Teológia - Hittudományi Folyóirat 14. (1980)
1980 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Sólymos Szilveszter: A megújított zsolozsma mint az egyház közösségi imája
Sólymos Szilveszter A MEGÚJÍTOTT ZSOLOZSMA MINT AZ EGYHÁZ KÖZÖSSÉGI IMÁJA Másfél évtizeddel a 2. Vatikáni zsinat liturgiát megújító törekvései után az egyházban az általános felfogás, hogy ez a megújítás szerencsésen befejeződött. Megjelent az új misekönyv, már használjuk a szentségek megújított rítusait és a papok egy részének kezében évek óta ott van az új zsolozsmáskönyv, a Liturgia Horarum. Ez utóbbi magyarra fordítása folyamatban van; átmeneti segítségként megjelent kéziratban 1976-ban az Ideiglenes Zsolozsmáskönyv, mely a négyhetes zsoltárbeosztással a köznapi imaórákat tartalmazza (az olvasmányos imaóra olvasmányait leszámítva). Ebből kivonatot tartalmaz az OMC kiadásában megjelent Kis Zsolozsma (1977), (az imaórák egyhetes beosztással az olvasmányos imaórát kivéve) és a Kis Közös Zsolozsma (1978), mely az Esti istendicséreteket tartalmazza egy hétre. Meglepő, hogy amíg az új misekönyv és részben a szentségek is az egyházi sajtóban több ismertetésben részesültek, az új zsolozsmáskönyvről ezt nem mondhatjuk el. Pedig legalább olyan jelentős szemléletváltozásról van itt is szó, mint a mise vagy a szentségek esetében. Jellemző, hogy mielőtt az új Liturgia Horarum (zsolozsmáskönyv) megjelent volna (1971), Róma hónapokkal előbb külön kiadta az egész zsolozsmát bevezető és annak új szellemét megmagyarázó Institutio Generalis Liturgiáé Horarum-ot, azaz az Általános Rendelkezéseket a Zsolozsmához (a következőkben ÁRZS). Ez a rendkívül gazdag tartalmú és szemléletében újszerű bevezetés sajnálatos módon eddig nem került a hazai nagyobb nyilvánosság elé (a Magyar Kurir kőnyomatos fordítását hozta). írásunk célja nem az, hogy az új Zsolozsmáskönyvet ismertessük, hisz ez meghaladja egy cikk terjedelmét. Egyetlen, de jelentős szempontra kívánunk rámutatni, hogy ti. a zsolozsma a zsinat szándéka szerint az egyház közösségi imája. Tehát megszűnt papi imakönyv (Breviárium) lenni, amit a megváltozott elnevezés is mutat. Hogy milyen szemléletváltozás ment végbe a zsolozsma körül, azt három hivatalos egyházi dokumentum megfogalmazásában kívánjuk röviden bemutatni. XII. Piusz pápának 1947-ben megjelent nagyjelentőségű liturgikus enciklikája a Mediator Dei a zsolozsmáról a következő megfogalmazásban szól: „A szent zsolozsma Jézus Krisztus titokzatos Testének imája, amelyet az egyház minden keresztény hivő nevében és mindannyiunk javára mutat be Istennek,- mivel a papok és, az egyház többi olyan szolgái és szerzetesközösségei végzik, akikSerre a feladatra hivatalos megbízást kaptak." (138.). A zsinati Liturgikus Konstitúció jelentős újítást hoz, amikor a következőket mondja: „Amikor a papok, és egyházi rendelkezés alapján az ezzel megbízottak, vagy a keresztény hívek a pappal egyesülve jóváhagyott formák között a dicséretnek ezt a csodálatos énekét zengik, akkor ez magának a Vőlegényhez beszélő Jegyesnek a hangja, sőt Krisztus imája, (misztikus) testével együtt az Atyához" (84.). A zsinatnak a liturgikus megújulást előíró rendelkezéseit a végrehajtás dolgozta ki, konkretizálta és életszerűen alkalmazta, ■—• nemegyszer észrevehetően továbbhaladva a zsinati rendelkezés irányvételének vonalán. így az ÁRZS-ot ill. az új zsolozsmáskönyvet bevezető Laudis Canticum (A dicséret éneke) kezdetű Apostoli Rendelkezésében VI. Pál pápa egyszerűen kijelenti: „A zsolozsma Isten egész népének imája, és úgy van megszerkesztve, hogy ne csak a papok mondhassák, hanem a Szerzetesek, sőt világiak is" (1.). A továbbiakban — elsősorban az ÁRZS boncolgatásával — azt keressük, hogy miért sajátosan közösségi ima az új zsolozsma, és a gyakorlatban milyen lehetőségeink és feladataink lennének ennek megvalósítására. A közös ima mint az egyház lényeges vonása A fentebb említett Laudis Canticum kezdetű írásában VI. Pál pápa ritka szépségű összefoglalását és elmélyítését nyújtja mindannak, amit az új zsolozsmáskönyvnek az egyház életében be kell töltenie. Amint az egész liturgikus megújulásban, az egyház imájának megújításában is az ősi hagyományok és korunk szükségleteinek harmonikus összekapcsolása érvényesült. Az egész megújítás célja az volt, hogy ez a zsolozsma áthassa, megelevenítse, irányítsa a keresztény imaéletet, Isten népének lelkiéletét pedig hatékonyan gazdagítsa. A pápa abbeli reményét fejezte ki, hogy a zsolozsmáskönyvvel újjáéled az érzék az imádság iránt, melyet szüntelenül kell végezni és amellyel Urunk Jézus Krisztus bízta meg az egyházat. — Maga a zsolozsmázás, ha egy közösség gyűlt össze annak végzésére, az imádkozó egyház igazi mivoltát fejezi ki és egyben csodálatos jelének bizonyul. Az imádság az egy16
