Teológia - Hittudományi Folyóirat 14. (1980)
1980 / 1. szám - KÖRKÉP - Sziberth Mária: Hitünk szent titka
Mi a húsvéti misztérium? — Isten örök szeretetének foglalata, a teremtéstől, a kinyilatkoztatástól egészen a végső eljöveteléig. Jézus átmenete (pascha, fázé) a világból az Atyához és a mi átmenetünk a sötétség hatalmából az Ő országába — írja a Tridenti zsinat (DS 1739). — A húsvéti misztérium a 2. Vatikáni zsinat egyik kulcs-szava lett: „Az egyház összejön, hogy megünnepelje a húsvéti misztériumot" (SC 6.). — „Minden keresztény részesedik a húsvét titkában, mert halálában Krisztushoz válik hasonlóvá és az isteni reményből erőt merítve eljut a feltámadásra” (GS 22.). Az őskeresztényeknél az eukarisztia húsvéti ünneplése magától értetődő szeretet-találkozás volt Jézus Krisztussal. Aggódva ügyeltek arra, hogy egy-egy tag elmaradása meg ne rövidítse Krisztus testét. — A pap ma is a vasárnapi misét a plébánia közösségéért mondja, mert a Feltámadott ünneplésének minden kegyelme a közösség ajándéka. — „Hogy a húsvéti misztérium, az eukarisztia ünneplése szívből fakadó és teljes legyen, ehhez a közösségnek a szeretet sokféle tettét kell megvalósítania: a kölcsönös segítségnyújtást, a missziós küldetést, és a keresztény tanúságtételnek a legváltozatosabb formáit” (Presbyterorum Ordinis 6.). — Mindenkinek személyes döntésével kell belekapcsolódnia a megváltott közösségbe, hogy az Istennek tetsző szeretetáldozat legyen. így járja át a húsvéti titok a keresztények egész életét, minden emberi erőfeszítését, és ilyen módon „a hívek a Szentlélek erejével annak a jövőnek szentelik magukat, ahol az emberiség maga lesz az Istennek tetsző áldozati ajándék” (GS 38.). Széli Margit HITÜNK SZENT TITKA Az Apostolok Cselekedetei megjeleníti előttünk az első keresztények testvéri közösségét. Jézus tanítványai egyek egymással, javaikat is megosztják egymás között. Apostoli közösség ez, mert szorgalmasan hallgatják az apostolok tanítását; — testvéri közösség, melynek táplálója a gyakori összejövetel és a sokféle leiki kapcsolat; — eukarisz- tikus közösség, amely megüli az Úr emlékezetét, amíg vissza nem tér; — imaközösség, amely először a jeruzsálemi templomba gyűlt össze, később egymás között (Suenens L. J.: Új Pünkösd? Eisenstadt 1976. 194.). Az életükkel törekedtek megvalósítani az apostol figyelmeztetését: „Aki nem szereti testvérét, akit lát, Istent sem szeretheti, akit nem lát” (1Jn 4,20). Az áteredő bűn következtében a mi életünk önmagában halálra mutató lét. Minden csupán csak emberi társulás a belső, széthúzó és bomlasztó erők veszélyét hordja magában. A valóban igazi és tökéletes közösség: a Szentháromság élete a három személy egységében. A Szentháromság életközösségébe egyedül Jézus Krisztus által kapcsolódhatunk be, aki az Atya Küldötte. „így szólok hát hozzád: Lásd, itt vagyok! A könyvtekercsben rólam írták, hogy teljesítsem akaratod" (Zsolt 40,8). A Fiúban nyilatkoztatja és mondja ki magát az Atya öröktől fogva: „Senki sem jut az Atyához csak énáltalam" (Jn 14,6). Aki ebben hisz, az Atyát hallja szólni a Fiúban, az Atyát látja a Fiúban — s annak örök élete van. — Mindezt Jézustól tudjuk, aki életének utolsó három éve alatt, amit tanított, közösséget alakított maga körül, meghívta a tanítványokat, és hitvallása jutalmául így szólította meg Simont: „Te Péter vagy. Erre a sziklára építem Egyházamat" (Mt 16,18). A Jézust követő tanítványok együttlétének nyilvánvalóan megvolt a maga stílusa, amelyben az egyes motívumok egyre inkább mélyültek, gazdagodtak. Jézus imádkozni tanította őket (Mt 6,5—15.), s a kenyeret sem az utolsó vacsorán törte meg először hálát adva, csak akkor töltötte meg új és mélységes tartalommal, akkor vált ez a sokszor ismételt együttétke- zés hitünk titkává. Látszik ez abból, ahogy a kenyérszaporítás előtt megkérdezi Fülöptől: „Honnét veszünk kenyeret, hogy legyen mit enniök?" (Jn 6,5). Tehát Jézus korábban is együtt étkezett a tanítványokkal, sőt megszánva a három napja étlen-szomjan őt hallgatókat és követőket, egy egész tömeget is megvendégelt. Csak amikor tette nem hitet váltott ki, hanem a jóllakottság érzete alapján földi, messiási birodalmat követeltek tőle —, akkor adta meg tettének azt a szinte hihetetlennek tűnő magyarázatot, amely miatt több tanítványa vissza is húzódott tőle: „Én vagyok az élet kenyere” (Jn 6,35). Jézus visszatér még mondanivalójára, kiemeli és aláhúzza: „Az én testem valóban étel, s az én vérem valóban ital” (Jn 6,55); aki részesül benne belső, semmiféle hatalom által meg nem zavarható életet nyer már most az időleges létben, később pedig feltámadást és örök életet. Aki azonban visszautasítja a részesedést ebből a lakomából, abban nem lesz élet. A jóllakottság, a lelki betöl- töttség azonban, amelyet Jézus titokzatos kenyere ad, a hithez kötött: „Aki hozzám jön, nem 45
