Teológia - Hittudományi Folyóirat 14. (1980)

1980 / 4. szám - KÖRKÉP - Hafenscher Károly: A teremtő Szentlélek ma is működik (Beszámoló az LVSZ és Vatikán közötti dialógusról)

V. Dialógusunk visszhangja Ebben a keretben meg sem lehet kísérelni, hogy a dialógusról írt reflexiókat, publiká­ciókat, véleményeket mind ismertessük. A 2. Vatikáni zsinat után illúziókat kergető cikkek, jóslások jelentek meg. Olyan optimizmus kapott lábra, aminek nem volt reális alapja. Az elmúlt évben viszont mindez a visszájára fordult és pesszimistán kezdtek a dialógus hiábavalóságáról, a fagyos ökumenikus légkörről írni. A szakembereket sem az optimiz­mus, sem a pesszimizmus nem ejtette rabul, józanul látták a nehézségeket, de az ered­ményeket is. Daniel Martensen 1979-ben, évi jelentésében (ő a felekezetközi ügyek tit­kára az LVSZ-ben) ezt írja: „Az 1965 óta folyó világméretű evangélikus dialógus a római katolikus egyházzal a legjelentősebb és legkiterjedtebb valamennyi bilaterális beszélge­tés között". — II. János Pál pápa emlékezetes és gyakran idézett beszédében, amelyben az Ágostai Hitvallás 450. évfordulójának napján szívélyes és barátságos hangon szólalt meg, felszólított a közös hitbeli kincsek felfedezésére. Többek között ezt mondta: „Annál boldogabbak vagyunk ma, hogy egyre nagyobb tisztasággal látjuk, ha a hídépítés akkor nem is sikerült, de a pillérek a viharban is megmaradtak. Az erőteljes és időtálló dia­lógus az evangélikus egyházzal — amit a 2. Vatikáni zsinat tett lehetővé — arra képesített bennünket, hogy felfedezzük, milyen nagy és biztos a keresztény hitünk közös funda­mentuma.” Az elmúlt júniusban ülésezett német evangélikus zsinat - amely mintegy 24 millió német evangélikust képvisel — örömmel üdvözölte mindazt az eredményt, amit dia­lógusunk hozott. — Cári Mau, az LVSZ főtitkára az LVSZ VB júliusi ülésén részletesen elemezte és értékelte párbeszédünket, szembeszállt a pesszimista véleménnyel, azokkal, akik kudarcot emlegetnek s kijelentette: „A római katolikus fél,, partnerünk biztosított bennünket, hogy bizonyos elkerülhetetlen változások ellenére ragaszkodnak a 2. Vatikáni zsinathoz, és a pápa az egységtörekvésben is világosan fogalmazott, ökumenikus el­szántságunk nem engedi meg, hogy elveszítsük fejünket, hogy idegességünkben vissza­lépjünk az egységtörekvésben!” — Ezekhez az autentikus nyilatkozatokhoz képest jelen­téktelenebb a német evangélikus sajtó nyugtalansága, csalódottsága a kétféle szövegű pápai nyilatkozattal kapcsolatban (az Augsburgban felolvasott üdvözlő szövegből az utolsó pillanatban töröltek sorokat). VI. Dialógusunk jövője A Közös Bizottság egyetlen tagja sem nyilatkozik szívesen a jövőről, pedig a közvéle­ményt rendszerint ez érdekli leginkább. Ha valamit egyáltalán mondani lehet az az, hogy a dialógus folytatódik. Mandátumunk 1982-ben lejár, és ha szükséges, új összeté­telű bizottság alakul a következő fázisra. Egységmodelljeink közül ma az ún. kiengesztelt különbözőség (reconciled diversity) modellje az általánosan elfogadott, ami mindenfajta szervezeti unió nélkül egy bizonyos „testvér-egyház”-státust biztosíthatna. Ez a modell nem egyházjogászok, hanem ekkleziológusok alkotása, — még nem vállalkozott senki egyházjogi megfogalmazására. Hadd idézzek itt ismét II. János Pál pápa beszédéből: „Szeretném ösztönözni a híveket, kiváltképpen a teológusokat, és szüntelenül kérem őket, hogy hűen Krisztushoz és az evangéliumhoz, az ősegyházhoz és az egyház közös atyái­hoz, a közös ökumenikus zsinatokhoz keressük meg mindazt, ami az apostoli örökségben egyesít bennünket testvéreinkkel, hogy felfedezzük közös hitvallásunk kincseit. A világ éhes és szomjas Krisztus megvallására, a szóban és tettben való bizonyságtételre, Krisz­tusra magára, aki egyedül tudja kielégíteni ezt az éhséget és szomjúságot.” VII. Hazai kapcsolataink Meghaladná az LVSZ—Vatikán Közös Bizottságban való tagságom illetékességi körét, ha bármiféle hivatalos nyilatkozatot tennék. — Túllépnék a Magyarországi Evangélikus Egyházban viselt szolgálati beosztásom hatáskörén, ha hazai evangélikusságunk nevében foglalnék állást. Ez egyházaink vezetőire tartozik, s csak megfelelő tárgyalások után képzelhető el. Csupán magánvéleményként jegyzem meg, hogy az utolsó három évtized­ben a két egyház sok közös, jó akcióban vett részt népünk, hazánk javára, elsősorban a béke érdekében, de a munkamorál, a családvédelem, a köztulajdon védelme területén is. Tapasztalatból is, a világi és egyházi sajtóból is úgy ismerem, hogy mindkét egyház helyzete a Magyar Népköztársaságban jó és konszolidált, ezért közelebb lehet az idő, mint eddig bármikor az utolsó évszázadokban, amikor a két egyház hazai talajon, tisztá­zott alapállásból testvéri párbeszédbe bocsájtkozik és így belekapcsolódik a nemzetközi felekezetközi dialógusbo. Szinkronban lesz itthon is az egyházi világszervezetek munká­227

Next

/
Oldalképek
Tartalom