Teológia - Hittudományi Folyóirat 14. (1980)
1980 / 3. szám - KÖRKÉP - Görres, Albert: Lélektani észrevételek a szexuáletikáról
pes legyen a tapasztalati tudományok területén egymástól jól megkülönböztetni a tényeket, a természettörvényeket az egyéni gondolatoktól és ideológiáktól. Nincs egy olyan kerek, hiánytalanul teljes embertan, aminek megalapozott eredményeit az erkölcsbölcselő minden területen alapul vehetné. Viszont van egy egész sereg önmagában véve többértelmű és szinte kiáltóan magyarázatra szoruló olyan felfedezése az embertudománynak, és az összehasonlító magatartás-kutatásoknak, amelyek egyik összefüggésben az egyik, másik összefüggésben pedig már egy másik felfogásra támaszkodnak... Tehet-e hát többet a pszichológia, minthogy csak leírja a katolikus lelkiismeret feszültségeit? Módszereinek egyike sem engedi, hogy egy döntő etikai kérdés területén olyan kijelentést tegyen: hogyan tekintse az ember a külső vagy belső cselekvést, az vajon lényegénél fogva (intrinsece malum) erkölcstelen-e? - Mindenesetre a magatartás következményeit hozzászámítjuk a cselekvés lényegéhez. A pszichológia a feladott kérdést rendszerint csak egy magatartás várható következményeire vonatkoztatva válaszolhatja meg. Ilyesféle például Freudnak az a tétele, hogy a libidónak — gyönyörelvnek — a korlátozás nélküli kielégítése csökkenti az energiát a társadalmi és kulturális teljesítményekre és felemészti az agressziós ösztön leküzdéséhez szükséges erőt. Vagy ilyen Wilhelm Reich pszichoanalitikusnak az az állítása, hogy a házasság előtti nemi érintkezés a nőket képtelenné teszi a házassági hűségre. Hasonlóképp megkísérelhető kimutatni azt is, hogy az önkielégités s más magatartási módok miként korlátozzák a szerelmi képesség kibontakozását, vagy miként állják útját a szellemi növekedésnek és éppen ezek miatt kell, hogy erkölcsileg tilosak legyenek. Ám itt az ember ki lenne téve annak a veszélynek, hogy az eredményeket esetleg hamis okokhoz kapcsolná. .. Vannak olyan dolgok, amelyeknek erkölcstelenségét csak következményeiből lehet levezetni. Ez az eset például a kábítószer élvezeténél. De ilyenféle összefüggéseket a nemiség területén nehezen lehet bizonyítani, még ha olyan kézzelfoghatóknak tűnnének is ezek a mindennapi lélektan számára. Sem a szóbanforgó római nyilatkozat védői, sem pedig bírálói nem hivatkozhatnak az idevágó kérdésekben a lélektan és a mélylélektan döntő eredményeire, még ha gyakran meg is teszik azt. Egynémely teológus hajlik arra is, hogy a mélylélektan nagyon is vitatható és vitatott hipotéziseit bizonyított igazságnak tartsa. A lélektan egy olyan bot, amelynek két vége van, alkalmas koronatanú lehet az etikai tanok mellett, vagy éppen ellene, — de csak bizonyos feltételek esetén. Mégis, a lélektanban és más tudományokban végzett tapasztalati kutatások az etika számára mértékadó jelentőségűek, bár a tapasztalati tudományok a tényekre kérdeznek rá, az etika viszont a normákra. Ez talán egy példával jól megvilágitható. Ha egyszer a fejlődés- lélektan bebizonyítaná, hogy a hosszú szoptatási időszak az anyával való testi érintkezéssel, az ember számára olyannyira pótolhatatlan, hogy az üvegből szopó gyermekeket jelentős károsodás fenyegeti, akkor a kényszerítő ok nélküii hosszan tartó szoptatási idő megszakítása súlyos erkölcsi vétség lenne. Hogy vajon ez így van-e, erre csak az emberi fejlődés folyamán végzett, módszertanilag bonyolult kutatás adhat választ. Ma ennek a feltételezése egyre valószínűbb, úgy, hogy a lelkipásztorkodás jól tenné, ha az ember kedvező értelmi és erkölcsi fejlődésének a biztosítására valamivel többet törődne az anyák szoptatási szokásaival, mint a serdülők szexuális dolgaival. Lehetséges továbbá az is, hogy épp az elsővel, a szoptatással való gondosabb törődés az utóbbi probléma gondját lényegesen csökkentené. Aligha lehetne jobban gondoskodni a nemiség helyes fejlődéséről, mint a bizalmas gyöngédség és védettség biztosításával a gyermekkorban. A leírt szituáció azt is jelenti, hogy az egyházban a jövőben józanul számolnunk kell a „kettős nemi erkölcs” létezésével: az egyik a hiteles tanítóhivatalé lesz, a másik azoké, akik egyszerűen nincsenek olyan helyzetben, hogy ebbe meggyőződéssel beleegyezzenek... A válasz számomra mindenesetre eléggé egyszerűnek tűnik. Egy nemzedéknek a hitét, reményét és szeretetét nem érinti súlyosan és nem is veszélyezteti halálosan, ha egy erkölcsi rendszernek számára hozzáférhetetlen részeit nem képes elfogadni, — még akkor sem, ha fontos és helyes dologról van szó. Ha a nevelés, a lelkipásztorkodás és a keresztény emberek fáradozása arra irányul, hogy a hozzáférhető normákat és értékeket buzgósággal és áldozatkészen komolyan vegyék, ha megpróbálják erőikhez képest feltárni lelkiismeretüket az evangéliumnak és a Léleknek, akkor elkerülhetetlenül egyre növekvő érzékenységet nyernek abban is, hogy mi a helyes a nemi magatartásban. És ezen az úton a felélősség érzékét is egyre jobban kibontakoztatják. Ám ahol hiányzik Krisztus követésének buzgósága, ott az enciklikák engedelmes elfogadása sem fogja ezt pótolni. Aki viszont elsősorban csakis ezekhez az en- ciklikákhoz ragaszkodik keményen, könnyen kiváltja sokakban az egyház megvetését, sőt,az istengyűlöleletet, — kioltja a füstölgő mécsbelet, kioltja a Lelket is... A Hittani Kongregáció nyilatkozata szigorú nemi erkölcsöt hirdet, minthogy csak a szigorú morált tartja értelmesnek, az emberi természethez méretezettnek, ezt tekinti tehát emberbarátinak is. Kérdés, vannak-e okok amellett, hogy csakis egy ilyen szigorú nemi erkölcsöt 163
