Teológia - Hittudományi Folyóirat 14. (1980)
1980 / 3. szám - TÁVLATOK - Cselényi István Gábor: Szempontok a szexuális neveléshez
Ez a világos háttér teszi lehetővé, hogy „helyére tegyük" a szexualitás „kinövéseit". Az önkielégítés vagy az egyneművel folytatott nemi kapcsolat nem egyszerűen azért helytelen, mert „ösztönkielégítés" vagy merő „testiség”, hanem mert hiányzik belőle a másik nemre irányuló, igazi személyes kapcsolat. De az egész embert átfogó személyesség nincs meg a futó kalandban és a házasságtörő kapcsolatban sem. Mint Susanne Heine írja (Lernziel: Aneignung, Diakonia 1977. szept. 321. o.), ezekben a „te"-böl tárgy lesz. Igaz azonban másik megjegyzése is: mindezek súlyolásában figyelembe kell vennünk az idő- és helyzet-koordinátát is (történelmiségünket): bár egyként elítélendő, nyilván másként esik latba a fiatal alkalmi onániája, mint a felnőtté, netán házasé, vagy a lakáshiány miatt még házasodni nem tudó jegyesek nemi kapcsolata, mint ismét a házas „félrelépése”. Valami azonban közös bennük: a személytelenség. A személytelen kapcsolat pedig (vö. IKor 6,12) nem tükrözi vissza többé Istenhez fűző szövetségünket. Iqaza van azonban Dietmar Huhnnak is (Ehe und Familie heute, in: Humanisierte Sexualität, 66. o.): Bűn lehet a szexualitás a házasságban is, ha ez álházasság, ha nem hű tükre Isten és ember szövetségének, ha tisztán jogi kapcsolat s nem igazi, személyes szeretet kifejezője. így érkezünk el a szerelem vagy — ha úgy tetszik — a szexualitás teológiai alapjaihoz. A nemiség nem önmagában (természete szerint) jó vagy rossz, csak, ha öncéllá tesszük, ha istenítjük (vö. Rám 1,23). A kiteljesedő életszövetségben viszont annak az Istennek, aki maga a szeretet (1Jn 4,16), a férfi-nő kapcsolat mintegy közvetítője, szentségi jele lesz, írja ugyancsak S. Heine. Hasonló következtetésig jut el Gründel is (i. m. 35. o.): a teremtés adta kétneműség (Tér 2,18) társas kapcsolataink alapja és mintája, így Istennel való társi kapcsolatunké is. Andrew Greely egyenesen úgy fogalmaz: Isten nem egyszerűen „nem nélküli”, hanem mindkét nem sajátságát magában foglalja (és fölülmúlja), a férfi és nő tehát nemcsak az élet továbbadásával és nem is csak statikus értelemben lesz „együtt Isten képmása”, hanem a házas szerelemben, ahol újra és újra létrejön, mint írja, az „isteni” egység, a coincidentia oppositorum, az ellentétek összecsengése (i. m. 63. o.). Szempontok a neveléshez Erről az alapról indulva már maradéktalanul eleget tudunk tenni annak a követelménynek, amelyet szinte minden mai katolikus nevelő hangsúlyoz: pozitív tartalmat tudunk adni a szexuális nevelésnek. Igaza van Bernhard Honselne k és Alois Müller nek: nevelésünk eredménytelenségének oka jórészt az, hogy túl autoratív, tisztán tekintélyelvre épít (Ratlose Sexualpastoral, Diakonia i. sz. 289. o.). Nos, így a megoldás — úgy tűnik — éppen az, ha nem egyszerűen csak elítélünk, hanem beláttatunk, ha belsőleg világítjuk meg a szexualitás igazi értékét és rendeltetését. A szexualitás Isten-adta ajándék, amelynek az életszövetségben s a gyermekáldásban kell kiteljesednie. Mindaz jó, ami efelé mutat előre, az lesz rossz, ami ezt megakadályozza. A másik előzetes szempont a nevelésre vonatkozólag: nincs „külön” szexuális nevelés. A nemiségre vonatkozó elvek az általános nevelés részét alkotják (Berhard Liss: Thema: Ehe und Familie, Wien 1974. 110. o.). Mindenekelőtt tehát emberré, jó társakká, magyarán szeretetre kell nevelnünk gyermekeinket, s ennek keretében megtalálják a nemiség „helyét" is. Hogyan beszéljünk a „szexről"? — Liss szerint még a szavaknál is fontosabb, hogy elfogulatlanul, őszintén. Ne mondjunk olyat, amit később vissza kellene vonnunk (vö. gólyamese). Amit mondunk, igaz legyen, csak fokozatos: a gyermek szintjének megfelelő. A kicsinek az legyen a benyomása: szüleim felelnek, tehát kérdezhetek. A „felvilágosító” beszélgetésnek ne legyen ünnepélyes éle, természetszerű legyen, kapcsolódjék konkrét élményhez, problémához (pl. a szomszéd néni gyereket vár). Nem lehet sebezhető pontunk: kettősség, őszintétlenség: a kisgyermek érzékeny antenna minden hamisságra. Jóval az érés jelei előtt beszélnünk kell vele arról: mi lesz, mit tegyen. Fontos a család - helyes értelemben vett — erotikus légköre, mint nevelési eszköz. Greely megjegyzi (i. m. 152. o.), a jövendő házasságok sikere nagyrészt attól függ, hogy a fiatalok mit hoznak magukkal: egészséges beállítottságot-e vagy sem. Igenis, kifejezhetik egymás felé a szülők gyöngédségüket, így tanulja meg a gyermek — nem szavak, hanem metakommunikáció útján -, milyen is a férfi- és női magatartás. Kedveskedő szavak, sokszor csak hangsúlyok, mosoly, bensőséges egymásra tekintés, simogatás, egymásba karolás, vagy az, ahogy az anya várja haza férjét, megörül, mikor megjön, többet mond el nekik, mint többórás felvilágosító beszélgetés. A felnövekvő a nemi szerep igazi alapjait otthon sajátítja el. Annál nagyobb baj, ha bármi okból kiesik az egyik szülő. Főleg az elváltaknál áll elő az a helyzet, hogy a gyermeket nevelő szülő ellenszenvet csepegtet a másik szülő s az általa képviselt nem iránt, amivel elzárja az utat a házasság felé vagy homoszexualitásba sodorja gyermekét. A kislányt igenis odáig kell elvezetni a szülői házban, hogy kislányként fogadja
