Teológia - Hittudományi Folyóirat 14. (1980)
1980 / 3. szám - TÁVLATOK - Cselényi István Gábor: Szempontok a szexuális neveléshez
társadalmi, másrészt transzcendens (Istenre, mint társra irányuló), önmagán túlmutató tartalmának feltárása a házasság keresése felé fordíthatja őket. Nehezebb argumentálni jegyeseknek: miért ne kezdjenek szexuális kapcsolatba. Ám Hofmann — a több évtizedes házassági tanácsadó gyakorlata alapján — úgy látja (i. m 100. o.): ami az igazi próbatétel a házasságban (egymás apróbb-nagyobb hibáinak, rigolyáinak elviselése, mindaz, amit az jelent: a felek együtt laknak), épp az hiányzik a házasság előtti nemi életből és a „próbaházasságból". Már a szóhasználat változása is — régen azt mondták: „együtt élnek” vagy „együtt hálnak", ma „nemi érintkezésről” esik szó — azt jelzi: felületesen ismerik meg egymást, így lehetetlen felkészülni a házasságra. A külső körülmények sincsenek még meg a harmonikus együttlétre (félnek a lelepleződéstől, kizárólag a nemi élményre koncentrálnak, ez annak lelki előfeltételeit aláássa). Különösen nők igénylik — írja — a nemcsak futó találkozást, hanem a lelkileg is átélt együttlétet. A házasság előtti szexuális életre felhozott érvek Neysters szerint is visszájára fordíthatók. Az ilyen „partnerság” privát ügy — hangzik —, vagy: épp a házossághoz is kell a nemi tapasztalat. Ám a házasság a teljes elfogadáson alapszik, amit az efféle előházasság nem biztosít, és nemhogy elősegítené a házasság felé való irányulást, de — a szexualitás magánüggyé való kikiáltásával - azt az alapállást mélyíti el a fiatalokban: később, a házasság idején is egyéni ügyük, hogy kapcsolatra lépnek-e más valakivel, most már a házasságon kívül vagy sem. A nemi életbe való „belekóstolás" helyett tehát sokkal döntőbb, hogy emberileg megismerjék egymást s mielőbb véglegesen döntésre jussanak. Ez a döntés erőket szabadít fel bennük, amelyet kapcsolatuk elmélyítésére és az együttes élet tervezésének gondjára fordíthatnak. De vajon beleszólhat-e a szülő, nevelő a párválasztásba? A múlt példáinak ellensúlyozására korunk fiai, lányai ódzkodnak attól, hogy beleszólást engedjenek legbensőbb ügyükbe: kit válasszanak életük párjának. A tanácsadást előzetesen, nem a konkrét döntés előtt kell megtennünk: előre fel kell hívnunk a fiatalok figyelmét a választás buktatóira. A legfőbb buktató Katharina Burger von Hunyadi szerint (Psychologische Hintergründen von Ehekonflikten und -krisen, in: Lebendige Seelsorge, 1972. szept. 281. o.) éppen a „kötetlen választás” illúziójában rejlik. A fiatal tudat alatt vagy állítja, vagy tagadja a gyermekkorából hozott szülő-képet. Ha szüleivel megélt viszonyában zavarok voltak, ez kihat házasságára is. Az anyával való kapcsolat sérülése szorongást hagy benne, a zsarnoki apa után a leány vagy uralkodni vágyó férjet, vagy épp minden lemondásra készet fog választani. A szüleitől elszakadt, nárcisztikus alkatú fiú vagy lány önmagát választja házastársában is: önmagához hasonlót, vagy — „ellentétek vonzzák” alapon — a maqa ellentétét: az egoista önfeláldozót, míg amaz önzőt, mert „elnyomott énje” amabban találja meg kivirágzását. Efféle motívumoktól, írja Hunyadi, végül is senki sem mentes, annál lényegesebb, hogy ismerjük önmagunkat, illetőleg erre a megismerésre a szülőnek-nevelőnek el kell vezetnie a fiatalokat, akkor még idejében elkerülhetik a belső alkatukból adódó konfliktus-lehetőségeket. A választás csapdáit tehát a minél tudatosabb választással lehet elkerülni. Mert bár igaz: a szerelem „vak”, de ha a fiatal eleve megadott körön belül keres társat, biztosabb, hogy elvárásainak megfelelőt talál. Ennek a belső elvárásnak az összetevői Hofmann szerint: a lelki beállítottság, a kor, a világnézet, képzettség kérdése lehet, amellett a gyermekek vállalásához, a házassághoz való hozzáállás, végül hobbykhoz, anyagiakhoz, életvitelhez való viszony. S itt nem elégségesek a szavak. Az ismerkedési idő veszélye, hogy csak ünnepi ruhában, hétvégeken találkoznak a fiatalok, „szebbik arcukat” mutatják egymásnak s csak a kedvezőt mondják. Módot kell keríteniük arra is, hogy „hétköznapiasan”, esetleg szüleikkel való viszonyukban is lássák egymást, amiből már sok minden kiderül: minden úgy van-e, ahogy mondják. Bővet — joggal — a jegyességet a házasság magzati állapotának nevezi, míg az esküvőt a házasság születésének, az összeszokást gyermekkorának. Csak helyeselhető tehát, ha a lelkipásztori gyakorlatban mind nagyobb hangsúlyt kap a jegyesekkel való foglalkozás, akár kurzusok révén is. A lelkipásztori kapcsolat azonban nem szakad meg, hanem végig kíséri a keresztény családok egész életét. így zárul a kör. A családi otthonban uralkodó légkör kiindulópontja lesz a gyermekek egészséges „szereptanulásának”, a szülők egymás iránti szeretete hitelessé teszi a tőlük újra útjára induló szexuális nevelést. A gyermek mindennapi élménye lesz: van értelme az egymásért vállalt áldozatoknak, a magunkkal való törődésből való kilépésnek. Mindez egyszerre alapozza meg a gyermekben az emberbe, a társadalomba és az Istenbe vetett hitet, ez szabja majd meg derűs világlátását (Neyters). De még az esetleg adódó nézeteltérésekben, illetőleg ezek feloldásában is tapasztalatot szerezhetnek mind a házastársak, mind a gyermekek egymás más-voltáról, a megbocsátás szépségéről s így a megváltás erejéről is (vö. Ef 5,23): a Nagy Másik, a jóban-rosszban Velünk-Lévő jelenlétéről. íme, a házasságeszményünk és szexuáletikánk transzcendens távlata. (cselenyi) 159
