Teológia - Hittudományi Folyóirat 14. (1980)
1980 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Kiss László: Teremtő Isten - alkotó ember
tehetségeit, lehetőségeit; ne ássa el, hanem gyümölcsöztesse és kamatoztassa embertársai javára — vállalva a kockázatot is. Az utolsó ítélet leírásánál az irgalmasság „testi cselekedeteit" saját magának tett szolgálatként értékeli, - illetve annak elmulasztását Vele szemben elkövetett mulasztásnak veszi és ezzel tevékenységre serkent (vö. Mt 25,31—46). Jézus az apostolokból is jellemes egyéniségeket nevel: a vámos Léviből lesz Máté, a heves vérmérsékletű Simonból az egyházat építő Péter apostol. A villámot kívánó, türelmetlen Zebedeus-testvérekből nevelődik Jakab és János apostol, a názáretieket lenéző Nátánáel- ből Bertalan apostol, a hitetlenkedő Tamásból a hivő apostol, a csüggeteg emmauszi tanítványokból Jézus feltámadásának „lángoló szívű" hirdetői. A földi-politikai Messiást váró emberekből Jézus eszméit terjesztő, érte vértanúhalált haló hősöket nevel. JÉZUS A BOLDOGABB JÖVŐT FORMÁLJA TETTEIVEL. Az embereket nem leigázni akarja, meghódítani, nem azt akarja, hogy neki szolgáljanak, hanem Ő szolgál és életét adja másokért (vö. Mk 10,45). A teremtő cselekvés egyik sajátos jellemzője ez, hogy bizonyos esetekbén nem tör előre, hanem háttérben marad, visszavonul, teret enged másoknak. Isten „visszavonul" az Éden-kertből, hogy teret adjon az ember alkotó kezdeményezésének és próbára tegye. Keresztelő János ezt így mondja: „Neki növekednie kell, nekem kisebbednem!” (Jn 3,30). Majd Jézus is visszavonul, szenvedése kereszthalála, feltámadása után „felmegy a mennybe". Ez az Isten alázata. - „Jobb nektek, ha elmegyek’ (Jn 16,7).- Feltámadásommal és a Szentlélek elküldésével az ígéretet a valósággal helyettesítem. Nem csendesítem le többé a vihart. De Lelkem lecsillapítja majd, amikor ti technikátokkal olyan hajókat építetek, amelyek dacolnak majd a tenger hullámaival" — írja Jean Louis Segundo a „Napjaink katekézisében" (Catéchisme pour aujourd'hui, Paris, 1973. I. 65. o.).- „Nem jövök többé vissza, hogy kenyeret adjak a tömegnek a pusztában. Mégis megteszem, amikor teremtő Lelkem — Aki bennetek lakozik - segít abban, hogy javítsátok a talajt és igazságosabban osszátok szét a föld javait. És ha — a szeretetnek ebben a művében — szenvedni fogtok, — én magam sem tudtam ezt elkerülni! — nem vagyok már többé .köztetek’, hanem .bennetek’, mint annak a szeretetnek, annak a kreativitásnak, annak a munkálkodásnak a forrása, hogy egyre hatékonyabban, egyre szolidárisabban szeressétek egymást. Én vagyok az, aki mindegyiktekben szenvedek, ha háborog a tenger, a száraz a termőtalaj, én szenvedek a nyomorúság és az elidegenedés miatt. Szenvedek a bajok miatt, miattatok és veletek. Nem szálltam volna egy hajóra veletek, ha nem tudnám, hogy ez a hajó eljuthat a kikötőbe. Egyetlen biztosítékot adhatok nektek: azt, hogy veletek vagyok ezen az úton”. Ugyanakkor Jézus vállalja a kudarc kockázatát, hagyja Júdást a maga útján járni: nem kényszeríti rá erőszakkal akaratát. Az embereket formáló, nevelő szeretet megadja önmegvalósításuknak, önmaguk megteremtésének lehetőségeit, de „vállalja annak kockázatát is, hogy elhagyják vagy ellene fordulnak. A szabadságokat teremtő Szeretet szenvedést is vállaló szeretet" (F. Varillon. L’humilité de Dieu, Paris, 1974. 121. o.). A kísérletező ember szenvedése és kudarca nem csupán saját gyöngeségének következménye lehet, hanem Isten szeretetének kinyilvánítója is. „Ha Isten beavatkozva a világ menetébe, hogy ne tapogatódzunk a sötétségben, ne legyen semmi rendellenesség, szökőár, járványos betegség, akkor Isten számára a világ manipulálható tárgy lenne. Ám Isten nem úgy szeret, ahogyan mi óhajtjuk, hogy szeressen! ■■ . A szenvedéstől csak valamiféle erőtlen, atyás- kodással’ tudna megkímélni bennünket, de akkor ez már nem lenne igazi, szabad szeretet... Igazat megvallva, Isten jobban tiszteletben tart minket, mintsem hogy megkímélje magát attól a fájdalomtól, amelyet a mi szenvedéseink okoznak neki" (F. Varillon, i. m. 124. o.). A teremtés — Jézusban — maradandó Valóság lesz szenvedése, halála, feltámadása által.- „A teremtő titka húsvéti titok lesz!" Alkotó tevékenység mint önmegvalósulás Az ember „saját alkotó szabadságának megtapasztalásában sejti meg Isten teremtő szabadságát" — írja René Dufay (L’homme, image de Dieu, Christus, 1976. 317. o.). Ha olyan Istenben hiszünk, aki képmását az emberbe rajzolta, ez a hit nem a könnyelmű ábrándozások útja. Az Isten képmását hordozó ember nehéz, felelősségteljes szeretet útján jár. „Nem választhat más tárgyakat és értékeket anélkül, hogy egyúttal ne döntene saját magáról és saját értékéről" — írja Karol Wojtyla (Person: Subjekt und Gemeinschaft, Der Streit um den Menschen, Kevealer, 1979. 28. o.). A munkának, mint sajátosan emberi értéknek előtérbe helyezése már a XIX. században új emberszemlélethez vezetett. „Kari Marx a kapitalista termelési mód embertelenségét nemcsak abban látta, hogy a munkásokat egyre inkább elszegényíti, ... hanem abban is, hogy a dolgozó ember mélyen lehetőségei 206
