Teológia - Hittudományi Folyóirat 14. (1980)

1980 / 1. szám - A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE - Szunyogh Xavér Ferenc bencés tanárral és Rajz Mihály plébánossal. A liturgikus és eukarisztikus megújulás kezdete hazánkban

vár a szeretet közösségében. A rendszeres keresztény élethez hozzátartozik a havi szentgyónás. Ennek a rendszerességnek a fenntartására jó alkalom az elsőpénteki szentáldozás. Volt olyan idő, amikor egy-egy első péntek vagy első vasárnap előtt tíz-tíz órát is gyóntattam. Ezt az időpontot jól megjegyzik a hívek, és bizonyos egészséges életritmust ad lelki életüknek.

— Az egyházmegyei örökimádás miképpen fogta össze a plébániai közösséget?

— A liturgikus cselekményhez kapcsolódó ezen áhítat egyaránt szolgálta az egyéni elmélyedést és a közös ünneplést. Említettem, hogy Csáky püspök kezdeményezése volt az, hogy az év minden napján az egyházmegye egy-egy templomában — ma úgy is mondhatnánk — ,,eukarisztikus nap" legyen. Bánk József érsek-püspök érdeme, hogy eredményesen felújította ezt a hagyományt, és a Váci Egyházmegyei Almanachban (1970) plébániák szerint közzétette az új és rendszeres beosztást, majd egy zsinati szellemben megírt szentségimádósi könyvet adott ki. Az ilyen szentségimádósi napon — a Magyar Püspöki Kar rendelkezése szerint — a reggeli szentmise utón kiteszik az Oltáriszentséget. Ezek a csendes órák jó alkalmul szolgálnak az elmélkedésre, az imádásra és a hálaadásra. A szentségimádás akkor zavartalan, ha a plébánia hívei egymás között is kapcsolatot tartanak és egymást váltják az egyénileg vállalt imaórákon. Este pedig a lelkipásztor vezetésével közös szentórát tartanak. Én egyórás szentórát tartok. Évtizedek óta egy nagyon egyszerű, bevált módszert alkalmazok, ami a hívek igényeinek és az új római liturgikus rendelkezéseknek megfelel: Három alkalommal tartok rövid elmélkedést; először egy megfelelő szentírási helyet választok, — azután Jézus közöttünk való jelenlétéről, az újszövetségi „égő csipkebokorról" beszélek, — végül az euka- risztikus élet, a gyakori szentáldozás átalakító hatásairól. Mindegyik elmélkedés után néhány perces egyéni megfontolás és ima következik, amit egy-egy szentségi ének zár be. Az pukarisztiás napon több alkalmat kell adnunk a jó szentgyónásra, lehetőleg meghívott tjyóntatóval. Az egészet pedig ünnepi szentmise zárja be, ahol az egybegyűlt közösség szentáldozáshoz járul.

— Ügy tudom, hogy a negyvenórás szentségimádás ma már megszűnőben van. Van-e helyette alkalmasabb forma az eukarisztikus elmélyedésre?

— A farsang utolsó három napjában szokásos negyvenórás engesztelő szentségimádást még soroksári plébános koromban, — az ötvenes években is — rendszeresen megtartottam. Ma már elvesztette aktualitását. Az eukarisztikus élet felébresztésére alkalmasabb az Eukarisztikus hét megtartása. Ez az ötvenes évek kezdeményezése a váci egyházmegyében. Én már az első nap bevezető elmélkedésében felkészítem a résztvevőket a jó szentgyónásra, hogy egész héten közösen vegyenek részt az eukarisztikus áldozatban. A reggeli és az esti szentmisékhez kapcsolódnak az eukarisztikus igehirdetések, a közös elmélkedések és az ado- rációk.

— Plébános atya számos papi lelkigyakorlatot és rekollekciót is tart. Ezek is eukarisztikus jellegűek?

— Igen. Már kezdettől úgy láttam, hogy az eukarisztikus megújulás a leghatásosabb módszer a papi élet elmélyítésére, ezért mindig eukarisztikus lelkigyakorlatokat és rekollek- ciókat tartok. A korábbi gyakorlatomat építettem bele a zsinat liturgikus és eukarisztikus reformjába. 1971-ben Cserháti József, pécsi püspök meghívására az egyházmegyei továbbképzésen belül tartottam először két turnusban öt-öt napos lelkigyakorlatot. A zsinat eukarisztikus reformját ismertettem, főleg a Sacrosanctum Concilium határozat második fejezetét használtam fel, valamint a Presbyterorum Ordinis, a papi szolgálatról és életről szóló határozat, majd a Lumen Gentium és a Gaudium et Spes idevágó részeit. Az ismertetést is elmélkedés vagy megfontolás alakjában adtam, amelyet a résztvevők kötetlen hozzászólása, ankétja követett. Néhány fontosabb elmélkedési témát megemlítek: Krisztus teste és vére az eukarisztiát ünneplő egyházban. Húsvéti asztalközösség. A hívek felajánlása, ahol magukat áldozatul adják. Isten Igéje, és Jézus asztala. — Jungmann nyomán szeretem hangsúlyozni, hogy a szentmise egységes és közösségi liturgikus cselekmény, amihez minden más liturgikus és szentségi funkció valami módon hozzákapcsolódik. A papok között sürgetem a koncelebrációt, mert amint a hívek közösségét az eukarisztia vétele valósítja meg, úgy a koncelebráció helyreállítja a papok közötti egységet és kialakítja a lelki közösséget.

— Ezeket a lelkigyakorlatokat, úgy tudom, többször is megismételte plébános úr.

— Meghívásra igen sok helyen tartottam eukarisztikus lelkigyakorlatot. 1971-ben a ferencesek hívtak meg mind a három rendházukba. 1972-ben Pannonhalmán tartottam lelki25