Teológia - Hittudományi Folyóirat 14. (1980)
1980 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Kerekes Károly: Kreatív katekézis szekularizált világunkban
ló, de valóságos hasonmásai legyünk. Szabadságunkat is azért kaptuk, hogy tettekben bizonyítsuk szeretetünket. „Nem tudunk szeretni, csak ha előbb szeretetet kapunk, nem tudunk változtatni, ha előbb mi magunk meg nem változunk!” (J. Ziemer, i. m. 20. o.). Saját magunk is lelkileg gazdagodunk a másokkal való együttlétben, találkozásban, de a hivő ember számára embertársával való találkozás útmutatás „az élet Forrása" felé (vő. Zsolt 36,10; Jn 4,14). Az élet Forrásából olyan kegyelmek, ajándékok áradnak felénk, amelyek éltetnek és erőt adnak a teremtő cselekvésre. A természettudományok fejlődése és a technikai eljárások tökéletesítése rádöbbenti az embert saját maga és utódai iránti egyre növekvő felelősségére. Felismertük, hogy a világ nyersanyagkészlete véges, a környezetszennyeződés életveszélyes méreteket ölt és az egész emberiséget elpusztítani képes fegyverek birtokában vagyunk. Ha nem akarjuk az atomhalált, ha visszariadunk a „falanszter-rendszertől, — akkor vállalnunk kell az egyetlen, emberhez méltó megoldást: ésszerűen kidolgozott tervek alapján kölcsönös szolidaritásban és szeretetben a jövő iránti felelősségben kötelezzük el magunkat és dolgozzunk egy boldogabb jövő érdekében. „Nézd, ma szemed elé tártam az életet és az üdvösséget, a halált és a kárhozatot... Így hát válaszd az életet, hogy te és utódaid is életben maradjatok, szeresd az Urat, a te Istenedet, hallgass a szavára és ragaszkodj hozzá!" (MTörv 30,15.19k). „Elfelejtem, ami mögöttem van és nekilendülök annak, ami előttem van" (Fii 3,13), - írja Szent Pál a filippieknek. „Amit tanultatok . . . váltsátok tettekre s veletek lesz a béke Istene" (4,9). A teremtés célja: Isten, mint az ember Jövője A teremtés hite szoros és benső kapcsolatban van a végső beteljesedésbe vetett reménnyel. A bibliai teremtés-elbeszélések nem annyira a világmindenség keletkezését írják le, mint inkább az ember színrelépését és életének kereteit. „A teremtés-történet lényegében eszkatologikus folyamat" - írja Alexander Ganóczy (Der schöpferische Mensch und die Schöpfung Gottes, Mainz, 1976. 167.o.). Ha a teremtett világ „Istentől kilőtt rakéta”, ennek a rakétának kormányzója az ember; és így a világtörténés összfolyamatának alakulásáért, célba éréséért vagy kudarcba fulladásáért is az ember is felelős, akár elismeri és fenntartja kapcsolatát Istennel, akár tagadja azt vagy nem veszi figyelembe. Jézus Isten Országa hirdetésével „esélyt ad hallgatóinak arra, hogy részesedjenek Isten Jövőjében" — (W. Pannenberg, Theologie und Reich Gottes, Gütersloh, 1971. 22. o.). Jézus halálból való feltámadása csak a Teremtő káosz fölötti hatalmakon aratott győzelmével hasonlítható össze. A feltámadt Krisztus lesz a teremtés és az eszkotologiai történés középpontja. Krisztus új világot teremtett, megnyitotta egy újfajta emberi élet lehetőségét. A Teremtőbe, Megváltóba és Beteljesítőbe vetett hit alapja és hordozója az ember transzcendenciájának, az Istennel folytatott párbeszédének és teremtő együttműködésének. A keresztény „teremtés-hit" hosszútávú remény alapja, megkívánja a nagyobb távlatokban való gondolkodást, célkitűzést és tervezést. Ha az életünk hasonlít a „kilőtt rakétához” - akkor a legjobb „pályamódosítás" mindig az evilági emberi élet tevékeny szolgálata. „A természet-védelemnek, az életmentésnek, a felelős szülői szerep vállalásának az alapja a feltámadás hitének jövőt elismerő logikája" - írja A. Ganóczy (i. m. 179. o.). Ma a kereszténység legnagyobb feladata, hogy kölcsönösen tevékeny kapcsolatba fűzze a vallásos reményt és a tudományos tervezést és úgy formálja a boldogabb földi jövőt, hogy út és eszköz legyen az Abszolút Jövő: Isten felé. Kerekes Károly KREATÍV KATEKÉZIS SZEKULARIZÁLT VILÁGUNKBAN Elméleti megközelítések Miből ered mai istentelen világszemléletünk? Világtalan istenszemléletünkből! Magyarán: világtalan teológiánkból és világtalan katekézisünkből.1 — A hit kockázatát még vállalni képes embernek ez a válasza nyers leegyszerűsítésnek látszik. Nyilvánvalóan magyarázatra, kiegészítésre szorul. De aligha tagadhatjuk, hogy ez a nyers leegyszerűsítés a kérdés lényegét ragadja meg. A világtól és benne az embertől önmagát elkülönítő (vagy általunk így szemlélt) Isten lehet valami wincklemanni értelemben fenséges,2 valójában félelmetes szörny. Kinek támadna kedve ilyen Istennel közelebbi kapcsolatba Jcerülni? Egészen más az olyan Isten, aki annyira közel akar lenni ehhez a világhoz és benne az emberhez, hogy a 208
