Teológia - Hittudományi Folyóirat 14. (1980)
1980 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Hétköznapi Jézus-képek
KARÁCSONY MISZTÉRIUMA ezen a napon újjászülető napfény, új világosság az embereknek... Az egész földkerekséget elönti az aranyfényű, boldogító misztérium: „Fölkelt számunkra az Igazság Napja, tanúskodnak erről a földkerekség megvilágított határai", „a fölkelő Nap sugarait elönti az egész világon: Krisztusnak, a mi Pa- rancsolónknak test szerint való születése is napkelte tanítványai számára, akiket, mint a Nap a sugarait, szétbocsátotta az egész világon" — mondja egy V. századi ismeretlen, görög hitszónok. Elragadtatottan biztatnak: tegyük magunkévá ezt a fényt: Ragadd meg Krisztust, ragadd meg a látást, ragadd meg a fényt." — ... A karácsonyi misztérium világot megújító voltát az ókeresztény lelkiség a tavasz metaforájával szerette kifejezni: A tél közepén tavasz, mennyei tavasz virult a világra. „Amikor az zordon télből a meleg tavasz felfénylik, akkor a föld is zöld növényt sarjaszt... A mi számunkra is Krisztus a mennyei tavasz, a szűzi méhből felvirult, és széjjel szórta az ördögök hideg és szelesfelhőit" - mondja az imént idézett V. századi görög hitszónok. Cyrusi Theodoretus szerint „A virágok a liliomok a tavasz sarjai. A mi lelkűnknek tavasza: Krisztusnak, a mi Megváltónknak eljövetele, amelynek örvendezett Izaiás jövendölése szerint az egykor pusztaság és virágok termettek a sivatagban. - Gregorius Thaumaturgos szava: „Ma a mi vidám tavaszunk, Krisztus, az Igazság Napja körülragyogott minket fényes világosságával és megvilágosí- totto a hivők értelmét." Gyönyörűen énekli meg az ókeresztény érzést: karácsonykor tavaszi a világ, Krisztus eljövetele nyomán, egy ismeretlen V. századi latin költő Galliában. „Ó, Krisztusunk! / Te vagy virágunk, életünk, / örök forrásunk! / Magasságbeli Istent hordott a szűzi méh, — újjongó földre Kisdedünket szülte meg, / és fényben fürdik ma az egész földkerék. / Mosolygó réten friss virágok fénylenek, / korábban, mint kell: ibolyákat nyit a föld, / aranylevéllel bíborkelyhek nyilának.” / Radó Polikárp • « • JÓ LENNE, ha még egyszer visszaemlékeznénk a háborús időknek mély karácsonyi élményére. Mert ma már könnyen megfeledkezünk róla. Külsőleg ugyan a mi tevékeny korunk ezt az ünnepet ismét buzgón magáévá tette. Jóval a szenteste előtt már ragyognak a karácsonyfák a kirakatokban és a megnövekedett üzleti forgalom sok szép dolgot kínál karácsonyi ajándékul és sok mindent meg is vásárolunk. Sokféle kalácsot és ünnepi süteményt sütünk, éppen úgy, mint a háború előtt. Mindez meglehetősen ünnepi hangulatot kelt és mégis az az érzésünk, hogy ezekben a túl- hangos és látványos karácsonyi készületekben elvesz maga a Karácsony: az üzenet arról a Gyermekről, akiben az Isten emberré lett. Igen, ezt az üzenetet — ne áltassuk magunkat - messzemenően elhallgatjuk vagy egyáltalán meg sem értjük többé. Sokak számára a karácsony olyan világi rendezvény lett, amely sok pénzbe kerül, de sokat is jövedelmez. A betlehemi Gyermek azonban idegenül és hajléktalanul áll kapuink előtt éppen úgy, amint egykor szülei állottak a betlehemi szállás előtt. — Pedig ezen a Gyermeken dőlt el évezredek sorsa. Évszázadok hittek ebben a Gyermekben, számtalan ember halt meg érette és milliók neki éltek. — Ez a gyermek meghatározta és megteremtette Nyugat kultúráját. Ha ma — a népek minden megosztottsága ellenére —, van bátorságunk ahhoz, hogy higgyünk (a népek közösségében), akkor erre csak azért vagyunk képesek, mert a karácsonyi kegyelem, a betlehemi Kisded egyesít bennünket meghaladva a nemzetek és a hitvallások határait, sőt, felülmúlja... a kétség és a hitetlenség mindenfajta elválasztását is. Honnan van mégis az, hogy ma — mintegy kétezer évvel az ősi, adventi várakozás után — a beteljesedés sokak számára oly közömbösnek vagy kérdésesnek tűnik? Ennek talán a modern világképben lenne az oka, ahol az óriási tér- és idő-távlatok azzal fenyegetnek, hogy Isten eltűnik előlünk? Csakhogy a karácsonyi üzenetben nem világterekről van szó, — bár a betlehemi csillag azokról is tanúskodik. „Bontsd ki szárnyadat, te lélek, fordulj el a messziségtől, szállj le az égből és lépj be házacskádba... !” — énekli az egyik karácsonyi himnusz. — A karácsonyi üzenet-, ben nem a világmindenséggel van dolgunk és nem is a mai, modern tudomány problémáiról van szó -, hanem az isteni kinyilatkoztatás emberi beteljesedését hirdeti. Gertrud von le Fort 256
