett volna a monoteizmus „leértékelésével”. Jézus személyének megjelenése tovább erősítette — mondhatni: abszolutizálta az istenkép férfi jellegét. A prófécia teljesedése „A Szűz fiat szül, akinek neve Emmanuel, azaz velünk az Isten” (Iz 7,14), méginkább Jézus tanítása az Istenről, aki „Abba” (édesapánk), de legfőképpen az „Én és az Atya egy vagyunk" (Jn 10,30) igazságának kinyilvánítása nem hagy kétséget a mondottak felől. Jézus tanítása azonban az Atya szeretetében való emberi egyenlőségről — lényegesen átalakította a keresztények gondolkodásmódját és értékelését a női nem méltóságáról, hiszen Jézus szóbeli és gyakorlati magatartása a nőkkel szemben köztudottan nélkülözött minden lenézést, megvetést, vagy hátrányos megkülönböztetést. Sőt, több tényben éppen ellenkezőjét látjuk: a szamariai asszonynak mondja meg először nyíltan, hogy ő a messiás (Jn 4,26), Mária Magdolnának jelenik meg először feltámadása után stb. (Jn 20—11—14). A kereszténység üldözésének korában a női vértanúk, hitvallók, majd szent szerzetesnők és családanyák (nem is beszélve Szűz Mária páratlan erkölcsi tisztaságáról) életpéldája nyomán lassan megszűntek azok az okok, amelyek az istenképben rejlő női (anyai) vonások kibontását (mint előítéletek és érzelmi motivációk) elvileg akadályozhatták volna. A női emancipáció gyakorlati megvalósulása azonban, mint látjuk, történelmileg lényegesen jobban elhúzódó folyamat. * * * A női eszmény megbecsülésével szorosan összefüggő monogámiás házasságmodell (apa- anya-gyermek) kialakulása lehetővé teszi számunkra, hogy a nemek és az istenképünk viszonyát új megvilágitásba helyezzük. E célból kiemeljük először a nemeknek azt a néhány (a szakirodalomban tipikusnak tartott) vonását/1 amelyek a későbbiek során egy analógia felállításához vezethetnek bennünket. (Megjegyezzük, hogy miután itt a férfi és női karaktert mint pszichológiai jelenséget tárgyaljuk, nem térünk ki az emancipáltabb, „maibb" családtervezési szokásokra.) — a) Az apai karakter az életadás és gondviselés megtestesítője; az apa kettős irányú tevékenységével a család életfeltételeinek elsődleges létesítője, szerzője és szervezője. Kifelé élő (extrovertált) karakterének domináns volta mutatkozik meg a természet erőinek kutatásában, az azokkal való küzdelemben, az e célra megfeszülő elsődleges hivatásélményben. A család — szintén csak „modell”-szerű leegyszerűsítésében — a férfi karakter számára megint elsősorban fenntartásra, szervezésre, kormányzásra szoruló egység, és mint ilyen, áttételesebben tárgya a férfi perszonális kapcsolatainak. — b) Ezzel szemben az anyai karakter (máig meg nem cáfolt módon) elsősorban introver- tált, leginkább az elfogadás, megőrzés, állandósítás tendenciáit mutatja. A családi keret ennek a pszichológiai alkatnak a személyes kapcsolatok szempontjából is teljesebb kötődés tárgya. A létesítés, fenntartás, szervezés megoldottságának tudata (amelyek, mint láttuk, a férfi hivatásának középpontját jelentik) az anyában a személyesebb szeretet és gondoskodás energiáit érleli meg és hozza felszínre. Az állandóság és biztonság ily módon egyrészt mint kapott, másrészt mint megőrzött és kibontott valóság szolgál elégséges létfeltételül a — c) gyermek megszületéséhez. A gyermek tehát igazolja a szülői lét „jogosultságát”, a karakterek különbözőségét, de mégis inkább azok egymást kiegészítő, termékeny voltát. Így, bár a nembeliség projekciójához a gyermeki lét új adalékot nem szolgáltat, mégis, jelentős okokból ki kell rá térnünk. A család e hármas egysége ugyanis egyrészt a létbeli egymásrautaltságból (mint a házasság értelméből), másrészt a gyermekből, mint a házasság céljából tevődik össze (Teilhard).5 Ez az egység egyszerre tartalmazza a hitvesi szeretet értékeit (mint a házasság értelmét) és a szülői szeretetet (mint a házasság célját). A nembeli- ségnek ez a kettős relációja csak az isteni Személyek lényegi egységében oldódik fel. Az isteni személyek háromságos egységéről ugyanis a kinyilatkoztatás annyit mindenképpen feltár, hogy az is dinamikus jelenség, magában foglalja a szeretetközösséget, mint az isteni élet értelmét, (ennek analógiája a hitvesi szeretet) és a szeretet kiáradását is, mint 93
